SZTE Info

Sikeresen záróvizsgáztak az első inkluzív fejlesztő szakpedagógusok Szabadkán

Június 7-én, pénteken sikeresen záróvizsgázott a vajdasági magyar inkluzív fejlesztő szakpedagógus kollégák első csoportja Szabadkán, a Vajdasági Magyar Képző, Kutató és Kulturális Központ (VM4K) épületében. Az SZTE JGYPK Gyógypedagógus-képző Intézet által kidolgozott, létesített és indított négy féléves szakirányú továbbképzési szak első csoportja ezzel befejezte tanulmányait.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Huszonnégyen védték meg diplomájukat és tettek szert inkluzív, fejlesztő szakpedagógus szakirányú képzettségre a szabadkai VM4K-ban. A hallgatók az elmúlt két évben folytatták tanulmányaikat a Szegedi Tudományegyetem JGYPK Gyógypedagógus-képző Intézete által indított képzésen.


gyogypedagogusok-VM4K


A határon túli, Kárpát-medencei oktatási tér bővítése céljából indított kezdeményezés meghozta gyümölcsét – nyilatkozta a pannonrtv.com-nak Pukánszky Béla, az SZTE JGYPK Gyógypedagógus-képző Intézet vezetője. Egy összetett képzésről van szó az inkluzív, a befogadó, és a fejlesztő pedagógia terén. – Nagyon jó érzés volt hallani a kolléganőket, akik a gyakorlatból jöttek, és az volt az érzésünk, amikor a szakdolgozatokat védték, hogy ezt a tudást átviszik a gyakorlatba, sőt a következő képzésünk során ők már mentorok, témavezetők, gyakorlati segítők is lehetnek – fogalmazott Pukánszky Béla.


Ősszel ismét indul a szakpedagógus képzés a VM4K-ban. Jelentkezni a Vajdasági Magyar Képző, Kutató és Kulturális Központ elérhetőségein lehet.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

esza_felso

SZTEmagazin

2019. november 13.

IMG_5871

A hazai felsőoktatás zászlóshajója, a Szegedi Tudományegyetem „kapitányi hídján” álló vezetőket sorra bemutatja a Szegedi Egyetem Magazin. Most az SZTE négy rektorhelyettese arról is vall, miként javíthatja tovább pozícióit a legfrissebb Quacquarelli Symonds ranglista szerint Magyarország legjobb egyeteme, a szegedi universitas.

SZTEtelevízió

2019. augusztus 07.

kiemelt_Berenyi_Antal

Berényi Antal, az SZTE Általános Orvostudományi Kar Élettani Intézet adjunktusa és kutatócsoportja azonosította azt az agyterületet, amely azoknak a ritmusoknak a keletkezéséért felelős, amelyek alvás közben a rövidtávú memóriából áttöltik az emléknyomokat a hosszú távú memóriába. A felfedezés segít annak a megértésében, miként tudunk emlékezni. Azt is felderítették, hogy a különböző epilepszia-típusok hogyan alakulnak ki az agyban. A kutatócsoport munkájáról dokumentumfilmben mesél az SZTE agykutatója.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *