Bezár

Hírarchívum

Svejk, Bakterház és Páratlan páros az újszegedi színpad műsorán

Svejk, Bakterház és Páratlan páros az újszegedi színpad műsorán

2014. március 24.
3 perc

Kecskemétről és Székesfehérvárról is érkezik előadás 2014 nyarán Újszegedre, a Szegedi Nemzeti Színházzal együttműködésben pedig új bemutatót hoz létre a Szegedi Szabadtéri Játékok a ligetben. A vígjáték, bohózat és komédia hármasa mellett az elmaradhatatlan programok is várják a közönséget.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Az Újszegedi Szabadtéri Színpad idén nyáron is igazi kikapcsolódást jelent a színházbarátoknak. A műsort Harangozó Gyula, a Szegedi Szabadtéri Játékok művészeti igazgatója ismertette. A programban kiváló vidéki színházak vendégjátékai szerepelnek. A fesztivál együttműködik a szegedi teátrummal, és a már jól megszokott és megkedvelt programok is helyet kapnak a műsorban. A korábbi évekhez képest több előadást láthatnak a nézők a romantikus hangulatú ligetben: összesen hat produkció, kilenc előadásban kerül színre.

 

Svejk, Páratlan páros, Indul a bakterház

 

A felhőtlen családi szórakozást már a műfajok hármasa is jelzi: vígjáték-bohózat-komédia várja a nézőket. A sort a Szegedi Nemzeti Színházzal közösen színre vitt előadás kezdi 2014. július 25-én és 26-án. A szabadtéri ezzel a koprodukcióval kívánja még szorosabbra fűzni az eddig is kitűnő kapcsolatot a színházzal. Így már nem csupán a Szegedi Szimfonikus Zenekarra, a színház ének- és tánckarára, a Szegedi Kortárs Balettre és a Dóm téren jelentős munkát végző műszaki személyzetre számítanak az évad során, hanem a prózai társulatra is. A Svejk, a derék elsőháborús katona, Jaroslav Hasek népszerű műve Bodolay Géza rendezésében kerül színre. A vígjáték címszerepét Sorbán Csaba alakítja, partnerei többek közt Szilágyi Annamária, Jakab Tamás, Pataki Ferenc, Kárász Zénó és Gömöri Krisztián lesznek.

 

Negyedik előadását hozza Újszegedre a Kecskeméti Katona József Színház idén. A visszatérő partner produkcióit szereti a közönség, nagy sikereket arattak korábban a ligetben. 2014. július 29-én és 30-án Ray Cooney Páratlan páros című bohózatával érkezik a társulat. A fergeteges darab rendezője és egyik főszereplője a kecskeméti színház igazgatója, Cseke Péter. Egyik partnere, Szerednyey Béla duplázik idén a Szabadtérin, hiszen a Dóm téri Mamma Mia! musicalprodukcióban is szórakoztatja a közönséget.

 

Új együttműködő partnerként köszönti a fesztivál a székesfehérvári Vörösmarty Színházat, ahonnan 2014. augusztus 8-án és 9-én Rideg Sándor Indul a bakterház című komédiája érkezik. A legendás film – melynek számtalan mondata szállóigévé vált – irodalmi alapanyagát Bereményi Géza dolgozta át színházi előadássá. A produkciót Bagó Bertalan, a színház művészeti vezetője rendezte. A baktert Gáspár Sándor alakítja, a banyát Kubik Anna, és láthatjuk még színpadon Derzsi Jánost, Závodszky Noémit és Sághy Tamást is.

 

Dixie, néptánc és nótaest

 

Nem maradhat ki az újszegedi színpad műsorából az évek óta igen népszerű SzegeDixie Gála sem. A főszervező Storyville Jazz Band mellett 2014. augusztus 3-án fellép a Benkó Dixieland Band is.

 

Szintén elmaradhatatlan programként szerepel a műsorban a néptáncfesztivál (2014. július 11.) és a nótaest (2014. július 20.). A jegyek értékesítése a nyári programra megkezdődött, a produkciókra már 1500 forintért is lehet belépőt váltani.

 

SZTEinfo

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek