Bezár

Hírarchívum

Kosárlabda: elszálltak a Szedeák-álmok

Kosárlabda: elszálltak a Szedeák-álmok

2014. április 14.
2 perc

A csapnivaló kezdés után ugyan felkapaszkodott – sőt, még vezetett is egy rövid ideig – mégis vereséggel távozott Körmendről a Naturtex-SZTE-Szedeák férfi kosárlabdacsapata a középszakasz 12. fordulójában.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Bekezdett a Körmend, amely elsősorban Ferencz Csaba és az amerikai Wisseh pontjaira alapozva hamar 8-0-s előnyre tett szert. Az álmosan kezdő Szedeák az első negyed folyamán egyszerűen nem találta a saját játékát, ennek köszönhetően a negyed végére 16 pontos hátrányba került (24-8).

A második felvonásra aztán összekapta magát Nikola Lazic legénysége, amely az első tíz perchez képest elsősorban támadójátékban javult fel. Volt is hova, hiszen az első negyedben mindössze nyolc pontig jutottak Kiss Zsolték. Branko Jereminov, Csorvási Milán és Horváth Ákos feljavuló játéka révén a Szedeák hétpontos részsikert könyvelhetett el, így a félidőben már csak kilenc pont volt közte (43-34).

Fordulás után ott folytatta a Tisza-parti alakulat, ahol abbahagyta: remek támadásokat vezetve egyre közelebb és közelebb került riválisához. A 28. perchez közeledve már csak négyegység volt a hazai gárda fórja (57-53). A vérszemet kapó szegediek a negyed végére egy pontra szűkítették a távolságot (62-61).

A záró felvonás tehát úgy indult, hogy akármelyik csapat megkaparinthatja a győzelemért járó bajnoki pontokat. Hamar egyenlített a Szedeák, majd Csorvási Milán révén a vezetést is sikerült átvenni, azonban a korábbi válogatott center ellen megítélt technikaiért járó büntetőkkel újfent elhúzott a Körmend. A szegedi játékos ki is pontozódott. Mint később kiderült, ezzel el is dőlt a mérkőzés. A szegediek nemcsak a lepattanózással álltak hadilábon ezen az estén, hanem a büntetők értékesítésével is. Így pedig nem lehet meccset nyerni. Végül 89-76-os vereséget szenvedett a gárda, amely ezzel lemondhat a rájátszásról szőtt álmairól. Eldőlt: a Naturtex-SZTE-Szedeák a kilencedik helyen zárja az idei bajnokságot.

 

Férfi kosárlabda NB I középszakasz 12. forduló:

 

Egis-Körmend – Naturtex-SZTE-Szedeák 89-76 (24-8, 19-26, 19-27, 27-15). Körmend. Városi Sportcsarnok, 1200 néző. Vezette: Pálla, Török, Boros.

Körmend: WISSEH 14/3, El-Amin 11, FERENCZ 18/12, Török 6, RAKOCEVIC 13. Csere: SONYÁK 14/6, Grebenár, Farkas 6/6, Kusnyer 3/3, Fodor G. 4. Vezetőedző: Aaron Mitchell.

Szedeák: JEREMINOV 15, Levy 12, HORVÁTH Á. 16/6, Williams 6, CSORVÁSI M. 13. Csere: Molnár A. 2, Kiss Zs. 9/9, Csorvási L. 3. Vezetőedző: Nikola Lazic.

Kipontozódott: Fodor G. 34. El-Amin 40. ill. Csorvási M. 37., Levy 38. perc

 

Forrás: SZEGEDma.hu

SZTEinfo

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek