Bezár

Hírarchívum

szin_2014_plakat

A Szegedi Tudományegyetem is jelen lesz a SZIN-en

A Szegedi Tudományegyetem is jelen lesz a SZIN-en

2014. augusztus 25.
2 perc

Véget ér a visszaszámlálás: 2014. augusztus 26-án a 0. nappal kezdetét veszi Magyarország utolsó nyári zenei fesztiválja, a Szegedi Ifjúsági Napok. A rendezvényen hagyományosan jelen lesz a Szegedi Tudományegyetem is.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Vitathatatlan, hogy a Szegedi ifjúsági Napok elsősorban zenei fesztivál: öt napon át 6 színpadon 170 fellépő fordul majd meg, közöttük 90 zenekar és 80 DJ.

A keddi nap, vagyis a 0. már délután fél négytől kínál koncerteket, többek között fellép az Ocho Macho, a 30Y, a szegedi kötődésű zenekarok közül pedig a Honeybeast, a Belmondo és a Vacsora Zsuzsival. Utóbbi zenekarban a szegedi egyetem is képviselteti magát egy picit, hiszen egyik gitárosa, Fakan Csaba az SZTE Juhász Gyula Gyakorló Általános Iskolában tanít.

A SZIN minden évben helyet ad számos egyéb, nem zenei programnak: lesznek sportos programok, például kerékpáros és triálbemutatók is, kitelepül a Partfürdőre a Somogyi-könyvtár az olvasást népszerűsíteni, és számos civil szervezet, valamint intézmény is bemutatkozik.

Az európai ifjúsági politikához alkalmazkodva a szervezők a civil szervezeteket idén nyolc csoportba osztották, így a Szegedi Tudományegyetem és kapcsolódó szervezetei az Oktatás csoportba került, a stand a civilek utcájában a lugasnál található majd meg.

A Szegedi Tudományegyetem ebben az esztendőben is számos egységgel képviselteti magát, jelen lesz az SZTE Marketing és Kommunikációs Igazgatósága, az Alma Mater, a Karrier Iroda, az ÁOK orvosai, az EHÖK, és csatlakoznak a Magyar Orvostanhallgatók Egyesületének hallgatói is – mondta el a Médiacentrumnak Bajusz Péter, az Bajusz Péter, a Szegedi Tudományegyetem Marketing és Kommunikációs Igazgatóság PR-referense.

A fiataloknak sok és sokszínű programot kínálnak. Az SZTE MKI – amely a koordinációt is ellátja a SZIN-en az egyetemet képviselő egységek között – környezettudatos játékokkal várja a fiatalokat, ezenkívül az érdeklődők feliratkozhatnak a hírlevélre, és a felvételivel, az egyetemmel kapcsolatban is kaphatnak információkat.

Az Alma Mater a végzett hallgatókat várja, míg a karrier iroda karrier tanácsadással segít az érdeklődőknek.

Az orvosi kar programjában tavaly bőrgyógyászati szűrést végeztek, tartottak önismereti tréninget és pszichológiai tanácsadást – idén is hasonló lesz a program.

A MOE prevenciós tesztekkel készül, a fesztiválozók a szexuális élettel, a droghasználattal, a nemi úton terjedő betegségekkel, az alkoholizmussal kapcsolatos témakörökben tölthetnek ki teszteket.

Az SZTE EHÖK egyetemi rádiója is kitelepül a SZIN-re.

A stand a SZIN hátsó, kempingnél lévő bejáratától közelíthető meg a legkönnyebben, a második utcán, hátul a lugasnál található majd meg.

A Szegedi Tudományegyetem standja délelőtt 10 és este 6 óra között várja az

érdeklődőket.

 
 

Nyemcsok Éva Eső

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek