Bezár

Hírarchívum

IMG_4212

Nemzetköziesítési tevékenységét mérette meg az SZTE

Nemzetköziesítési tevékenységét mérette meg az SZTE

2019. március 11.
2 perc

A nemzetköziesítés jegyében elsőként vett részt 2014-ben a hazai tudományegyetemek közül az SZTE abban a nemzetközi átvizsgálási folyamatban, amelyet a Tempus Közalapítvány szervezett. Az elmúlt 5 évben végzett nemzetköziesítési tevékenységet bizottság értékelte.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A hazai felsőoktatási intézmények nemzetköziesítését támogató projektben vett részt a Szegedi Tudományegyetem. 2014-ben több magyar felsőoktatási intézmény – köztük az SZTE – vállalta, hogy elkészíti saját önértékelő dokumentumát, aláveti magát a nemzetköziesedését minősítő folyamatnak. Akkor elkészült egy gazdag adattartalmú, „Intézményi önértékelés a nemzetköziesítés területén” című dokumentum. Ezt követően a Szegedi Tudományegyetemre érkezett egy nemzetközi felsőoktatási szakértőkből álló bizottság, mely az önértékelési dokumentumból megismert információkat személyes tapasztalatokkal kiegészítve ajánlásokat és javaslatokat fogalmazott meg.


IMG_4171


A munkabizottság 2019 március első hetében ismét a Szegedi Tudományegyetemre látogatott, hogy az elmúlt időszakban a nemzetköziesítés területén tett intézkedéseket, tevékenységeket értékelje. A bizottságot az ACA (Academic Cooperation Association) nemzetközi felsőoktatási projektekkel foglalkozó szervezet igazgatója, Bernd Wächter vezette. A szakértők – Derényi András, Kellermann Éva, Jánosik Orsolya és Vörös Andrea – találkoztak az SZTE kancellárjával, nemzetközi és közkapcsolati rektorhelyettesével és a nemzetköziesítésben érintett egységek vezetőivel.


IMG_4158


A nemzetközi felsőoktatási szakértők tárgyaltak – többek között – az SZTE idegen nyelvű kurzusait szervező karok vezetőivel, illetve a kettős diplomát adó egységek képviselőivel, találkoztak a mobilitási programokkal és a kredit elismertetéssel foglalkozó egyetemi szakértőkkel. Kérdezték az egyetemi hallgatók véleményét is. A munkabizottság ajánlásait írásos formában kapja meg az SZTE, így ezeket beépítheti a nemzetköziesítés területére vonatkozó stratégiájába.


IMG_4210


– A szegedi egyetem vezetése fontosnak tartja a nemzetközi ranglistákon való kiváló szereplések mellett, hogy saját szervezeti működési rendjének teljességét is rendre hitelesítse. Ezért 2014 tavaszán önként vettünk részt a Tempus Közalapítvány által koordinált intézményértékelési programban. Az akkor megfogalmazott javaslatok beépítésre kerültek az egyetem intézményfejlesztési tervébe, és az elmúlt 5 évben azon dolgoztunk, hogy ezeket a lehető legeredményesebben megvalósítsuk – fogalmazott a látogatás kapcsán Dr. Bene Tamás, az SZTE nemzetközi és közkapcsolati igazgatója. Hozzátette: az elmúlt években számos olyan intézkedést vezettek be, amely az intézmény nemzetközi láthatóságát és elismertségét növelte. Példaként említette a mobilitási programokban való sikeres részvételt és a külföldi hallgatók teljes körű kiszolgálását biztosító szervezeti átalakításokat, valamint az idegen nyelvű képzések számának növelését és az intézményi szintű nemzetközi együttműködések bővülését.


SZTEinfo

Fotó: Bobkó Anna

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek