Sajtónyilvános eseményen, az újságírókkal közösen várta a fiziológiai és orvostudományi Nobel-díj bejelentését a Szegedi Tudományegyetem vezetősége 2023. október 2-án, az egyetem központi épületében. Az SZTE kutatóprofesszorát, Karikó Katalint évek óta az esélyesek között tartották számon, és idén meg is kapta a tudományos világ legjelentősebb elismerését. A Szegedi Tudományegyetem élőben kapcsolta az SZTE történetének második Nobel-díjasát, Amerikából.
Földes Anita Franciaországban élő újságíró nem kisebb dologra vállalkozott, mint egy kötetben megírni a huszadik század történetét. Az Átéltem egy évszázadot című munkája azonban nem papírszagú történelem, hanem egy átélt és egy megélt élet lenyomata, az olvasó Fejtő Ferenc, Széchenyi-díjas történész-író kalandos visszaemlékezésein keresztül ismerheti meg a múlt századot. Az írónővel Fekete Vali újságíró, esztéta és Kovács Kriszta irodalomtörténész beszélgetett a szegedi Grand Caféban 2014. március 27-én.
A bemutató előtt az érdeklődők megtekinthették Surányi András Emlékképek című, Fejtő Ferencről szóló portréfilmet. A beszélgetés ezen alkotásra reflektálva indul, szóba kerül ugyanis Fejtő intellektusa és történetmesélés iránti szeretete. Otthonosan járt a különböző tudományokban, képes volt mintegy messzi panorámaként szemlélni a magyar történelmet. Elbeszélései ezért sokszor asszociációszerűek, a látszólag nagy történelmi, földrajzi ugrások mögött azonban egy biztos narratíva áll, Fejtő ugyanis hiteles tanúja a kornak.
E hitelesség oka az író világra való nyitottságából és empátiájából fakad. Nem volt olyan – mára már ismertté vált – személy, egyesület, kör, politikai vagy közéleti társulás, mellyel ne állt volna kapcsolatban. A Nyugat szerzőjeként ismerte többek között Babits Mihályt, Örkény Istvánt, Molnár Ferencet, Ignotus Pállal alapította a Szép Szó című lapot, parázs vitákat folytatott Jean-Paul Sartre-ral a kommunizmusról, Radnóti Miklóst győzködte arról hogy vállalja zsidóságát, ott ült 1989-ben a rendszerváltók asztalánál, valamint több politikai vezető is kikérte tanácsát. Sikerének oka nemcsak az, hogy mindenhol jelen volt, hanem, ahogyan arra Földes Anita rávilágít, soha nem lankadó kíváncsisággal fordult a világ felé. Az emberekkel szemben pedig a végletekig türelmes volt, a huszadik század nagy tanítójaként tartják számon. Nem fáradt bele a tanulásba, öt nyelven írt és olvasott, cikkei jelentek meg a Le Monde és a La Reppubblica hasábjain.
A Scolar kiadó gondozásában, 2013-ban kiadott könyv műfaji sajátosságai kapcsán Kovács Kriszta kitér arra, hogy bár a recenziók szeretnek regényként hivatkozni a műre, ő azonban mégis inkább egyfajta „négykezes naplóként” tekint a kötetre, egy konfessziós mű, amely egyaránt emeli be a naplójegyzet, és a visszaemlékezés regisztereit. Földes több helyen cikkekkel, személyes levelekkel, illetve Fejtő barátainak elbeszéléseivel állítja szembe, vagy épp támasztja alá a polihisztor elmélkedéseit.
Az újságírónő továbbá beavat abba az intim baráti kapcsolatba, mely kettejük között a 2006-ban indult beszélgetések folyamán kialakult. Földes nem egy polihisztort, hanem a magánembert látta Fejtőben. Eleinte heti kétszer-háromszor találkoztak, kötetlenül beszélgettek, olykor sétáltak a kertben, egymás támaszaivá váltak. Ahogyan arra az újságírónő visszaemlékezik az idős Fejtővel való találkozásai eszébe juttatták nagyanyjával való kapcsolatát. A beszélgetéseket aztán idővel rögzítette, és amikor ezek már túlmutattak egy interjú terjedelmén, Földesben megfogalmazódott a könyvkiadás gondolata.
E közös munka eredménye pedig egy olyan memoár, mely egy személyes narratíván keresztül, több regisztert bevonva tanítja az olvasót, és vezeti végig a huszadik század történelmén.
Ottroba Anna
