Sajtónyilvános eseményen, az újságírókkal közösen várta a fiziológiai és orvostudományi Nobel-díj bejelentését a Szegedi Tudományegyetem vezetősége 2023. október 2-án, az egyetem központi épületében. Az SZTE kutatóprofesszorát, Karikó Katalint évek óta az esélyesek között tartották számon, és idén meg is kapta a tudományos világ legjelentősebb elismerését. A Szegedi Tudományegyetem élőben kapcsolta az SZTE történetének második Nobel-díjasát, Amerikából.
Környezettudományi szakon végzett a Szegedi Tudományegyetemen, de a fizika alapszakon is diplomázott, majd sikerrel megvédte a PhD-dolgozatát Utry Noémi. Az MTA-SZTE Fotoakusztikus Kutatócsoportjában dolgozó posztdoktort és mentorát, a csapatot vezető Szabó Gábor akadémikust az Új Nemzeti Kiválóság Programról és arról is kérdeztük, miként lesz egy hallgatóból kutató.
– Hogyan lesz egy környezettudományi szakos hallgatóból a fotoakusztikus kutatócsoport posztdoktora, tudományos segédmunkatárs?
Utry Noémi: – A környezettudományi szakot osztatlan képzési formában végeztem. Már hallgatóként bekapcsolódtam az MTA-SZTE Fotoakusztikus Kutatócsoportjának munkájába, és ott nagyon érdekes témakörökkel találkoztam. Először benzol-mérő készülék továbbfejlesztésén dolgoztam. Amikor az SZTE Környezettudományi Doktori Iskola tagjaként elkezdtem a PhD dolgozatomat írni, akkor – Bozóki Zoltán professzor és Ajtai Tibor irányításával – a környezetvédelemhez közelebbi témára fókuszálhattam: légköri levegőszennyezőknek, azon belül is a szállópor részecskék optikai tulajdonságait kezdtem el vizsgálni.
– „A légköri aeroszol inherens és látszólagos abszorpciós jellemzőinek és az abszorpciós spektrum jelentéstartalmának fotoakusztikus vizsgálata” című doktori dolgozata vitáját 2016 januárjában tartották. Majd néhány hónappal később részt vett az Új Nemzeti Kiválóság Program ösztöndíjátadó ünnepségén. Mi az a fordulópont, ami eldönti egy hallgató esetében, hogy a kötelező tananyag elsajátításán túl a kutatómunkába is bekapcsolódik?
Utry Noémi: – Egyetemistaként labormunkát végezve és a diplomadolgozat írásakor kezdünk önállósodni. Ha ebben megláthatjuk a szépséget és közben sikerélményünk is van, mert megoldottunk egy tudományos problémát, ráadásul ez a sikerélmény ismétlődik, akkor ez nagyon sok pluszt ad, ott ragadhatunk a laborban.
– Az „Egyedi morfológiájú szén aeroszolok előállítása és vizsgálata” című témájával az ÚNKP révén egy évre havi 300 ezer forint ösztöndíjat nyert. Ez mennyire támogatja az Ön munkáját?
Utry Noémi: – Egy éves kutatási tervet kellett készíteni. Ennek sikeres megvalósítása esetén a folytatásra is adott lesz a lehetőség. Ez egy évre szólóan is nagy motiváció. Posztdoktorként az ösztöndíj a magánélet és az anyagi helyzet megalapozásában is segít, miközben – többek között – konferencia részvételre is fordítható az összeg.
– Mi az Új Nemzeti Kiválóság Program jelentősége – a kutatócsoport vezetője szerint?
Szabó Gábor: – Ilyen állami formában nyújtott ösztöndíj korábban nem állt rendelkezésre. Főleg nem úgy, mint amit az alapképzésben lehetővé tesz az Új Nemzeti Kiválóság Program, hiszen ez egyfajta megelőlegezett bizalom, mert ott még nehezen számszerűsíthető, hogy mit teljesített a hallgató. Ahogy haladunk fölfelé a képzési fokozatokban, egyre világosabb, kik és mivel érdemelték ki az ÚNKP jelentette kitüntetést. Éppen ezért az így jutalmazott posztdoktorokat pozitív irányban befolyásolhatja, mikor arról döntenek, maradnak-e egyetemi kötelékben és folytatják a kutatói pályát.
– Mi köszönhető a mentornak egy olyan eredményben, amit az ÚNKP-ösztöndíj elnyerése kifejez?
Szabó Gábor: – A mentornak azon kívül más dolga nincsen, mint hogy egy jól működő kutatócsoportot próbáljon meg fenntartani, segíteni a munkában. Persze egy kutatócsoport akkor lesz sikeres, ha ott tehetséges fiatalok dolgoznak. Ha a fiatalok dolgoznak és jól érzik magukat a kutatócsoportban, akkor nagyjából minden rendben van: teljes értékű tagjai a csapatnak. Kiderült ez a Doktoranduszok Országos Szövetsége, a DOSZ legutóbbi konferenciáján, ahol kívülállók fel akarták mérni, mennyi szabadidővel rendelkeznek a doktoranduszok. Persze rögtön kiderült: a doktorandusz ugyanúgy dolgozik, mint a professzor, vagyis nagyjából ugyanannyira nincs szabadideje. Tehát együtt dolgozunk, és kölcsönösen egymástól függünk. Mert a doktorandusznak nagyon meg tud keseredni az élete, ha rossz témán és egy gyenge csoportban dolgozik, mert így hosszú ideig tart, amíg eléri a publikációs paramétereket. A másik oldalról meg a szenior kutatónak csapás a rossz vagy nem motivált doktorandusz.
– A kutatócsoporton belül mi a szeniorok és az ifjak egészséges aránya?
Szabó Gábor: – A rendszernek piramidálisnak kell lennie, ez nyilvánvaló. Ha ezt tekintjük kiindulópontnak, akkor látszik a szegedi kutatócsoportok alapproblémája: nincs megfelelő és elegendő utánpótlás. Az amerikai gyakorlatban természetes, hogy a kutatók többsége elmegy. Ha itthon egy vagy két fiatal távozik, akkor pánikhelyzet keletkezik, mert nincs mögöttük 2-3 olyan tehetség, akit rövid időn belül be lehet vonni, mert képes „a tarsolyából a marsallbotját elővenni”. A kutatói utánpótlás folyamatosságának a kialakításában segíthet az ÚNKP is.
Újszászi Ilona
Fotók: Bobkó Anna
