A cikkeket és könyveket író Szent-Györgyi Albert „utcára vitte a tudományt”

A tudománynépszerűsítésben, az ismeretterjesztésben jeleskedő Szent-Györgyi Albert gyakran szerzője és egyre többször szereplője újságcikkeknek. A 38 éves ismeretterjesztő tudós és 77 éves „jó könyv” szerző Nobel-díjas kutató portréjának változását is fölvillantjuk.

Bibliográfia és cikkgyűjtemény

Szerzőként Szent-Györgyi Albert neve 459 publikációban tűnik föl a műveiről 1991-ben Zallár Andor által készített bibliográfia szerint. Ez az összegzés az 1912 és 1989 közötti időszakban elérhető szövegeket, jórészt tudományos cikkeket, leltározta. Ám a Szent-Györgyi-féle publikációk száma folyamatosan növekszik annak köszönhetően, hogy a korábban csak nyomtatásban megjelent szövegeket digitalizálják, így felszínre kerülnek olyan írások is, amelyekről az életmű kutatói korábban nem tudtak. (E „Szent-Györgyi leltár” elkészítését sürgette Írások Szent-Györgyi Albertról című cikk-gyűjteményében Péter László, az SZTE irodalomtörténész professzora, tudomány- és helytörténész.)

A szegedi egyetem kutatójának a neve 1928 és 1948 között a Délmagyarország című helyi naplilap 525 cikkében bukkan föl – derül ki a Szegedi Egyetemi Tudástár 3. kötetéből. E könyv annak a digitalizálási programnak az egyik eredménye, amelyben a Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtár és a Somogyi-könyvtár együttműködött. Az 1910-ben alapított Délmagyarországban Szent-Györgyi Albert neve leggyakrabban 1937 és 1938 között, azaz a Nobel-díj elnyerése után, majd 1940 és 1941 táján, vagyis rektorságának az időszakában tűnik föl – olvasható e kötet előszavában.

A Hannus István, az SZTE vegyészprofesszora válogatásában megjelenő cikkgyűjtemény második része Nobel-díjas kutatónk amerikai időszakát nyomon kísérő The New York Times Szent-Györgyi Alberttel kapcsolatos írásaiból szemléz. Az egyik legismertebb amerikai napilap cikkei nyomán kitűnik: Szent-Györgyi ottani tudományos és közéleti szerepének egyik legaktívabb korszaka – 28 cikkel – az 1960-as évek eleje, amikor az atomháború ellen írt olvasói leveleket; a másik a ’70-es évek, amikor a 32 cikkben – többek között – a vietnámi háború ellen emelt szót.

Középpontban a tudós és a felfedezés

„Szeptember óta a szegedi egyetemen dolgozik dr. Szent-Györgyi Albert professzor, és a Kálvária téri laboratóriumban a legnagyobb csendben végzett munkájára felfigyel az egész tudományos világ” – írta 1931. március 10-i riportjában a Délmagyarország munkatársa. A Szegedi egyetemi tanár nagy jelentőségű felfedezése – Dr. Szent-Györgyi Albert kutatásainak eredményéről című cikk szerzője „(v. gy.)”.

A Délmagyarország első tudományt népszerűsítő cikkének szerzője vázlatot és módszert is kínál az ismeretterjesztéssel foglalkozó újságírók számára.

A jótollú Vér György újságíró tudománynépszerűsítő munkáját nem segíthette fotó vagy videó, ezért szavakkal, de érzékletesen ismerteti a kutatómunka legújabb eredményét, bemutatja a felfedező tudóst és azt a helyet, azt a– jelenlegi Déri Miksa szakközépiskola műhelyében berendezett – laboratóriumot is, ahol a 38 éves kutató dolgozik.

Az 1931-es napilap gyorsaságát jelzi, hogy az újságíró rögzíti: „Most került nyilvánosságra kutatásainak legújabb eredménye, ami nagy jelentőségű felfedezést jelent az orvostudomány terén. A professzor meghatározta a bronzkór kórokozóját, és ezzel az anyaggal a lehetőségek egy új sorát nyitotta meg. A megállapítások nagy feltűnést keltettek az orvostársadalomban, a szakkörök nagy érdeklődéssel várják Szent-Györgyi professzor további eredményeit.” A felfedezés részleteire cikkének későbbi bekezdéseiben tér ki az újságíró, mert fontosnak tartja bemutatni a szegedi egyetem új professzorát a város újságolvasó közönségének.

Szent-Györgyi Albert személyének a jelentőségét azzal is bizonyítja az újságíró, hogy röviden vázolja életútját. „Szent-Györgyi professzor nevét a külföld jobban ismeri, mint saját városa. Tudományos működését Németországban kezdte, majd Hollandiában dolgozott hét évig, többek között tanára volt a leideni egyetemnek is. Négy évet Angliában töltött, egy évre meghívták Amerikába, és munkásságának, kutatásainak híre egyre nagyobb területeket futott meg.”

Milyen a tudományos világban magának nevet szerző ifjú kutató? Az újságírót laboratóriumában fogadó újságíró Szent-Györgyiről rajzolt képe máig rögzült a szegediek tudatában: „Mosolygás és szerénység az első impressszió, ahogy a fiatal professzor elhárítani igyekszik az érdeklődést. Közvetlenség és egyszerűség jelzi egyéniségét, ahogy kedves mosolygással rágyújt kis angol pipájára, majd egy pillanat türelmet kér, amíg a laboratóriumban eligazít egy esti kísérletet. Asztalán levéltömeg, angol és amerikai küldemények: érdeklődések és értesítések. És a falon egy angol tábla, az íróasztallal szemben könyvek, kémcsövek és egy nagy tartály a sarokban. Valami közvetlen amerikai írónak látszik, ahogy keresetlen öltözékében visszatér. Elhárítani igyekszik az érdeklődést, ki szeretne térni a kérdések elől, szerénységével szinte kisebbíteni akarja munkásságának eredményeit.”

Szakcikk és ismeretterjesztés jelentősége

A tudománynépszerűsítésben a szakcikkek és könyvek jelentőségére is ráirányítja a figyelmet az eddig hasonló témával nemigen foglalkozó Délmagyarországban a riporter. Vér György kiemeli: Szent-Györgyi „Szakcikkei, tudományos publikációi egymás után jelentek meg New York-i, angliai, németországi szaklapokban, míg a szegedi egyetem hívására visszajött, és elfoglalta a Ferenc József Tudományegyetem biokémiai tanszékét. Az ősz óta itt dolgozik a Kálvária téren, földszinti laboratóriumában elmerülve a kutatóműhely könyvei és kémcsövei közé.

„A szegedi egyetemi tanár nagyjelentőségű felfedezéséről” magát a kutatót, Szent-Györgyi szavait idézi az újságíró. Cikke e szakaszában dőlt betűvel és külön bekezdéssel emeli ki az olvasó tájékoztatását szolgáló legfontosabb üzeneteket. „– A vizsgálatokat Angliában és Amerikában kezdtem meg. A munka arra vonatkozott, hogy mi a mellékvese működése. Sikerült azután egy anyagot kivonni, és tiszta állapotban előállítani, amely – úgy látszik – az egész szervezetre fontos szerepet játszik, amennyiben az elégési folyamatokat közvetíti. Ennek az anyagnak tulajdonságaival

részben meg tudjuk magyarázni annak a betegségnek tüneteit, amit a mellékvese hiányos működése okoz.

– Az anyag másik érdekessége az, hogy azt megtaláljuk különböző növényeknél, így a citromnál, narancsnál és káposztánál is. Ezeknél a valószínűség szerint ugyanazt a szerepet játssza a sejt kémiájában, mint amilyent az állati testben és így

ennek az anyagnak ismerete, hozzájárul ahhoz, hogy áthidaljuk azt a nagy űrt, ami a növényi és az állati világ kőzött fennáll.”

Ekkor még nem tudja se a kutató se az ismeretterjesztő cikk szerzője, hogy e tudós e munkájának folytatásaként hozza el Szegedre a Nobel-díjat…

A bronzkór és a golyva

„– A mellékvese szabálytalan működése okozza a bronzkórt, amelynek egyik legfeltűnőbb tünete éppen a betegek bronzszínű elszínesedése. Az elszínesedést tudjuk azután ezzel az anyaggal megakadályozni, amelynek ismerete szép és tiszta kémiai magyarázatát adja a bronzszín keletkezésének.

– New Yorki kutatók rájöttek arra is – folytatta a professzor –, hogy

a golyva keletkezésében is szerepe van ennek az anyagnak

és ma is folytatják a vizsgálatokat. Megvan a lehetősége annak, hogy ez gyógyászati szempontból is felhasználható lesz. De erről most még korai lenne nyilatkozni. Ebben a pillanatban még a szer előállítása is nehéz Amerikában, ahol éveken keresztül folytattam vizsgálatokat, 15 grammnyit állítottam elő és az anyag minden grammja mintegy 2-3 ezer pengőbe került. Egyelőre így nehéz volna bevezetni a gyakorlatba, de

remény van arra, hogy olcsóbban lehet majd előállítani.

Ehhez először is az anyag pontos kémiai képlete szükséges. Angliában az egyik legnagyobb laboratórium foglalkozik most ezzel a kérdéssel.” – olvasható a cikkben a ma az SZTE Szent-Györgyi Emlékszobájában kiállított fiolában őrzött „anyag” előállításának hiteles története.

A Délmagyarország első Szent-Györgyit és a tudományt népszerűsítő cikkében Vér György megírja: „Szent-Györgyi professzor egyébként nyolc éve dolgozik ezen a munkán. Angliában és Amerikában kezdte a vizsgálatokat, és az egyes részeredményekről már több alkalommal beszámolt külföldi folyóiratokban. A kutató tudós tovább folytatja munkáját. Mindenfelől érdeklődéssel, figyelemmel és elismeréssel nézik azokat a kutatásokat, amelyeket a szegedi professzor Kálvária téri műhelyében végez elvonulva könyvei és kémcsövei közé. Szent-Györgyi Albert kutatásai elviszik Szeged hírét túl a határokon.(v. gy.)”

A napilapos ismeretterjesztésre is mintául szolgáló Vér György cikke is olvasható a Hannus István által szerkesztett Szegedi Egyetemi Tudástár 3. – Szent-Györgyi Albert a Délmagyarországban és a New York Timesban című kötetben ugyanúgy, mint az alábbi, tudományos témájú előadásról szóló tudósítás.

Előadás a tudomány és a vallás határáról

„Az élet a kémikus szemével – Szent-Györgyi Albert előadása” címmel a Délmagyarország 1933. február 9-i számában közölt tudósítást. Fontosnak tartották az olvasókat arról tájékoztatni, hogy Szent-Györgyi „a Ferenc József Tudományegyetem Barátainak Egyesülete” fölkérésre az SZTE Dugonics téri széképülete aulájában „nagy érdeklődéssel várt előadást” tartott.

Milyen stílusban tartott előadást, miként magyarázta el a legbonyolultabb kérdést is Szent-Györgyi professzor? A tudósító szerint „Szent-Györgyi professzor mindvégig lebilincselő, szellemes előadásában ismertette azt a küzdelmet, amelyet a tudomány folytat az élet legelrejtettebb titkainak felderítéséért.”

A tudomány és a vallás viszonyára is kitért előadásában a professzor – hangsúlyozta a lap. „A tudomány és a vallás között semmiféle viszony nincs — mondotta —, mert amit mérni lehet, az a tudomány, ahol nincs megmérhető valami, az a vallás; így tehát a tudomány legfeljebb közeli szomszédja lehet a vallásnak.”

A humort és az érzékletes hasonlatokat sem nélkülözte Szent-Györgyinek az élet lényegéről tartott előadása. Azt mondta: „– A tudomány a mélységeket kutatja, behatol a legparányibb részecskék belsejébe is, hogy újabb és újabb titkokat tárjon fel. Így jutott el a biokémia az emberi test részecskéjéhez, a sejthez, majd a molekulához és az atomhoz, így tudta meg, hogy az a csodálatos gépezet, amelyet élő testnek nevez az ember, nyolcvan százalékban víz. Hiába kegyelmes úr valaki – mondotta nagy derültséget keltve –, az is nyolcvan százalékban víz.

– A biokémikus nem állt meg az atomnál, behatolt az atom belsejébe is, ami fontosabb világtörténelmi esemény volt a világháborúnál is. Megállapította a tudomány, hogy az atomnak is van egy magja, amely körül elektromos részecskék keringenek másodpercenkint háromszázezer kilométeres sebességgel, de az élet rejtélye kiszaladt a tudós kutatók ujjai között. Nem lehet megállapítani, hogy hol kezdődik és hol végződik az élet, nem lehet megtalálni azt a pontot, amelyen innen az élet van és amelyen túl már nincs élet. Ebben a titokzatos, kifürkészhetetlen űrben rejtőzik az a mester, aki megalkotta az élő organizmus remekművét, de amikor a tudós elérkezik ide, akkor félre kell állania, mert itt már nincs semmi megmérhető.

Az aulát zsúfolásig megtöltő közönség feszült figvelemmel hallgatta az izgalmasan érdekes előadást és azután lelkes tapssal ünnepelte az előadó professzort” – zárult a tudósítás.

A „tankönyv” lehetetlen szó

Miként vélekedik Szent-Györgyi Albert a könyvről mint tudáshordozó eszközről azokban az időszakokban, amikor maga is gyakran szereplője tudománynépszerűsítő vagy véleményformáló céllal írt cikkeknek? A koronavírus-járvány miatt rendhagyóvá lett 91. Ünnepi Könyvhéten különösen időszerű kérdésre választ keresve kutattunk az SZTE Klebelsberg Könyvtár Contenta 8 repozitóriumában az úgynevezett közös kereső előnyeit élvezve.

„Szent-Györgyi professzor a tankönyvről” címmel a Délmagyarország 1940. október 30-i száma tudósít arról, hogy „A Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulat legutóbbi közgyűlésén igen érdekes beszédet mondott Szent-Györgyi Albert dr., a szegedi egyetem Nobel-díjas professzora. A mai középiskolai oktatásról és tanrendszerről szólva úgy találta, hogy annak szellemi parancsa értelmében a könyv arra való, hogy megtanuljuk. Szent-Györgyi professzor ezzel szemben azt hangsúlyozta, hogy az ő felfogása szerint a könyv mindenre való, csak arra nem, hogy bemagoljuk. A könyvet szeretni kell, ismerni, forgatni, s benne eligazodni, de ennél többre nem való.

Magát a szót: ’tankönyv’, lehetetlennek találja. Az a kívánsága, hogy ha már szükség van valamilyen ’tankönyvre’, akkor az olyan legyen, hogy ne lehessen észrevenni rajta, hogy tankönyv. Például egy 15 éves kisleány kémiai könyve szép, színes, virágos könyv legyen. A mai tankönyveknek már a külseje is ijesztő, belseje pedig lelketlen adathalmaz. Az ilyen könyv ijesztő pusztítást végez a fiatal lelkekben, meg kell tanulni, hogy látszatra kielégítse a tanárt.”

A jó könyv 3 csoportja és a könyvhét

A napilapos összefoglaló folytatásából kiderült: „Szent-Györgyi professzor úgy véli, a rossz könyvet kinyomatni sem kerül kevesebbe, mint a jót.

Szent-Györgyi Albert dr. a jó könyveket három csoportba osztotta; az első csoportba a szépirodalmi jellegű könyveket sorolta. ’Itt van lefektetve az emberi szellem termésének legtöbb virága, mindaz, ami szép és jó, amit az emberi szellem magából kitermelt. Ezek a könyvek az emberek legfőbb barátai, ezek elhozzák az ember egyszerű hajlékába az emberiség legnagyobb szellemeit’ – mondotta Szent-Györgyi professzor a szépirodalmi művekről. A második csoportba a tudományos munkákat sorolta, a harmadikba pedig a lexikonokat, szótárakat, telefonkönyvet, stb.-t, amelyekben a szükséges és hasznos adatokat fektetik le” – zárult a Délmagyarország 80 évvel ezelőtti összefoglalója.

A jó könyveket bemutató program-sorozatot, a „könyvhetet” 1930-ban második alkalommal rendezték meg országszerte. Ám 90 évvel ezelőtt „Szeged csak a belügyminiszter leiratára rendezi meg a ’könyvhetet’” – tudatta a Délmagyarország 1930. május 15-én. Egy évvel korábban ugyanis „a magyar könyv sorsát Szegeden senki sem tette szívügyévé” az ország több városában sikeres első könyvhét megszervezését. „Nem vállalkoztak rá az irodalmi társaságok, nem vállalta a város sem, az egyetem sem, csak a sajtó ütötte meg a nagydobot és csak a könyvkeresedők próbálkoztak meg a szegedi közöny megtörésével” – emlékeztetett a szegedi napilap.

A Nobel-díjas kutató maga is több „jó könyv” szerzője. Például az 1938-ban franciául írt A béke élet és erkölcstana című műve először 2001-ben Szegeden jelent meg magyar nyelven is. Egyébként Szent-Györgyi főbb műveit magyarul több mint tíz kötetben olvashatjuk.

Angolul Szent-Györgyi több mint tíz könyvet írt, többek között: a Science Ethics and Politics (New York, 1963), The Crazy Ape (1970), What next?! (1971) (azaz: Tudomány, erkölcs és politika, Az őrült majom és Mi lesz?) címűeket.

„A többi könyvében a szubmolekuláris biológiára vonatkozó elméletét fejtette ki, mely szerint az elektronok speciális szerepet játszanak a biológiai folyamatokban” – olvastuk az összegzést, ahogy lapozgattuk a Szegedi Egyetemi Tudástár 3. – Szent-Györgyi Albert a Délmagyarországban és a New York Timesban című kötetet.

Az SZTE Nobel-díjas és idősödő kutatója szemszögéből nézve milyen a jó könyv? E kérdésre is választ kaptunk: Szent-Györgyi Albert Az őrült majom című művéről is beszélgetett Robert Reinhold újságíróval, aki a The New York Times 1970. február 20-án megjelent cikkében megmagyarázta: „A cím a biológus nem túl hízelgő véleménye az emberi nemről”. Majd idézte Szent-Györgyit: „Ez forradalmi könyv – mondta –, mert csak negyven lap, két óra alatt el lehet olvasni. Az a baj a könyvekkel, hogy nem lehet őket elolvasni. Ki az ördögnek van ideje elolvasni 300 lapot? Nincs olyan fontos dolog, amit ne lehetne elmondani két óra alatt.” – fogalmazott a 77 éves tudós.

A Délmagyarország cikkéből megismert, a Kálvária téri laborban dolgozó 38 éves Szent-Györgyi Albert és a The New York Times hasábjain a 77 éves Nobel-díjas tudósról fölvillantott újságírói kép nagyon különbözik. Szent-Györgyi Albert „Cape Cod-i zegzugos tengerparti házának verendáján állva, mélyen zsebébe süllyesztette kezét, és úgy nézett körül szomorú szürke szemével, mint egy magányos sirály, amely élelemre csap le az öböl és a kökénybokrok fölött, és a fodrozódó vizet figyeli…”

SZTEinfo – összeállította: Újszászi Ilona

Fotók, illusztráció: SZTE Klebelsberg Könyvtár

Korábban írtuk:

86. Ünnepi Könyvhét: Keresd a nőt! – érdekességek Szent-Györgyi Albertről és a Nobel-díjról

86. Ünnepi Könyvhét: Utcára vitt tudomány –Szent-Györgyi öröksége

86. Ünnepi Könyvhét: „Az SZTE utcára viszi a tudományt” – akadémikus, professzor a kutatásról