SZTE Info

A Szegedi Tudományegyetemet is támogatja a Mol

Félmilliárd forinttal járul hozzá öt magyarországi egyetem – közöttük a szegedi univerzitás – működéséhez három év alatt a Mol.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Öt magyarországi egyetem – közöttük a Szegedi Tudományegyetem - működéséhez három év félmilliárd forinttal járul hozzá alatt a Mol Nyrt. Az erről szóló stratégiai megállapodást 2013. november 13-án Budapesten írták alá az olajtársaság irányítói, valamint a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Miskolci Egyetem, a Pannon Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem vezetői.

 

Szabó Gábor, az SZTE rektora emlékeztetett rá, hogy az intézmény három kutatócsoportja több évtizede együttműködik a Mollal, évi 50-100 millió forint értéket teremtve. A kutatócsoportok élén Dékány Imre akadémikus, M. Tóth Tivadar egyetemi tanár és Szabó Gábor akadémikus áll. A munkamódszer egyszerű: a Mol megfogalmazza a problémát és megrendeli a feladatot, az egyetem kutatócsoportjai pedig megválaszolják a kérdéseket és megoldják a problémát, műszereket fejlesztenek. „Valódi nemzetközi színvonalhoz ilyen partnerekre van szükség” – tette hozzá. Álláspontja szerint színvonalas ipar és felsőoktatás nehezen képzelhető el a két szféra együttműködése nélkül. Most az SZTE és a Mol közös kutatási koordinációs központját hozzák létre. Ez az együttműködés hatékonyságát hivatott növelni. Továbbá – köszönhetően a Mol és az egyetemek stratégiai megállapodásnak – a természettudományokkal foglalkozó hallgatókon kívül más szakos diákok is bekapcsolódhatnak a Mol gyakornoki programjába, illetve szélesedhet a Mol-hoz kötődő egyetemek kutatási együttműködése is.

 

Klinghammer István felsőoktatásért felelős államtitkár az aláírást követő beszédében az egész felsőoktatás nevében köszönte meg a támogatást, amelynek legfontosabb célja, hogy minél több, nemzetközi szinten elfogadott, versenyképes szaktudással rendelkező diplomás kerüljön ki a magyar egyetemekről – írja az MTI. Az államtitkár álláspontja szerint a megállapodás főként a hallgatóknak jelent sokat, hiszen olyan munkába kapcsolódhatnak be, amelynek látják az eredményét. Mint elmondta: a felsőoktatásban pillérként álló egyetemek komoly támogatást kaptak. Klinghammer István szerint a támogatás segíti az egyetemek büdzséjét, eszközparkjuk bővítését, és növeli hallgatóik lehetőségeit. A Molra mindig lehetett számítani a felsőoktatásban és a közös kutatásokban – tette hozzá.

 

A megállapodás alapján a Mol saját szakemberei közül oktatókat biztosít több karon, illetve finanszírozza – a régióban egyedülálló módon – a természettudományos képzési programok elindítását, amelyek nemzetközi szinten is versenyképes tudást biztosítanak az olaj- és gáziparban elhelyezkedni vágyó hallgatóknak – tudósít az MTI. A Mol 2007 és 2009 után harmadik alkalommal köt együttműködési megállapodást a hazai egyetemekkel – hangsúlyozta az aláírást megelőző beszédében Fasimon Sándor, a Mol Magyarország ügyvezető-igazgatója. Mint elmondta, az iparágnak szüksége van a versenyképes tudásra és az utánpótlásra, amelyhez szükség van az egyetemek együttműködésére, hiszen világszerte hiány van jól felkészült szakemberekből. Fasimon Sándor szerint a magyarországi fiatalok állásnélkülisége azt mutatja, hogy strukturális problémák vannak a felsőoktatásban, ezért azt közelebb kell vinni a gazdasághoz. Fontos, hogy növekedjen a természettudományos hallgatók létszáma, ezért a Mol ügyvezető-igazgatója azt kérte az egyetemektől, hogy nyissanak a gyakorlati képzés felé.

SZTEinfo

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

esza_felso

SZTEmagazin

2019. december 02.

Kiemelt_Hernadi_Klara_1

A nyugati világban a mezőgazdaság, valamint a 3. világban például a textilipar szennyező anyagait képes kiszűrni az édesvizekből az a berendezés, amelynek a prototípusát az SZTE Alkalmazott és Környezeti Kémiai Tanszéken a dr. Hernádi Klára professzor irányításával dolgozó csapat, az indiai Amity Egyetemmel közösen, fejlesztette ki.

SZTEtelevízió

2019. augusztus 07.

kiemelt_Berenyi_Antal

Berényi Antal, az SZTE Általános Orvostudományi Kar Élettani Intézet adjunktusa és kutatócsoportja azonosította azt az agyterületet, amely azoknak a ritmusoknak a keletkezéséért felelős, amelyek alvás közben a rövidtávú memóriából áttöltik az emléknyomokat a hosszú távú memóriába. A felfedezés segít annak a megértésében, miként tudunk emlékezni. Azt is felderítették, hogy a különböző epilepszia-típusok hogyan alakulnak ki az agyban. A kutatócsoport munkájáról dokumentumfilmben mesél az SZTE agykutatója.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *

  • december 9. 08:00 - 20. 23:59
  • december 12.
    15:00 - 17:30
    15:00 Ünnepélyes köszöntő: Prof. Dr. Lázár György dékán
    TUDOMÁNYOS PROGRAM
    1. Dr. Sepp Róbert Örökletes kardiológiai kórképek klinikai és genetikai vizsgálata
    2. Dr. Nemes Attila A 3D echokardiográfia múltja, jelene és jövője
    3. Dr. Sághy László Klinikai elektrofiziológia Szegeden
    4. Dr. Thury Attila Invazív kardiológia múltja és helyzete Szegeden
    5. Dr. Bogáts Gábor A szívsebészet helyzete és lehetőségei Szegeden
    6. Dr. Borbényi Zita Szemléletváltás a lymphoproliferatív betegségek kezelésében. A siker kulcsa: a célzott terápia
  • december 13.
    10:00 - 11:00
    Az SZTE TTIK BIológia Intézet előadása a laikus érdeklődők számára is érdekes új információkkal szolgálhat Ötziről, az 5300 éves gleccsermúmiáról.
  • 2019. december 23. 08:00 - 2020. január 1. 00:00
  • 2020. január 8.
    17:00 - 18:30
    Ha kell, elájulnak, zokognak vagy órákig fekszenek a romok alatt a Magyar Imitációs Egyesület önkéntesei, hogy a mentő- és rendvédelmi szervek emberei gyakorolhassák rajtuk az elsősegélynyújtást. Szokatlan munkájuk életeket menthet – erről mesélnek vendégelőadóként az SZTE Junior Akadémiai Esték soron következő előadásán.