Bezár

Hírarchívum

SZTE_HVG

Szülői értekezlettel egybekötött nyílt nap az SZTE-n

Szülői értekezlettel egybekötött nyílt nap az SZTE-n

2020. február 03.
1 perc

Szülői értekezlettel egybekötött nyílt napot tart a Szegedi Tudományegyetem 2020. február 8-án, a Dugonics téri épületben. Az érdeklődő középiskolásokat és szüleiket kari tájékoztatókkal, felvételi tudnivalókkal és a teljes képzéskínálattal várják.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A szegedi egyetem 12 kara több mint 380 szakon kínál lehetőséget a továbbtanulásra nappali, levelező és távoktatás tagozaton. A február 8-i nyílt napon 9 és 14 óra között a továbbtanulás előtt álló fiatalok és szüleik az SZTE karait képviselő hallgatóknak tehetik fel kérdéseiket. A nyílt napon a felvételi jelentkezési lap kitöltésében is segítséget nyújtanak az SZTE munkatársai, erre azonban előzetesen kell regisztrálni. 11 órától a díszteremben szülői értekezletre várja az érdeklődőket Prof. Dr. Gellén Klára, az SZTE oktatási rektorhelyettese, aki a jelentkezés benyújtásával kapcsolatos legfontosabb tudnivalókról, a tájékozódási csatornákról és lehetőségekről, valamint a Szegedi Tudományegyetemet érintő változásokról is beszél. A tájékoztatón bemutatkozik az SZTE Junior Akadémia.


SZTE_nyilt_nap_plakat_2020


Érdemes ellátogatni az SZTE nyílt napjára, hiszen a program lehetőséget biztosít az általános tájékozódásra, az egyetem képzési kínálatának megismerésére, ugyanakkor a résztvevők informálódhatnak – többek között – a hallgatók tanulmányait segítő ösztöndíjakról, a nyelvtanulási-, sportolási-, esélyegyenlőségi-, szabadidős-, tehetséggondozási- és karrier lehetőségekről, valamint az SZTE nemzetközi ösztöndíjairól.


További információ az SZTE Felvételi oldalán.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek