Sajtónyilvános eseményen, az újságírókkal közösen várta a fiziológiai és orvostudományi Nobel-díj bejelentését a Szegedi Tudományegyetem vezetősége 2023. október 2-án, az egyetem központi épületében. Az SZTE kutatóprofesszorát, Karikó Katalint évek óta az esélyesek között tartották számon, és idén meg is kapta a tudományos világ legjelentősebb elismerését. A Szegedi Tudományegyetem élőben kapcsolta az SZTE történetének második Nobel-díjasát, Amerikából.
Nagy L. János, a SZTE JGYPK Alkalmazott Humántudományi Intézet Alkalmazott Nyelvészeti Tanszék egyetemi tanára „…meghalok születni.” Weöres Sándor 100. születésnapjára címmel tartott előadást november 20-án a Szabadegyetem –Szeged sorozatban.
Nagy L. János az előadását a szegedi Weöres Sándor Általános Iskola tanulóinak a századik születésnapon, június 22-én az iskola környékén közlekedő buszokon megemlékezésképpen elmondott vers meghallgatásával indította. A Faiskola című verset hallhattuk Bácskai Péter 3. osztályos tanuló tolmácsolásában. A hangulatteremtés után kezdett bele az előadó Weöres Sándor verseinek elemzésébe, s ezeket többnyire hangfelvételről a költő előadásában is átéhette a közönség. A vizsgálódás azonban nem a tartalomelemzést emelte ki, hanem a szociolingvisztikát és az alkotáslélektant. Nagy L. János rámutatott az Örök pillanat című szöveg kapcsán a költő dunántúli regionális köznyelvére, melynek példáit a kivetített szövegben is megjelenítette. Főleg az „e” és a „t” hangok, a rövid magánhangzók használatakor szembetűnő ez. Az Öregek című versben is megfigyelhetők ezek a jelenségek, s ki is emelődnek, ha összevetjük az eredeti textust a Kodály megzenésítette formájával.
A szakembertől megtudtuk, hogy ez a dunántúli regionális nyelvhasználat, ahogyan Weöres beszél és alkot, az ő vernakuláris nyelve; tehát amit ő az édesanyjától tanult. Használta vagy még ma is használja az a közösség, amelyben a költő szocializálódott. Fontos ezt megértenünk és szem előtt tartanunk, hiszen az adott szöveg metrikai-ritmikai megformáltsága sokszor ebben a nyelvi kontextusban válik érthetővé – hangsúlyozta. Nagy L. János ennek szemléltetésére több verset is bemutatott. A Valse triste című szöveg kapcsán ismertetett négyféle változatot: jól láthatóvá vált, hogy a költő előadása adja vissza leginkább a lüktető keringőhangzást, melyet eredetileg is szánt az alkotásnak.
Ennek kapcsán az előadó megemlítette az ultima manus (azaz az „utolsó kéz” jóváhagyásának) elvét, vagyis más szemmel érdemes nézni azokra a kiadásokra, melyeket a költő nem tudott ellenőrizni.
A továbbiakban Weöres Sándor Kuli című versét elemezte az előadó, amelynek szintén szociolingvisztikai érdekessége van, hiszen pidzsin nyelven íródott, általa a kínai kultúra bukkan felszínre magyar nyelvi kontextusban. A különböző értelmezésekre természetesen nemcsak a tájszólás, de a hangszín, előadásmód is adhat okot. Erre a Galagonya című vers négyféle eladásmódjának a megjelenítése volt példa.
Az előadás utolsó része a Macska-induló néhány vonását elemezte, ez az egyetlen olyan verse Weöres Sándornak, amelyet megzenésítésre a költő Sebő Ferencnek adott.
Befejezésül Nagy L. János keretes szerkezetet adott az előadásnak: a szegedi Weöres Sándor Általános Iskola egyik tanulójának, a 4. osztályos Orosz Enikőnek a versmondása következett hangfelvételről: a Bolygó zápor… kezdetű verset hallhattuk.
