Közös egyetemtörténeti kutatást indít az SZTE és a kolozsvári BBTE

Eszmetörténeti és intézményi gyökerének tekinti az SZTE a Báthory István erdélyi fejedelem, majd lengyel király és Litvánia nagyhercege által Kolozsvárott létrehozott egyetemet.

1581. május 12-én Vilniusban írta alá Báthory a kolozsvári jezsuita akadémia, az első újkori, magyar és kétkarú katolikus egyetemi intézmény alapítólevelét. Ez az egyetemalapítás illeszkedik a tudománypártoló magyar uralkodók kísérleteinek sorába, amellyel megpróbálták hazai földön meghonosítani a felsőfokú képzést. A hányatott sorsú intézmény, az 1872-től négykarú Magyar Királyi Kolozsvári Tudományegyetem, majd 1881-től Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem meghatározó szerepet töltött be Erdély és a szomszédos régiók tudományos fejlődésében, a magyarság kulturális, gazdasági és közéleti önszerveződésében. Az I. világháború viharaiban Kolozsvárról száműzött tudományegyetemet 1921-ben fogadta be Szeged.

Az egyetemalapítás évfordulóján, 2017. május 12-én a szegedi Nemzeti Emlékcsarnokban az „Egyetemalapító” Báthory István mellszobrát együtt koszorúzta meg a kolozsvári BBTE tanulmányi rektorhelyettese, Soós Anna, illetve az SZTE oktatási rektorhelyettese, Karsai Krisztina és az SZTE Egyetemtörténeti Bizottság elnöke, Blazovich László.

Köszöntőjében a kolozsvári BBTE rektorhelyettese, Soós Anna elmondta: „1581-ben Báthory István a jezsuitákra bízta egy olyan főiskola alapítását, amely versenyképes tud lenni a korabeli nyugat-európai egyetemekkel. Nem tudom biztosan, mi késztethette őt arra, hogy Loyolai Ignác rendjére bízza ezt a kényes feladatot. Lengyel királyként pozitív tapasztalatokat szerezhetett az ignáci lelkiségű nevelőmunka eredményeiről, de arra egészen biztosan nem gondolt, hogy több mint négy és fél évszázaddal később ez a hagyaték olyan alapot jelent majd, amire bátran építkezhetünk mi is, akik a XXI. század elején próbáljuk ezt a célt – a nyugat-európai és a világ egyetemeivel versenyképes színvonal kialakítását és megtartását – megvalósítani. Tesszük mindezt a történelem, a nagyhatalmi és helyi politikák által diktált, sokszor kényszerítő helyzetekben, az előttünk tevékenykedő generációk kitartásának, céltudatosságának és önzetlen munkájának alapjain állva.

Ezért is kezdtem mondanivalómat a jezsuita rendre való utalással. Hiszen a jezsuitákat nem egészen száz év leforgása alatt négyszer tiltották ki Erdélyből, de mindannyiszor visszatértek és folytatták munkásságukat, többek között a tanítást is. Az akadályokban, nehézségekben nem falakat, hanem kihívásokat láttak. S hagyatékuk, szellemiségük hosszú évszázadokon keresztül tovább hatott. Talán nekik köszönhetjük azt is, hogy az impériumváltáskor ellehetetlenített egyetem nem megszűnt, hanem új otthont keresett magának, majd visszatért Kolozsvárra. S ki tudja, Szent Ignác makacsságának példája lehetett az ösztönző arra, hogy a nehézségek, felforduló világrendek, egyéni és közösségi tragédiák ne megszűntessék a magyar egyetemet, hanem ahhoz vezessenek, hogy ma két színvonalas felsőoktatási intézmény büszkélkedhessen az 1581-es alapítással, hivatkozzon az oktatást, műveltséget pártoló fejedelemre és a jezsuita gyökerekre.

Azt kívánom mindannyiunknak, szegedi és kolozsvári oktatóknak, kutatóknak és diákoknak egyaránt, hogy ez a kitartás, ez a munkamorál jellemezze munkánkat, méltó megvalósítói legyünk az alapító fejedelem egyetemépítő álmának.”

A helyi hagyományokra utalva az SZTE oktatási rektorhelyettese, Karsai Krisztina kiemelte: „1930. március 26-án elfogadja a Ferencz József Tudományegyetem egyetemi tanácsa Iványi Béla hatpontos indítványát az egyetemalapítás 1931-ben esedékes 350-ik évfordulójának megünneplése alkalmából – ma is ezt követjük. Ahogy Iványi Béla hatodik pontja kimondja: ’… 6). Az 1931. május 12-től kezdve Egyetemünk ősi születésnapja minden évben ünnepeltessék meg, s ez alkalommal az alapító fejedelem életének egy-egy tanulságos epizódja képezze az ünnepi szónoklat tárgyát…’

Így legyen most is!

1578. április 7-én a király megküldi átnézésre és esetleges kiegészítésre a krakkói Jagello-egyetemnek XIII. Gergely pápa naptárújítási tervét. Báthory István a Gergely-féle újnaptár bevezetését csak a krakkói egyetem matematikus tanárai véleményének meghallgatása után kívánta elrendelni Lengyelországban.

Báthory oly nagy híve volt a tudománynak és az oktatásnak, ahogy ezt Veress Endre 1944-ben közreadja: a király látva mennyire hanyatlott az oktatás ügye, már uralkodása elején – a fegyverek zajában – Marienburgban, 1577. május 29-én kelt rendelete szerint valósággal új egyetemet szándékozott alapítani a párizsi mintájára, valamennyi tudományszak és művészet számára. E végből Zamoyski Grzymala János titkárt külföldre indította tudós tanárokért, akiknek fizetésükön kívül teljes adómentességet ígért és egyházi meg polgári előhaladást biztosított. Követének másik megbízatása az volt, hogy a pápa az új főiskolának adja meg a szokásos kiváltságokat. Vilniusban 1570-ben alapít jezsuita kollégiumot, amit majd 1579-ben egyetemmé transzformálnak. Miközben a király a krakkói egyetem fejlesztésén is munkálkodik, ebben az időben történik meg a ’mi egyetemalapításunk is’.

Báthory célja egyfelől az volt, hogy országait, Erdélyt és Lengyelországot a középkori tudásszerzés bevett módja, a külföldi egyetemjárás a peregrinatio academica célországává tegye. És persze az is, hogy megoldást találjon a problémára, miszerint ’a tisztességes tudományok, a tudomány nélküli katonai férfiakban a kegyesség és buzgóság is kihűlt, s az élet minden szépsége elenyészett.’ (Báthory az alapítólevélben) Így tehát a király Erdélyben Kolozsvárott jezsuita Collegiumot állított fel (…) 'állandóul az elmék mívelésére s lelkek üdve eszközlésére”. Hogy a Collegiumnak a többi keresztény Akadémiák jogaiból, díszéből, előnyeiből semmi se hiányozzék, királyi különös kegyelménél fogva ezen alapítvány-levelében megállapította és határozta: ’hogy a ki itt a héber, görög, latin humánus tudományokban dicséretes jártasságot szerzett, s azután tudományos készültségét igazolva, a theologiai vagy philosophiai faeultas magasb fokára a Collegium Ítélete folytán eljutni akar, koszorusi, mesteri és tudori rangra [baccalaureus, magisier, doctor] emeltethessék, mely tudósi rangnak annyi joga, méltósága, előnye és disze legyen, a mennyivel az olasz-, franczia-, spanyol- és németországi Akadémiák ily rangkitüntetései birnak.’ Mi más cél volt ez, ha nem az, hogy iskoláink versenyképesek tudjanak lenni a korabeli nyugat-európai egyetemekkel. Micsoda haladó európai szellem és elkötelezett, ragyogó vezető – befektetni az oktatásba? 430 éve aktuális volt, vajon ma is az?

Épp ehhez írja a lengyel Natanson-Leski János Báthoryról: ’Halála mint a ménkű jött, zúzva, pusztítva, megszakítva élete fonalát abban a pillanatban, mikor tőle még annyit reméltünk, habár Báthory néhány év alatt mindent beváltott, amit ígért... Szépen hódolt nagyságának s tán legszebb maradt mind a mainapig néhai Szujski József babérága s rajta ez a pár jellegzetes, igaz szó: Talán nem mondunk sokat, hogy a lengyel nép Báthory Istvánban olyan férfit tisztel, ki egyedül lett volna képes Lengyelországot megóvni bukásától, ha abban korai halála meg nem gátolja. De a halál elvitte a művészt, gondolatát senki felvenni es követni nem tudta, senki nem bírt a szükséges eréllyel... Ezért Báthory István munkája úgy maradt, mint az óriás botja, melyet a gazda halála után senki felemelni nem bírt.’

Vajon tényleg így kell a Báthory örökségre tekintenünk az oktatás területén? Vajon ’az elmék mívelése s lelkek üdve eszközlése’ ma már nem cél? Az óriás botját ki emeli fel? Merem remélni, hogy mi itt Szegeden és Kolozsváron ezt tesszük, a Báthory örökség részeként nemhogy felemeltük, ki is támasztottuk az óriás botját, aztán annak gyökerét kinövesztettük és hajtásait virágba borítottuk – ez a Szegedi Tudományegyetem ma, amely büszkén vállalja ezt az örökséget és mindazt, amit képvisel: a tudást, a tanulást és Európát. Tegyük Szegedet és Kolozsvárt a modernkori peregrinatio academica célpontjává. Munkálkodjunk hát a versenyképes tudás átadásán az ifjak és ifjabbak tanulását eszközölve, erősítsük az összetartozó Európát s a mai főhajtás után, térjünk vissza ide egy év múlva, ismét készen a megemlékezésre Báthory Istvánról, az Egyetemalapítóról!”

Az SZTE és a BBTE kétoldalú kapcsolatainak, valamint az oktatás és a kutatás színvonalának erősítését célzó korábbi megállapodásra alapozva, a 436. „születésnapon” a közös egyetemtörténeti kutatások támogatásáról szóló dokumentumot látta el kézjegyével Szabó Gábor, az SZTE rektora és – a BBTE vezetése megbízásából – Soós Anna rektorhelyettes.

Az SZTE Rektori Hivatal épületének dísztermében tartott ünnepségen elmondott köszöntőjében a kolozsvári vendég kiemelte: –Olyan szerződéseket írunk most alá, amelyek a két egyetem együttműködésének elmélyítését és a közös múlt vizsgálatát pecsételik meg – fogalmazott. A két intézmény közötti kooperáció célja a kolozsvári királyi tudományegyetem 1872 és 1919 közötti, valamint az 1919. május 12-i átvételét követően ott 1921-ig működött ún. felekezetközi egyetem történetére vonatkozó dokumentumok elektronikus másolatainak összegyűjtése, elemzése, forráskiadványok készítése.

A kolozsvári és a Szegedi Tudományegyetem kapcsolatai messzire nyúlnak az időben. A két universitas együttműködésének mélységét a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert 1940-ben elmondott rektori székfoglaló beszédében úgy jellemezte, hogy „… semmiféle jogi formula nem fejezi ki azt a bensőséges viszonyt, amely minket a kolozsvári (…) tudományegyetemhez köt. Mi egy törzsnek vagyunk két hajtása…”

– Két történelmi személyiséghez kötődik a Szegedi Tudományegyetem léte – hangsúlyozta Szabó Gábor, az SZTE rektora. Báthory István: az egyetemalapító, míg Klebelsberg Kunónak a szegedi infrastruktúra megteremtésén túl abban volt meghatározó szerepe, hogy ide vonzott olyan tudós személyiségeket, mint például Szent-Györgyi Albert. Báthory műve két mai – a kolozsvári és a szegedi – intézményben él tovább, hiszen ezeknek a közös gyökerű tudományegyetemeknek a fő céljai ma is azonosak.

Az SZTE rektora aláhúzta: a kolozsvári, illetve a szegedi universitas és elődei históriáját bemutató könyvsorozat második kötetét magyarországi és romániai szerzőgárda készíti. A munka – a két intézmény egyetemtörténeti bizottságainak a koordinálásával – elkezdődött. Ennek egyik „terméke” a testvérintézmények 1872-1919 közötti históriáját bemutató posztergyűjtemény, amelyet Szegeden először tártak a nyilvánosság elé az egyetemtörténeti évfordulón. A Szegedi Egyetemi Kiadó gondozásában készülő egyetemtörténeti nagymonográfia II. kötetét várhatóan 2021-ben, az intézmény Szegedre kerülése 100. évfordulóján mutatják be.

A BBTE és az SZTE vezetője azt a szerződést is aláírta, amely a magyar kormány Emberi Erőforrások Minisztériuma Makovecz Programjának révén, a jövőbe mutatóan biztosítja a cserekapcsolatok erősítését.

Szegeden először mutatták be azt a 13 posztert, amelyen a Báthory-féle kétkarú, majd az 1872-es négykarú tudományegyetem históriájának egy kisebb szakaszát dolgozza fel. Az SZTE Egyetemi Szaklevéltár vezetője, az SZTE Egyetemtörténeti Bizottsága titkára, Vajda Tamás hangsúlyozta: azt a folyamatot szeretnék érzékeltetni, ahogy az egyetem belegyökerezik a közéletbe: az egyetemi építkezésektől és a gyűjteményektől kezdve, a professzori kar legjelesebb tagjainak portréin és a hallgatói életen át az universitas küldetésének a megfogalmazásáig.

SZTEinfo - Újszászi Ilona

Fotók: Bobkó Anna