Bezár

Hírarchívum

IMG_3055

Elérte legmagasabb pontját a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar épületének felújítása

Elérte legmagasabb pontját a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar épületének felújítása

2021. december 10.
5 perc

Legmagasabb pontjához ért a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar felújítása: visszakerült eredeti helyére az 1882-ben emelt, 1960-ban lebontott kupola. Az 1,8 milliárd forint értékű beruházás bokrétaünnepét 2021. december 10-én tartották. A Tisza Lajos körúti épület műszaki fejlesztése és belső terének szerkezeti rekonstrukciója még zajlik.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Látványosan halad előre a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Tisza Lajos körúti épületének nagy horderejű felújítása. A munkálatok során az egykori kupola új köntösbe öltöztetve visszakerült az épület tetejére, a villámvédelmi csúccsal együtt. Ezzel a legmagasabb pontjához ért a Szegedi Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Kar felújítása, amelyet a Kar bokrétaünneppel üdvözölt. A bokrétaünnep az építők és építtetők közös ünnepe, amelyet az adott épület tartószerkezetének elkészülttekor rendeznek meg. A hagyományok szerint ilyenkor az épület legmagasabb pontjára bokrétafát állítanak, vagy bokrétacsokrot helyeznek el azon.

 

Bokrétaünnep galéria
Képgaléria a bokrétaünnepről


A felújítás során az udvart üvegtetővel fedik be, ugyanitt új közösségi teret alakítanak ki. Bővítik, fejlesztik az elektromos hálózatot és a meglévő napelemek mellé újakat helyeznek el a tetőn. A megfelelő energetikai korszerűsítés mellett új hallgatói, oktatási és kari helyiségek jönnek létre. A jelenleg 3795 négyzetméter alapterületű épület 4559 négyzetméterre bővül.

A kupola átmérője 5,8 méter, magassága a sisakig 5,5 méter. Formája a korábbiét idézi, amelyet az 1960-as években az emeletráépítéskor bontottak le. Legmagasabb pontja a királyfa felső pontja, amely a járdaszinttől 29,10 méter magasra található. Tartószerkezeti váza 10 darab, hosszirányú acél bordából, és azokat vízszintes irányba merevítő fa boltívből áll. A boltívekre függőleges irányban egybefüggő pallókat hajlítottak, így jött létre a torony folytonos ívelt felülete. Héjazatát 8000 darab cinklemez pikkely alkotja, melyeket egyesével szegeztek fel az alapfelületre. Belső héja hajlított gipszkartonból készült el, hőszigetelt. A kupola párkánya alatt kitekintő ablakok nyílnak, amelyekhez a torony henger palástját követő, acél lépcső vezet.


Korábban írtuk: a Tisza Lajos körúti, 1882-ben emelt, eredetileg polgári leányiskolának szánt épület az egyetlen olyan, egykor bíróságként működő ingatlan az országban, ahol jogi képzés folyik. 1958-ban az egyemeletes ingatlan részleges felújítása során az épület eredeti kupoláját lebontották. A ’60-as években egy újabb szinttel bővítették, így a korábbi toronyszoba is eltűnt. Évtizedekig csak kisebb fejlesztésekre került sor, majd 2004-ben panorámaliftet létesítettek, részleges tetőtér beépítést alakítottak ki, és kisebb energetikai, illetve homlokzati felújítást is végeztek az épületen. 2019. szeptember 9-én hurrikán erejű szél szakította le a gerendákat az épület tetejéről, amely ezt követően életveszélyessé vált és emiatt a teljes komplexumot ki kellett üríteni. Elengedhetetlenné vált a felújítás.

IMG_2959


A bokrétaünnepen köszöntőt mondott Dr. Fendler Judit, az SZTE kancellárja; Prof. Dr. Trócsányi László, Európai Parlamenti képviselő; Dr. Juhász Roland, állami vagyongazdálkodásért felelős államtitkár; Prof. Dr. Görög Márta, az SZTE ÁJTK dékánja.

