Bezár

Hírarchívum

A kínai kultúra is megjelenik a 19. Őszi Kulturális Fesztiválon

A kínai kultúra is megjelenik a 19. Őszi Kulturális Fesztiválon

2014. október 06.
2 perc

A Szegedi Tudományegyetem Konfuciusz Intézet szervezésében számos rendezvény várja a kínai nyelv és kultúra iránt érdeklődőket 2014. októberben. A programban kínai csomózás, fotókiállítás, előadás, filmest és kínai játékest is szerepel.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

2014. október 8-án 16 órakor a Rektori Hivatal Átriumában az SZTE Konfuciusz Intézet tanárainak segítségével az érdeklődők elsajátíthatják a kínai csomózás fortélyait, megtudhatják, hogyan kell szebbnél szebb, színesebbnél színesebb kínai díszeket készíteni. A kínai csomózás a Tang- és a Song-dinasztiák óta, vagyis több mint ezer éve népszerű, de már időszámításunk előtt is létező kínai népművészeti ág. Jellemzők rá a szimmetrikus, kétfonatú, általában vörös fonalból készült csomók. Nem csak dekorációs célból készül, hiszen kívánhatunk vele jó szerencsét, gazdagságot, boldogságot is.

Az Új Zsinagóga Mártír Emlékcsarnokában október 12-én 17 óra 30 perckor „Menekülés Sanghajba” címmel fotókiállítás nyílik, mely a II. világháborúban Sanghaj által befogadott zsidó menekültek életét mutatja be. Megnyitó beszédet mond Ujhelyi István, a Konfuciusz Intézet elnöke, európai parlamenti képviselő. A kiállítást bemutatja a Sanghaji Történeti Múzeum igazgatója.

Október 15-én 17 óra 30 perckor az SZTE Rektori Hivatal 5-ös termében Yu Zemin író, műfordító előadása várja az érdeklődőket. Yu Zemin több évtizede él Magyarországon, Kertész Imre műveinek fordításával lett ismert Magyarországon és Kínában. A 90-es évek elején, amikor Magyarországra érkezett, először Szegedre jött. A magyar irodalom kínai fordításáról, kalandos életéről fog hallgatóinak mesélni.

SZTE Konfuciusz Intézet a kínai kultúra egy izgalmas szegmensét is szeretné megismertetni az érdeklődőkkel, a kínai filmeket, ezért október 21-én 17 órai kezdettel kínai filmestet szervez. Az első film a Mad About English című film lesz, ami a modern Kína angoltanulási lázáról szól, a 2008-as pekingi olimpia előtti időszakban.

Október 29-én, 16 órakor a Rektori Hivatal 5-ös teremben a népszerű kínai játékkal, a madzsonggal ismerkedhetnek meg az érdeklődők. A madzsong játékot kínai dominónak is nevezhetjük, bár a szabályait és izgalmát tekintve inkább kártyajátékokra hasonlít. A 20. század elejéig csak a császári udvarban játszották. Ezt követően az egész országban elterjedt, majd szépen lassan az egész világot meghódította.

 

SZTEinfo


Korábban írtuk az SZTE 19. őszi Kulturális Fesztiváljáról:

Megnyílt az SZTE Őszi Kulturális Fesztivál

Betűkből kirajzolódó életek

Térzenével köszöntik a 19. Őszi Kulturális Fesztivált

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

    Kapcsolódó hírek