Angyalok a képzeletünkben, angyalok a valóságban

A tárlatot Prof. Dr. Gyenge Zoltán, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar dékánja nyitotta meg. Az eseményt Orbán Tibor Tivadar, harsonaszólója tette szebbé.

- Javarészt csak fekete-fehér képek láthatóak a kiállításon, és csak a központi képen látható egyedül egy kis arany színű felirat. Miért csak ebben a formában készített fotókat?

- Amikor elkezdtem fényképezni, (az 1970-es években) akkor a fotográfia elsősorban csak fekete-fehér képek készítéséből állt. Ez azért volt így, mert a nyersanyagok és a nyomdatechnika még nem állt olyan szinten rendelkezésre, hogy meg lehessen jelentetni jó minőségű színes képeket. Rám elsősorban Ansel Adams, Edwart Weston és Andreas Feininger elképesztő jó minőségű fekete-fehér fotói hatottak. Bejárhattam a Magyar Fotóművészek Szövetségének könyvtárába és ott nézegettem a nagy művészek albumait. Óriási hatással voltak rám ezek a későbbiekben. Érdekes módon a fekete-fehér fotográfia ma már úgy működik, hogy a digitális fényképezőgépünkkel színesben fényképezünk. Az én fényképeim is színesbe készültek, utólag aztán elvettem a színeket a képekből, emiatt pedig egy érdekes többlet jött létre, amely által sokkal átírtabb, absztraktabb és drámaibb egy-egy fénykép.

- Miért „Metamorfózis” lett a kiállítás címe?

- Ezek a képek azért drámaiak, mert arról a metamorfózisról szólnak, hogy az angyalok, vagyis angyalseregek röpködnek a képzeletünkben. Engem az érdekelt, hogy hogyan lehet ezeket az angyalokat lefényképezni. Ezt pedig csak úgy lehet, hogy az angyalok először emberi tevékenységek által megtestesülnek, avagy: testté, szoborrá válnak. 35 évig fényképeztem a Móra Ferenc Múzeumban különböző tárgyakat. Filozófiailag arra voltam kíváncsi, hogy lehet-e a tárgyak fényképezésén keresztül a létezésről valami tágabb értelmezést megmutatni. A központi képemen az „Omnia Tempus Habent” felirat látható. A felirat fordítás szerint: „Mindennek megvan a maga ideje” – ez azt jelenti, hogy amikor az angyalok megtestesülnek és megjelennek a valós térben és időben, akkor elkezd rájuk hatni az idő. Láthatjuk a prágai két méteres, melankolikus angyalok kis giccses babaszerű angyalkákká való átalakulását. Ez egy fontos kontraszt ebben a kiállításban. Úgy érzem, hogy az által, hogy ezeket az angyalokat én lefényképeztem, más idő kezdett rájuk hatni. A fénykép ugyan öregszik, de a képen rögzített angyal már nem, hiszen ebben az állapotában, amelyikben fényképeztem, abban marad örökre. Én ezt nevezem többszörös metamorfózisnak, és ez is érdekelt ezzel az anyaggal kapcsolatban.

- Milyen elképzelés alapján állt össze a kompozíció?

- Kezdetektől fogva mindig egy-egy konkrét témát fényképeztem, képi esszéket készítettem. Az esszé az egy gondolatkísérlet, amely esetemben 30-50 képből áll össze. Ez pedig azért is nagyon izgalmas, mert ha kiállítanék 50 különböző témájú képet, akkor biztos, hogy valami vegyes, tarka benyomást vinne haza a látogató belőlük. Az egyezés tehát létező a hervadt virágok, vásárhelyi tanyák, ablakok és angyalok között, ugyanis ezek az éppen akkori létének fotón történő rögzítésének a szándékai. Ezt teszi gondolatban egységessé a képi esszét, avagy a kiállítást. A tárlat összképe jogosan juttathatja a melankóliát a látogatók eszébe. A melankólia a mulandóság tudata.

- A kiállítás és a tematika összeállítása mennyi időt vett igénybe?

- Egy ideje már gyűjtögettem az angyalokat, de nem gondoltam, hogy ebből a témából lesz valami. Körülbelül két év után fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy mindebből valami nagyot kellene összehoznom. Ehhez azonban azt hiszem a fő képre volt szükség, mert ez az, amelyben benne van az egész kiállítás mondanivalója. A legnagyobb lökést mégis a négy évvel ezelőtti, prágai kiállításom adta meg. A „Hervadt Virágok” című tárlatom utolsó napján akadt időm nézelődni. Megkérdeztem a kiállításszervezőt, hogy van-e esetleg a közelben valamilyen régi temető, amelyet bejárhatok. Ekkor tudtam meg, hogy a városban található a kisoldali temető, ahol körülbelül 200 éves angyal szobrok vannak elhgelyezve. Mikor kimentem és megláttam a nagyméretű angyalokat, olyan euforikus, eksztatikus állapotba kerültem, hogy azt éreztem nem tudok rossz fényképeket csinálni. Ez a pillanat volt számomra az alkotás csodája. Ekkor éreztem késztetést arra, hogy a témát egy kiállítás formájában megmutassam az embereknek. Ezután már csak a kivitelezés maradt hátra. Így tudott össze állni egy az értelemre és az érzelmekre is ható, egységes egésszé mindez a látogatók számára.

„... fényességes angyal is,

ő is a földre lépett.”

Pilinszky János

SZTEinfo - Szorcsik Borbála

Fotó: Újszászi Ilona, Szorcsik Borbála