A Szegedi Tudományegyetem kancellárja kiemelte: az Állam- és Jogtudományi Karon végbemenő beruházás emblematikus.

- A szegedi jogászképzés dinamikusan fejlődik, nemcsak minőségében, hanem létszámában is. A fejlesztéseknek köszönhetően a Kar egy még méltóbb helyet biztosít majd arra, hogy az ország jövendő jogászai innen kerüljenek ki – összegezte Dr. Fendler Judit, az SZTE kancellárja.

 IMG_2971

Prof. Dr. Trócsányi László, Európai Parlamenti képviselő örvendetesnek találta, hogy a Szegedi Tudományegyetem századik évfordulójához köthető az SZTE Állam- és Jogtudományi Karának rekonstrukciója.

- Száz év nemcsak az Egyetem történetében hosszú idő, hanem a Kar életében is az. Nagy öröm számomra, hogy a centenáriumi év lehetőséget biztosít arra, hogy az épület felújítását ünnepeljük. Sok-sok kiváló, ismert és elismert jogász került ki az SZTE ÁJTK falai közül. Ők mind Alma Materüknek tekintik az Egyetemet. A beruházás szimbolikus, egyrészt a múltnak, másrészt a jövőnek szól és a jelennel együtt egy erős szövetséget alkot. A kupola újbóli elhelyezése az épület tetején visszatekintést ad ugyanis a múltra és az akkori hagyományokra, és biztosítja annak az előttünk álló időszakban való ápolását – fogalmazott Prof. Dr. Trócsányi László, az SZTE ÁJTK professzora.

 IMG_2997

Dr. Juhász Roland, állami vagyongazdálkodásért felelős államtitkár elmondta: a felújítás Prof. Dr. Trócsányi László nélkül nem jöhetett volna létre. A beruházás fontos mérföldkő, úgy, ahogyan a modellváltás is. Mind a kettő fejlődési lehetőségeket biztosít, keretet és támogatást ad a teljesítmény növeléséhez, a tudományos színvonal emeléséhez és az egyetemi célkitűzések mindenkori megvalósításához. Ezeknek köszönhetően a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara nemcsak az európai, hanem a világszínvonalú projektekbe is bekapcsolódhat majd.

 IMG_3019

Prof. Dr. Görög Márta, az SZTE ÁJTK dékánja köszöntő beszédében többek között kihangsúlyozta: száz évvel az Egyetem Szegedre költözése után ma már mindenki tudja, mi is az a „lófara”.

- A „lófara” intézmény. Nemcsak egy a gyönyörű, eklektikus palotáink közül, hanem egy olyan hely, amelyet már tervezői és építői is arra szántak, hogy falai nagy dolgok tanúi lehessenek. Iskolaépítők voltak ők, akik a pusztulás után a romok helyére elegáns és virágzó várost álmodtak. Ehhez az álomhoz méltó épületekkel. Most mi vagyunk azok, akik iskolát építünk. A „lófara” a jurátusok otthona hetven éve, amely hamarosan megújulva újra a város egyik ékköve lesz. Azt tükrözi majd, hogyan képzeljük el a XXI. századi oktatást. Tradíciókra épülő, modern és okos intézmény lesz. Hallgatóink pedig értelmiségiként a jogászi és társadalomtudományok elsajátítói lesznek, akik felkészülten lépnek majd ki innen, mert tanulmányaik során megkapták mindazt, amellyel a munka világában boldogulhatnak – foglalta össze az SZTE ÁJTK dékánja.

0496261778622_912716156285449_7478377454578521335_n

A 3795 nm2 alapterületű épület nagy horderejű felújítását és teljes átalakítását a szegedi Ferroép Kft. végzi a Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (BMSK) felügyelete alatt. Az épület műszaki fejlesztése, a belső tér szerkezeti, műemléki-történeti rekonstrukciója, valamint az emlék-és bemutatóhely kialakítása 1 milliárd 885 millió 390 ezer 307 forint kormányzati támogatásból valósul meg.

SZTEinfo

Fotó: Bobkó Anna

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek