Bezár

Hírarchívum

Ösztöndíj a szociálisan rászorulóknak

Ösztöndíj a szociálisan rászorulóknak

2014. október 06.
2 perc

Ismét meghirdették a Bursa Hungarica ösztöndíjat. A továbbtanulásra készülő érettségiző, illetve a felsőoktatási intézményben tanuló hallgató szociális helyzete alapján 2014. november 7-ig pályázhat a támogatásra.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A bursa – a Pallas nagylexikon szerint – a görög byrsa szóra vezethető vissza, amelynek jelentése – átvitt értelemben –: pénzes zacskó, tarsoly. De „a középkorban az egyetemekkel kapcsolatban keletkezett házakat, melyekben az ifjúság lakást és ellátást nyert, szintén bursának neveztettek”. – olvasható a kislexikon.hu-n.

„A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer célja az esélyteremtés érdekében a hátrányos helyzetű, szociálisan rászoruló fiatalok felsőfokú tanulmányainak támogatása” – írja a EMET. A többszintű támogatási rendszer pénzügyi fedezetéül három forrás szolgál. E források: a települési önkormányzati, a megyei önkormányzati, valamint –az Emberi Erőforrások Minisztériuma finanszírozásával –a felsőoktatási intézményi költségvetésben megjelenő elkülönített forrás. Évente több mint 34 000 pályázó részesül támogatásban, ez éves szinten 2,45 milliárd forint ösztöndíjként történő folyósítását jelenti.

2014-ben november 7-ig lehet pályázni a Bursa Hungarica felsőoktatási ösztöndíjra a 2014/15-ös tanév tavaszi és a 2015/16-os őszi félévére. Az ösztöndíjpályázat alapja az 51/2007. (III.26) Korm. Rendelet – az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő honlapján közzétett tájékoztató szerint. A szakemberek javasolják: a fiatal a lakóhelye szerinti települési önkormányzati hivatalban is érdeklődjön erről a lehetőségről.

A pályázat beadása elektronikus rendszerben történik, a Bursa Hungarica Elektronikus Pályázatkezelési és Együttműködési Rendszerében egyszeri pályázói regisztráció szükséges, amely itt elérhető. A regisztrációt követően lehetséges a pályázati adatok feltöltése.

A pályázati űrlapot feltöltés után kinyomtatva és aláírva – a pályázati kiírásban meghatározott csatolandó mellékletekkel együtt – a települési önkormányzatnál kell benyújtania a pályázónak. A pályázat csak a pályázati kiírásban meghatározott csatolandó mellékletekkel együtt érvényes.

 

A részletes „A” típusú és „B” típusú pályázati kiírás az alábbi linkekre kattintva érhető el.

A szociálisan hátrányos helyzetű egyetemi és főiskolai hallgatók számára szól az

„A” típusú pályázati kiírás: 

A szociálisan hátrányos helyzetű, érettségi előtt álló és továbbtanulást tervező középiskolai diákok számára szól a

„B” típusú pályázati kiírás:

Tehát a pályázat rögzítése és a helyi önkormányzathoz történő benyújtása 2014. november 7. napjáig lehetséges.

SZTEinfo

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

    Kapcsolódó hírek