SZTE Info

SZTE_veradas

Nagy SZTE véradás – tizedik alkalommal!

A Szegedi Tudományegyetem tizedik alkalommal rendezi meg a nagy SZTE véradást, amelynek célja, hogy legalább 300 életet mentsenek meg az egyetemi polgárok. Ehhez nem kell más, mint hogy százan adjanak vért szeptember 29-én, 9 és 16 óra között az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központban.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A Szegedi Tudományegyetem még mindig az egyetlen hazai egyetem, amely elnyerte a Véradásbarát Felsőoktatási Intézmény címet. Az SZTE polgárai – hallgatók, oktatók, egyetemi munkatársak – mindig nagy számban jelentkeznek önkéntes véradónak. Ezt a hagyományt folytatja az idei tanévben is a szegedi egyetem, amikor is tizedik alkalommal hívja véradásra az egyetemi polgárokat nem más céllal, mint hogy legalább 100-an adjanak vért, és mentsenek meg 300 életet.

 

A X. Nagy Egyetemi Véradás szeptember 29-én lesz, az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központban 9 és 16 óra között várják az önkéntes véradókat.  

 

A véradásra időpont is foglalható ezen a linken.

Minden egyes véradással három életet menthetünk meg. Fontos tudni azt is, hogy a vérellátó szolgálat által a véradásokon levett vér több mint 90 százaléka a régióban marad, 100 százaléka Magyarországon, magyar betegekhez jut el. Tény, hogy a véradásért nem jár pénz: a véradások európai uniós követelménye az önkéntesség és a térítésmentesség. A Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat a véradók önzetlenségét jelképes ajándékkal köszöni meg: élelmiszervásárlási utalvánnyal, kedvezményes fürdőbelépővel. A véradásért nem jár pénz – jár viszont érte elismerés, köszönet, és hála. Hála azoktól a betegektől, akiket az önkéntes donorok mentenek meg, azon betegek családtagjaitól, akik láthatják szerettüket felépülni.

X.SZTE_veradas_poszt_02

Minden véradó az alap ajándékcsomag mellett még ráadásként kap kedvezményes beiratkozási kupont a Somogyi-Könyvtárba, 10 százalékos kedvezményt biztosító kupont a Reform Világ Reformboltba, 50 százalékos tagdíjkedvezményt biztosító kupont a Bodor Karat Team jóvoltából, és egy SZTE-s véradó vagyok felirattal ellátott karkötőt.

A véradáshoz fényképes személyazonosításra alkalmas okirat (személyi igazolvány vagy jogosítvány), lakcímkártya és TAJ kártya szükséges. A véradás során meghatározzák a donorok vércsoportját, továbbá az önkéntesek fertőző májgyulladás (B és C vírus), AIDS (HIV) és szifilisz szűrővizsgálaton is részt vesznek.

 

A szervezők várják az első alkalommal véradókat is, hiszen a vérre mindig szükség van. Régiónk és városunk mindig is élen járt a véradásban, a X. Nagy SZTE véradás célja, hogy ez így is maradjon.


SZTEinfo

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

esza_felso

SZTEmagazin

2020. október 15.

Nyito_MEFESZ_egyetemistak

„1956. október 16-án a szegedi egyetemi ifjúság mintakövetőből mintaadóvá vált” – összegezte a MEFESZ megalapításának jelentőségét Jancsák Csaba, az SZTE egyetemi docense. Miként született meg ez az ikonikus szervezet? Bekukkantottunk az SZTE Klebelsberg Könyvtár Contenta rendszerébe, ahonnan egy visszaemlékezést, egy naplótöredéket és egy korabeli újságcikket idézve köszöntjük a 64 éve született MEFESZ-t.

SZTEtelevízió

2019. augusztus 07.

kiemelt_Berenyi_Antal

Berényi Antal, az SZTE Általános Orvostudományi Kar Élettani Intézet adjunktusa és kutatócsoportja azonosította azt az agyterületet, amely azoknak a ritmusoknak a keletkezéséért felelős, amelyek alvás közben a rövidtávú memóriából áttöltik az emléknyomokat a hosszú távú memóriába. A felfedezés segít annak a megértésében, miként tudunk emlékezni. Azt is felderítették, hogy a különböző epilepszia-típusok hogyan alakulnak ki az agyban. A kutatócsoport munkájáról dokumentumfilmben mesél az SZTE agykutatója.