Bezár

Hírarchívum

IMG_1032

Orosházi és szolnoki diákok az ÁOK Biológiai Intézetében

Orosházi és szolnoki diákok az ÁOK Biológiai Intézetében

2019. június 18.
3 perc

A Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny különdíjának köszönhetően tekinthettek be az Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium és a szolnoki Verseghy Ferenc Gimnázium diákjai az SZTE ÁOK Orvosi Biológiai Intézet munkájába. A diákok izgalmas laborgyakorlaton vehettek részt: az emberi kromoszómákat vizsgálták mikroszkóppal.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Az SZTE Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny az ország egyik legrangosabb és legnagyobb természettudományi versenye. Minden évben rengeteg lelkes középiskolás jelentkezik 3 fős csapatokban a kémia, fizika és biológia kérdések megválaszolására. A három természettudományi tantárgyon kívül azonban a verseny Nobel-díjas névadójáról, a szegedi egyetem egykori rektoráról is átfogó tudással kell rendelkezniük a versenyzőknek. A kérdéseket mindig az egyetem kiváló természettudományi képzéseken oktató tanárai állítják össze. Az értékes nyeremények mellett a döntőbe be nem jutott csapatok között minden évben az egyetem természettudományos intézeteibe szóló intézmény- és laborlátogatásokat is kisorsolnak a szervezők. Így a terület iránt érdeklődő tehetséges fiatalok személyesen tapasztalhatják meg az SZTE-n folyó oktató és kutató munkát.


Az SZTE ÁOK Orvosi Biológia Intézetben tett látogatásuk során a diákok sajátkromoszóma vizsgálatot végezhettek, melyen a Barr-testet kereshették meg. A nők ivari kromoszómái közül az egyik X kromoszóma mindig inaktiválódik. Ezt nevezik Barr-testnek, amely a sejtmaghártyának a szélén helyezkedik el, így optikai mikroszkóp alatt könnyen látható. A kutatás kezdetén tehát mindenki mintát vett a szájnyálkahártyájáról. Ezt a mintát etanolba áztatták, hogy rögzüljön a tárgylemezen, majd ezután következett a festés, így a mikroszkóp alatt láthatóak lettek a sejtmagok.


IMG_1038


A laborgyakorlat kezdetén Prazsák István, az SZTE ÁOK Orvosi Biológiai Intézet egyetemi tanársegédje vezette be a diákokat az elméleti és gyakorlati alapokba. A fiatal tanulók igen tájékozottak voltak, ügyesen tudtak válaszolni a mikroszkóppal kapcsolatos kérdésekre. Így közösen gyűjtötték össze az információkat a mikroszkóp főbb funkcióiról, részeiről és a használatával kapcsolatos tudnivalókról.


SZGYTV_Intezetlatogatas
Az intézetlátogatáson készült képek itt megtekinthetőek.
 

Ezután a kromoszómákról beszélgettek a tanulókkal. A diákok megtudták, hogy milyen eltérések vannak a nőkben és a férfiakban a kromoszómákat tekintve, miért alakulhatnak ki bizonyos betegségek az öröklődés nyomán, és ezek közül némelyik miért csak a férfiaknál jellemző. Prazsák István a Barr-test vizsgálatának felhasználásáról is beszélt. Ez a vizsgálat először az Olimpiai játékokon vált fontossá a XX. század második felében, amikor gyakran előfordultak olyan esetek, hogy nőiesebb férfiak indultak és nyertek női számokban. Ennek elkerülése érdekében fontossá vált, hogy a meztelenre vetkőztetés megaláztatása helyett más módszerrel, de kimutatható legyen, hogy valaki férfi-e vagy nő. A Barr-test vizsgálatnak köszönhetően meg tudták állapítani a sportolók kromoszomális nemét.


IMG_1195


Ivanics Szintia, az Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium tanulója már nagyon várta a laborlátogatást. A diáklány az SZGYTV-n is indult csapatával, amit nagyon tanulságosnak és izgalmasnak tartott. Szintia biológia szakon szeretne továbbtanulni a Szegedi Tudományegyetemen, így külön öröm volt számára, hogy az Orvosi Biológiai Intézetbe látogathattak el iskolájukkal.


SZTEinfo- Szöveg és fotó: Kocsis Bernadett

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek