Bezár

Hírarchívum

Egyre nagyobb siker a Kapu program

Egyre nagyobb siker a Kapu program

2014. szeptember 02.
2 perc

Az egyre növekvő sikernek köszönhetően egy újabb szemeszter vette kezdetét az SZTE Állam-és Jogtudományi Kar Gateway elnevezésű programjában, melynek keretein belül idén közel húsz sanghaji hallgató nyerhet betekintést a hazai jogoktatásba.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

kinai diakok gatewayGateway, azaz „Kapu” névre hallgat az SZTE Állam-és Jogtudományi Karon futó program, amelynek keretein belül a Kínából érkezett cserehallgatók fél éven keresztül tanulhatnak a szegedi fakultáson Az angol nyelvű előadások és gyakorlati kurzusok betekintést engednek számukra az európai, de főként hazai joggyakorlásba, és megismerhetik hazánk gazdag kulturális örökségét is.


Az esemény megnyitóján Hajdú József dékán köszöntötte a konferenciateremben összegyűlt kínai hallgatókat, és bemutatta a megnyitó ünnepség meghívott vendégeit: Karsai Krisztina megbízott oktatási rektorhelyettest, a Gateway program igazgatóját, Zhang Xuemeit, a Konfuciusz Intézet vezetőnőjét és Mohr Richárdot, a Szegedi Konfuciusz Intézet vezetőjét. – Szeged városa ugyan eltörpül Sanghaj mellett, ám az egyetem mégis szeretettel fogadja az ide érkezőket – biztosította a jelenlévőket a dékán, röviden ismertetve a felsőoktatási intézmény felépítését. Ezt követően megemlítette azt, hogy a különböző rangsorokban Sanghaj városa, egyeteme és az ott tanulók mennyire kiemelkedően teljesítenek, éppen ezért köszönetet mondott azért, hogy a Szegedi Tudományegyetemet választották. – Remélem, hogy az itt tartózkodásuk alatt a kínai hallgatók nemcsak az európai kultúra ízét ismerik meg, de egyben a saját kultúrájukat is közvetítik mifelénk – mondta az együttműködés kapcsán Hajdú József, hozzátéve: program sikerét mutatja, hogy a kínai hallgatók fokozatosan adják át egymásnak az SZTE jó hírét, és ennek köszönhetően évről évre többen jelentkeznek. Karsai Krisztina, a program vezetője is röviden köszöntötte a hallgatókat. – Hiszem, hogy a magyar–kínai kapcsolatot erősítő Gateway program példamutató modell más egyetemek számára, és a kölcsönös együttműködés a jövőben gyümölcsöző lesz – mondta, arra biztatva a fiatalokat, hogy szerezzenek minél több tapasztalatot az itt tartózkodásuk alatt. A megnyitót a programban részt vevő oktatók bemutatkozása, majd pedig az épület előtt közös csoportképet készítettek.


Kinai_diakok_Kapu_program_2014_szeptember_02
Photo gallery

 

Őszi Tamás

fotók: Varga Kristóf

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

    Kapcsolódó hírek