Bezár

Hírarchívum

kiemelt_AJTK_toroknagykovet

A török nagykövet az ÁJTK-ra látogatott

A török nagykövet az ÁJTK-ra látogatott

2018. március 02.
2 perc

Az angol nyelvű nemzetközi tanulmányok szak munkatársai meghívására érkezett a szegedi egyetemre Ahmet Akif Oktay, Törökország újonnan kinevezett nagykövete.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Ahmet Akif Oktay Törökország új budapesti nagykövete idén kezdte meg magyarországi tevékenységét. Az SZTE ÁJTK oktatóival és az egyetem vezetésével való találkozóján elmondta: több egyetemi városban járt már, de Szeged az első állomás, ahol hivatalos programja során előadást is tartott.

 

AJTK_torok_nagykovet


Prof. dr. Karsai Krisztina oktatási rektorhelyettes, valamint Prof. Dr. Trócsányi László igazságügyi miniszter és dr. Sulyok Márton a Szegedi Tudományegyetem nemzetköziesítési stratégiájáról beszélgettek a nagykövettel, és bemutatták a jogi kar angol nyelvű jogi és nemzetközi tanulmányok képzéseit. Emellett szó esett más karok török érintettségű képzéseiről is.

 

A nagykövet elmondta: török részről szándék mutatkozik az oktatási együttműködés erősítésére a Szegedi Tudományegyetemmel, amelynek egyébként az eddig is aktív Erasmus kapcsolatok előfutárai.

 

AJTK_torok_nagykovet2


A látogatás során Ahmet Akif Oktay a Nemzetközi és Regionális Tanulmányok Intézet angol nyelvű nemzetközi tanulmányok mesterképzési szak (MIR) tudományos előadássorozatának (Academic Lecture Series) részeként tartott előadást, amelyben Törökország külkapcsolatainak fejlődéséről beszélt, többek között arról, hogy a török külpolitika hogyan vált lokálisból regionálissá, majd pedig globálissá. A török nagykövet történelmi példákon kívül gazdasági mutatókon és a török nemzetközi szerepvállalás folyamatos multilaterális fokozódásán keresztül is bemutatta országa helyzetét.

 

AJTK_torok_nagykovet3


A nagykövet előadását Prof. Dr. Trócsányi László, a jogi kar egyetemi tanára, jelenlegi igazságügyi miniszter moderálta, aki Magyarország volt párizsi illetve brüsszeli nagyköveteként ismeri és követi a nemzetközi diplomácia eseményeit. Az igazságügy miniszter Törökország geopolitikai helyzetével kapcsolatban tett fel kérdéseket a nagykövetnek, valamint az EU-val való viszonyról és az EU török megítéléséről. A hallgatók Törökország migrációs politikájával és a menekülthelyzettel kapcsolatban érdeklődtek. A kérdések között helyet kapott Ciprus kérdése és Törökország szerepvállalása a NATO-ban is.

 

SZTEInfo

Fotó: Béres Sándor

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek