SZTE Info

Stroke szűrővizsgálatokra várják a lakosságot szombaton az Árkádban a Neurológiai Klinika munkatársai

Szegeden első alkalommal egésznapos stroke felvilágosító és szűrő napot szervez november 9-én, szombaton az Árkádban az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Neurológiai Klinika. A rendezvény beharangozó sajtótájékoztatóján Prof. dr. Klivényi Péter, a Neurológiai Klinika igazgatója a szegedi stroke ellátás fejlődéséről is beszélt.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A stroke közel 35-40 ezer beteget érint Magyarországon, közülük 18 ezren veszítik el az életüket. Az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Neurológiai Klinikán havonta 150, évente pedig közel 1800 beteget kezelnek szélütés miatt. A riasztó számadatok is igazolják, hogy miért fontosak a szűrőprogramok. Dr. Klivényi Péter professzor, a Neurológiai Klinika igazgatója a Szegeden november 9-én, szombaton az Árkádban első alkalommal megszervezett „Stroke Napja 2019” elnevezésű szűrőnap beharangozó sajtótájékoztatóján a megelőzés fontosságát hangsúlyozta. Mint elmondta, a helyes életmód kialakításával és a rizikófaktorok megfelelő orvosi gondozásával befolyásolni, esetleg késleltetni is lehet a stroke kialakulását, vagy enyhíteni a tüneteket.


– Rendkívül nagy jelentőséggel bír a betegség tüneteinek észlelésekor, hogy időben orvoshoz kerüljön a beteg. Az első 24 órában van lehetőség arra, hogy megfelelő körülmények között a stroke érelzáródást megszüntessük. Minden perc számít a betegellátásban, hogy csökkenteni tudjuk a rokkantsági fokot – fogalmazott az igazgató, aki rámutatott, hogy a betegek a stroke tüneteinek észlelésekor, mint például az arc aszimmetrikus elváltozásakor, beszédzavar, bénulás esetén azonnal hívjanak mentőt. A mentőszolgálat munkatársai ugyanis felkészültek a stroke betegek ellátására, azonnal a megfelelő ellátóhelyre szállítják a pácienst. A professzor kiemelte, hogy a Neurológiai Klinika az elmúlt évek során kiváló központtá fejlődött, és a világ számos centrumához hasonlóan minden olyan beavatkozást, kezelést el tudnak végezni, amit a betegek állapota megkíván. A klinika stroke rehabilitációs egységében a legmodernebb technikák állnak rendelkezésre, hogy a stroke-on átesett páciensek állapotán javítani tudjanak.


Dr. Szabó Nikoletta, a Neurológiai Klinika adjunktusa a november 9-ei, délelőtt 10 órakor az Árkád áruházban megrendezésre kerülő szűrőprogram lebonyolításáról, a rendezvényen elhangzó előadásokról beszélt. Hangsúlyozta, hogy a szűrőprogramon minden vizsgálat ingyenes. A szűrésre érkezők egy szűrési naplónak nevezett kis füzetecskét kapnak majd, ebbe pedig az alapadatok mellett az illető alapparamétereit is beleírják, ezt követően pedig vérnyomás, illetve vércukor értékeket mérnek. Nemzetközi pontrendszer alapján felállítják az szűrésen résztvevő rizikófaktorait, majd véroxigén vizsgálat következik, és ujjbegyből vett vérmintából koleszterin szintet állapítanak meg. Ezt követően érsebészek és radiológusok segítségével a nyaki erek állapotát vizsgálják, hogy van-e már kialakult érelmeszesedés, esetleg szűkület, amivel feltétlenül orvoshoz kell fordulni. A programon dietetikusok és a cigiszünet nevű, dohányzás leszoktatását segítő szervezet munkatársai adnak tanácsokat az érdeklődőknek.


A szűrések mellett különféle a témához illő felvilágosító programot is tartanak a Neurológiai Klinika szakemberei: a „Stroke előfordulási gyakorisága, prevenció jelentősége” címmel Dr. Szabó Nikoletta, a „Stroke típusai, tünetek korai felismerése” címmel dr. Sas Katalin, a „Stroke rizikófaktorai” címmel Nagy Orsolya, a „Szívritmuszavar kiemelten magas stroke rizikót jelent” címmel dr. Lukács Melinda, „Mit tegyen a hozzátartozó?” címmel dr. Hertelendy Péter, valamint „Korai kezelés és rehabilitációs lehetőségek” címmel dr. Gárdián Gabriella tart előadást. A szervezők az este fél hatig tartó rendezvényen szórakoztató programokkal, gitárzenével, operett részletekkel is kedveskednek a látogatóknak, valamint közös mozgásra és kvíz játékra is meginvitálják az egészségtudatos résztvevőket.


SZTEinfo-Lévay Gizella

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

esza_felso

SZTEmagazin

2019. november 13.

IMG_5871

A hazai felsőoktatás zászlóshajója, a Szegedi Tudományegyetem „kapitányi hídján” álló vezetőket sorra bemutatja a Szegedi Egyetem Magazin. Most az SZTE négy rektorhelyettese arról is vall, miként javíthatja tovább pozícióit a legfrissebb Quacquarelli Symonds ranglista szerint Magyarország legjobb egyeteme, a szegedi universitas.

SZTEtelevízió

2019. augusztus 07.

kiemelt_Berenyi_Antal

Berényi Antal, az SZTE Általános Orvostudományi Kar Élettani Intézet adjunktusa és kutatócsoportja azonosította azt az agyterületet, amely azoknak a ritmusoknak a keletkezéséért felelős, amelyek alvás közben a rövidtávú memóriából áttöltik az emléknyomokat a hosszú távú memóriába. A felfedezés segít annak a megértésében, miként tudunk emlékezni. Azt is felderítették, hogy a különböző epilepszia-típusok hogyan alakulnak ki az agyban. A kutatócsoport munkájáról dokumentumfilmben mesél az SZTE agykutatója.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *