Bezár

Hírarchívum

Pillants a kulisszák mögé: színházi nyílt nap egyetemistáknak

Pillants a kulisszák mögé: színházi nyílt nap egyetemistáknak

2013. október 10.
2 perc

A Szegedi Nemzeti Színház immáron hagyományossá vált eseménye, hogy az új évad elején vendégül látja az épület falai között a Szegedi Tudományegyetem hallgatóit.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Az idén október 16-án (szerdán) megrendezendő esemény – mint eddig is – a Szegedi Nemzeti Színház, a Szegedi Tudományegyetem, az SZTE Kulturális Iroda és az SZTE Egyetemi Hallgatói Önkormányzat közös szervezésben valósul meg, és része a 18. Őszi Kulturális Fesztiválnak.

 

A 11 órakor kezdődő megnyitón Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem rektora és Gyüdi Sándor, a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója ünnepélyes keretek között írja alá a két intézmény hosszú távú kulturális együttműködési megállapodását a teátrumban.

 

A folytatásban diákok bepillantást nyerhetnek a Szegedi Nemzeti Színház máskor rejtve maradó zugaiba: az érdeklődőket a társulat tagjai vezetik végig a kulisszák mögött. A vendégek jelmezbemutatón csodálhatják meg a színház jelmezeit Papp Janó közreműködésével. Bodnár György főfodrász önként jelentkezők segítségével megmutatja, miként készül el a színházi frizura, a legbátrabbak pedig színpadi sminket is kaphatnak. Színházi szakemberek irányításával az érdeklődők helyzetgyakorlatokon, tánc- és beszédtechnika-órákon, énekórán gyarapíthatják tudásukat. Mindemellett a Somogyi-könyvtár is megmutatja „drámai arcát”.

 

Kora délután az idei gólyatáborok győztes csapatai szórakoztató, játékos vetélkedőn próbára tehetik színházi, zenei és filmes ismereteiket. Várhatóan nem csak a közönség szórakozik jól a beugrás nevet viselő programon, amikor a színház művészei és a közönség soraiból kiválasztott önkéntesek adnak elő improvizációs helyzetgyakorlatokat, sok humorral.

 

A nap folyamán csocsóbajnokság is zajlik majd, a megnyitó helyszínén benevezett csapatok részvételével. A győztes csapat megmérkőzik a színészek válogatottjával. A Diófa Vendéglő csapata kedvezményes diákmenüvel várja az érdeklődőket a csocsóbajnokság helyszínén, a színészklubban. Este a kisszínházban a Karnyóné Universitas-bérletes előadása lesz megtekinthető, ezt követően találkozóra, beszélgetésre kerül sor a darab szereplőivel.

 

A napot a nagyszínházban a Szegedi Egyetemi Színház programja zárja 19 órai kezdettel: az Interjú a vámpírral című táncjátékot adják elő.

 

SZTEinfo


nyilt_nap_kepeslap_szoro_20132nyilt_nap_kepeslap_szoro_2013

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek