Bezár

Hírarchívum

Nők a tudományban konferenciát szervez az SZTE Tehetségpont

Nők a tudományban konferenciát szervez az SZTE Tehetségpont

2014. október 17.
1 perc

„Nők a tudományban” címmel országos konferenciát szervez az SZTE Tehetségpont 2014. november 6-án a Szent-Györgyi Albert Agórában. A rendezvényen neves szegedi egyetemi kutatók és a Tehetségpont aranyfokozatú tagsággal rendelkező pályakezdő kutatói is bemutatkoznak.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A Szegedi Tudományegyetemen működő SZTE Tehetségpont a TÁMOP 4.2.3. programjának támogatásában multidiszciplináris, többszekciós konferenciát szervez, melyre a tudományok iránt érdeklődő középiskolásokat, egyetemistákat, egyetemi oktatókat és kutatókat egyaránt várnak. A nagyszabású rendezvényt 2014. november 6-án 9 óra 30 perckor Karsai Krisztina, a Szegedi Tudományegyetem oktatási rektorhelyettese és Badó Attila, a Szegedi Tehetséggondozó Tanács elnöke nyitja meg. A konferencián akadémiai doktori fokozattal rendelkező neves szegedi egyetemi kutatók is előadnak, mint Mastalir Ágnes, Széll Márta és Vígh Éva. Ugyanakkor a pályakezdő, aranyfokozatú Tehetségpont-tagsággal rendelkező női kutatók is lehetőséget kapnak a bemutatkozásra. A konferencia arra kíván rávilágítani, hogy hogyan lehet összeegyeztetni a családot a tudományos karrierrel, és hogy miként lehet nőként boldogulni az akadémia világában, illetve a vállalati szférában.


A részletes program itt olvasható:


A program a TÁMOP-4.2.3-12/1/KONV-2012-0035 azonosító számú, „Tudományos eredmények elismerése és disszeminációja a Szegedi Tudományegyetemen” című pályázat keretében valósul meg.

 

SZTEinfo


Plakat_NTK_2

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

  • *
    már
    16
    JATIK, Ady tér 10. SZTE Alma Mater Iroda, Honvéd tér 6.
    10:00
    JATIK, Ady tér 10. SZTE Alma Mater Iroda, Honvéd tér 6.
    10:00
  • *
    már
    23
    SZTE BBMK, Tisza Lajos krt. 79-81.
    15:00
    SZTE BBMK, Tisza Lajos krt. 79-81.
    15:00
  • *
    már
    24
    Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc terem (Szeged, Tisza L. krt. 79-81.)
    14:00 - 16:00
    Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc terem (Szeged, Tisza L. krt. 79-81.)
    14:00 - 16:00
  • *
    már
    25
    Szegedi Tudományegyetem Rektori Épület, Díszterem (6720 Szeged, Dugonics tér 13., II. emelet)
    09:30 - 16:00
    Szegedi Tudományegyetem Rektori Épület, Díszterem (6720 Szeged, Dugonics tér 13., II. emelet)
    09:30 - 16:00

Kapcsolódó hírek