Az AIDS világnapja alkalmából 2014. december 1-jén prevenciós napot szervezett a Szegedi Orvostanhallgatók Egyesülete. Az Agorában rendezett programon az érdeklődőket felvilágosító előadások, véradás, interaktív játékok, óvszerfelhelyezés, egészség- és elsősegély sarok várta.
Keveset tudtunk a HIV vírusról és az AIDS-ről
Az AIDS elleni megelőzést helyezte középpontjába a Szegedi Orvostanhallgatók Egyesülete egészségmegőrzést is célzó akciónapja. A mai középiskolás, egyetemista korosztály keveset tud a HIV vírusról, az AIDS elleni védekezés módszereiről. – Nekik is szól mai rendezvényünk, melynek alapvető célja a prevenció, az AIDS betegséggel kapcsolatos megelőzési technikák népszerűsítése, a HIV vírus és az azzal kapcsolatos ismeretek átadása. Szeretnénk időben betölteni azt a felvilágosító szerepet, amit mind a középiskolák, mind a szülők a mai világban már egyre inkább nehezebben vesznek fel – mondta el hírportálunknak Papp Viola szervező. Hozzátette: a későbbiekben még fiatalabbaknak, akár már általános iskolásoknak is szeretnék meghirdetni figyelemfelhívó, egészségmegőrző programjaikat.
Lufieregetés és felvilágosító tanösvény
A program nyitányaként közös lufieregetéssel tartottak jelképes megemlékezést az AIDS-ben elhalálozott betegek tiszteletére. A nap folyamán szakemberek számoltak be többek között a HIV vírusról és az AIDS-ről, a betegséggel kapcsolatos tévhitekről, arról, mikor és hol jelent meg először a kór, milyen tendenciák mutatkoznak világszerte és Magyarországon. A fiatalok tájékoztatást kaptak a hazánkban gyakori, nemi úton terjedő megbetegedésekről, a HPV és a méhnyakrák kapcsolatáról, valamint a méhnyakrák onkológiai kezeléséről. Az előadások mellett nyolc állomásos felvilágosító tanösvény várta az érdeklődőket, melyen kérdőívek segítségével adhattak számot a női és férfi nemi szerv felépítéséről, a menstruáció folyamatáról, a különböző fogamzásgátlási módszerekről, a HIV vírussal és az AIDS-szel kapcsolatos tudásukról, a bátrabbak pedig a szexkereket is megpörgethették. A fiatalok felvilágosít kaptak az egyéb, nemi úton terjedő betegségekről és a szexualitással kapcsolatba hozható daganatos elváltozásokról, az önvizsgálatok fontosságáról.
![Herner_Donat_kepei Herner_Donat_kepei](/site/upload/2014/12/141102aids42_450x330.png) |
Felvilágosító tanösvény, anonim HIV-szűrés az AIDS világnapján - fotók: Herner Donát |
Egészségmegőrzés és elsősegély-oktatás
Az egészségsarokban általános egészségnevelési tippek, életmód- és egészségesétrend-tanácsadás, vérnyomás-, vércukorszint- és testzsírszázalék-meghatározás, valamint kilégzési CO-mérés várta az érdeklődőket, míg az elsősegélysarokban elsősegély-oktatásban részesültek a fiatalok, akik az elsajátított tudásukat a gyakorlatban, műbaba újraélesztésében is kipróbálhatták. A rendezvényen a Magyar Vöröskereszt jóvoltából véradásra, anonim HIV-szűrésre és tanácsadásra is sor került. Az AIDS-ellenes prevenciós nap zárásaként jótékonysági koncertet adott a Kopott Formák, Csordás Ákos, a Vacsora Zsuzsival zenekar és a Set the Clocks to Infinity.
Közelebb vinni az orvostudományt a szegediekhez
A Szegedi Orvostanhallgatók Egyesülete küldetésének tekinti, hogy a fiatalokat megszólító rendezvényeken, így például a Szegedi Ifjúsági Napokon, a gólyatáborokban az egészséges életmódra és a betegségek megelőzésre hívja fel a figyelmet. Ezt a célt szolgálják saját rendezvényeik is, mint a Füstmentes Nap, az AIDS-nap és az egyetemi egészségnapok – tudtuk meg Verpeléti Bencétől, a program fő szervezőjétől. Hozzátette: mindemellett a körülbelül 100 aktív tagot számláló egyesület szeretné szorosabbá fűzni a kapcsolatot az orvostanhallgatók és a lakosság között, közelebb vinni az orvostudományt a szegediekhez. A SZOE AIDS-programja az SZTE egészségtudományhoz kötődő karain tanuló fiatalok, e karok hallgatói önkormányzatai kezdeményezésére és a medikusokat támogató oktatók összefogásaként valósult meg.
![Hezso_Tamas_kepei Hezso_Tamas_kepei](/site/upload/2014/12/12_450x330.png) |
International AIDS Day |
SZTEinfo – Gajzer Erzsébet
Fotók: Herner Donát, Hézső Tamás
Korábban írtuk: Medikusok az AIDS ellen