Január 27-én újra megrendezik a fizika napját a Szegedi Tudományegyetemen. A résztvevők betekinthetnek a laboratóriumokba, maguk is végezhetnek kísérleteket, megismerkedhetnek az intézményben folyó tudományos, oktatási tevékenységgel.
A program kapcsán Kun Emma, az SZTE Fizikai Intézet közkapcsolati felelőse elmondta: a szegedi egyetem Természettudományi és Informatikai Kar Fizikai Intézetének Dóm téri épületében tíz standon mutatnak be látványos és többségében kipróbálható kísérleteket, szimulációkat. A látogatók - akik közt a korábbi esztendőkben a diákok mellett szép számmal voltak szülők, s más idősebb érdeklődők is - megismerkedhetnek a molekuláris képalkotással, hallhatnak a kvantumfizika rejtélyeiről, megtanulhatják, hogyan lehet lézershow-t készíteni.
A vendégeket két előadás is várja, először Ignácz Ferenc mutat be "hideg-meleg" fizikai kísérleteket, később pedig Tápai Márton Új ablak az Univerzumra: a gravitációs hullámok címmel beszél az elmúlt évek egyik legnagyobb fizikai felfedezéséről.
Az érdeklődők bepillantást nyerhetnek a csillagrobbanások, exobolygók és fekete lyukak világába. Kiemelt téma lesz a fizika és az élettudományok kapcsolata: az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont munkatársai a mikrovilág titkaiból tárnak föl néhányat, fény és élet témakörben pedig interaktív biofizikai foglalkozásokon vehetnek részt az érdeklődők. A Juhász Gyula Pedagógusképző Kar udvarán 2016-ban felállított, monumentális, 11 méter magas légnyomásmérő eszköz, a Torricelli-cső működése is megfigyelhető majd.
Ezen a napon az egyetem nagyintenzitású lézerlaboratóriumába is bepillanthatnak a vendégek. Itt kisebb csoportokban fogadják majd a látogatókat.
A rendezvényen részt vesznek korábbi hallgatók, akik beszámolnak arról, milyen széles körben hasznosítható az egyetemen szerzett tudás. Emellett az érdeklődők külön standnál ismerkedhetnek meg a szegedi lézerközpont kínálta karrierlehetőségekkel, valamint a tudományos intézmény és az egyetem együttműködésével.
A részletes program itt elérhető.