roadshow_nyito

Mintegy tízezer diákot ért el az SZTE hazai beiskolázási roadshowjával

Kihelyezett nyílt napokkal, felvételi tájékoztató előadásokkal és központi nyílt napokkal várja a Szegedi Tudományegyetem a hazai középiskolák diákjait 2020. február elejéig. Tavaly év végéig már közel tízezer diákhoz értek el az SZTE NKI Közkapcsolati Iroda által a szegedi egyetem képzései és szolgáltatásai.

Egész Magyarországot bejárta a Szegedi Tudományegyetem Nemzetközi és Közkapcsolati Igazgatóság Közkapcsolati Iroda 2019/2020-as beiskolázási roadshowja. Így például Bajára, Kiskunfélegyházára, Békéscsabára, Hódmezővásárhelyre, Orosházára, de ezen kívül Ceglédre, Szekszárdra, Tiszakécskére és Szolnokra is szerveztek kihelyezett nyílt napokat. A továbbtanulás előtt állók ezeken a napokon saját középiskolájukban ismerkedhettek meg a szegedi egyetem karaival és képzési kínálatával, tájékoztatást kaptak a hallgatói szolgáltatásokról, ösztöndíj-lehetőségekről, és választ kaptak a felvételivel kapcsolatos minden kérdésükre. Ezen kívül mindent megtudhattak a középiskolásoknak szóló SZTE START programról és az SZTE Junior Akadémia nyújtotta lehetőségekről is.


roadshow


A beiskolázási roadshow fontos állomásai a nyílt napokon kívül a pályaválasztási napok illetve kiállítások is. Közel 1500 diák találkozhatott így az SZTE standjával és képviselőivel, többek között Miskolcon, Pécsen, Dunaújvároson, Szombathelyen és Nyíregyházán.


roadshow2


A beiskolázási kampánynak pedig még nincs vége! Legközelebb az Educatio oktatási szakkiállításon, 2020. január 9-11. között várja az SZTE összes kara és központi standja a felvételi előtt álló diákokat. A továbbtanulás előtt állókat 2020. február 8-án nyílt nappal is segíti a Szegedi Tudományegyetem. Szombaton 9 és 14 óra között, az egyetem Dugonics téri központi épületében minden kar képviselői várják a leendő középiskolásokat és szüleiket, hogy a felvételivel és a képzésekkel kapcsolatos kérdésekre választ adjanak. A központi nyílt nap mellett az egyetem egyes karai is várják saját nyílt napjaikon az érdeklődőket, melyekről a kari honlapokon lehet tájékozódni.


SZTEinfo


esza_felso

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták


Hegedus_AgnesHegedűs Ági - BTK, anglisztika

Azért választottam Szegedet, mert nagyon szeretem ezt a várost, jó érzés itt leni. A BTK-t azért ajánlom másoknak, mert nagyon rendesek és segítőkészek a tanárok, jó velük megismerkedni, s itt van mellette a gyönyörű TIK, ahol nyugodtan lehet tanulni. Sokat kell ugyan tanulni, főleg egy gimnázium után, de szívesen ajánlom a kart mindenkinek.



Frech DánielFrech Dániel – ÁJTK – jog

Úgy gondolom, hogy az egyetemen nagyon családias a légkör, nagyon közvetlenek és segítőkészek az oktatók. Nem is meglepő, hogy mindig előkelő helyeken szerepelünk az országos megmérettetéseken. Ugyanakkor Szeged miatt is érdemes ide jönni tanulni, hiszen nagyon szép, tiszta és rendezett ez a város.





További hallgatói vélemények >>>


Események

Rendezvénynaptár *