Szenzációs műtét a szegedi nőgyógyászati klinikán! Egészséges, 3200 grammal született gyermeknek adott életet a Szegedi Tudományegyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján 2015. szeptember 7-én az a kismama, akin 3 éve méhnyakrákot diagnosztizáltak, majd a legmodernebb technológiát alkalmazva életmentő, radikális műtétet végeztek el.
A rákszűrés jelentőségére, a magyar orvosok által fejlesztett modern technológiára irányítja a figyelmet a Szegedi Tudományegyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján végrehajtott szenzációs beavatkozás. A korai stádiumban diagnosztizált méhnyakrák kezelhető, gyógyítható kór.
„Bíztam a testemben…”
– Sikerülni fog! Végig hittem abban, hogy a méhnyakrák és a radikális műtét ellenére gyermekünk születhet – jelentette ki Tóth Bettina. A 33 éves kismama immár mosolyogva beszélt arról, hogy szerinte a legtöbb, amit a paciens megtehet, mikor súlyos betegséget diagnosztizálnak esetében, hogy pozitívan gondolkodik, együttműködik orvosaival. – Bíztam a testemben. Csak pozitív dolgokra gondoltam a műtétem után is – mondta a kismama. A tanítónői végzettségű, korábban eladóként dolgozó asszony nem győzte hangsúlyozni, mennyire hálás a szegedi női klinika munkatársainak, az orvos-csapatnak azért, hogy kisfiát, Ronit magához ölelheti, megpuszilhatja.
2015. szeptember 7-én az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának felkészült orvoscsapata császármetszéssel segítette a világra a 3200 grammos Repka Ronit.
– Rendszeresen jártam nőgyógyászhoz, így rákszűrésre is. Csak az első terhességem időszakában vették észre a rosszindulatú daganatot – magyarázta az anyuka.
|
Gyermeknek adott életet a 3 évvel ezelőtt méhnyakrákkal megműtött asszony - GALÉRIA |
Különleges műtét
– Méhnyakrákot diagnosztizáltunk a várandós, akkor 30 éves asszonynál, akit azonnal meg kellett műteni. Három évvel ezelőtt a szegedi klinika orvosainak a közreműködésével egy különleges műtéti módszerrel távolították el a daganatot, illetve a méhnyakat, ahol a rosszindulatú elváltozás kezdődött. A hüvelycsonkra visszavarrták a méhet, amelynek a vérellátását fenntartották – magyarázta a beavatkozás lényegét Németh Gábor egyetemi docens. Az SZTE Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika igazgató-helyettese hozzátette: a helyzet különlegességét az adta, hogy a műtét időszakában az asszony 18 hetes terhes volt. – Jó estben az a terhesség is megmaradhatott volna. Ám azt a magzatot sajnos, a radikális műtétet követő 3. napon el kellett távolítani.
– Nagyfokú tapasztalat szükséges ennek az 5-6 órás műtétnek az elvégzéséhez – hangsúlyozta a klinikaigazgató-helyettes.
E technológiát hazánkban fejlesztette ki az a munkacsoport, amelynek három szegedi tagja is van. Az 1997-ben először alkalmazott módszert már az egész világon átvették.
A cél az, hogy a szülőképes korban lévő, de méhnyakrákos nő számára esélyt biztosítsanak az életre és az újabb gyermekáldásra. Magyarországon 4 olyan esetről tudnak a szegedi orvosok, amelynek különlegessége, hogy a fogamzó képességet megtartó és sikeres műtétét követően az asszonynak gyermeke született.
Szegeden eddig két ilyen beavatkozást végeztek el. Ezek közül a mostani eset abból a szempontból is sikeres, hogy a paciens egészséges gyermeknek adott életet.
Testvér is születhet
Köszönte a szegedi nőgyógyászati klinika munkatársainak áldozatos munkáját a szakorvos. Dr. Sári Tamás nőgyógyász, klinikai orvos szerint fokozott kockázatú terhesgondozást igényelt ez az eset: a megelőző daganatos betegség, a méhen végzett műtét, a kevés hasonló előzményű viselt terhesség, a tervezett császármetszés miatt. Elárulta: a paciens a terhesség középidejétől kezdődően a szegedi klinikán tartózkodott, konstruktívan együttműködött.
– A paciens pozitív hozzáállása is szükséges a sikerhez: a 38. terhességi hétig jutott el, mikor világra segítettük az újszülöttet. A méhet a császármetszés során, a baba szültésekor sem kellett eltávolítani. Tehát ha a család úgy szeretné, testvért is tudnak vállalni – tette hozzá a klinikai orvos.
Az SZTE Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika szakemberei által elvégzett szenzációs orvosi beavatkozásoknak, a modernműtéti eljárásnak köszönhetően a kismama és az újszülött egészséges, mindketten jól vannak…
SZTEinfo – Újszászi Ilona
Fotó: Bobkó Anna