Szabadegyetem– Szeged: A művészet születése

Gyenge Zoltán az előadását egy Joachim Winckelmann-idézettel indította: „A művészet legtisztább forrásai nyitva állnak: boldog az, ki megtalálja és megízleli azokat.” Ennek kapcsán rátért a művészet jelentőségére. Kiemelte, hogy a mindennapi ember szemszögéből is fontos, valamint egészséges a művészettel foglalkozni, hiszen kiemel minket a hétköznapok közönyös világából. A bevezető után a művészettel kapcsolatosan általában felmerülő kérdésekkel kezdett foglalkozni. Mi a szép, és hol kezdődik a művészet? Lehet-e beszélni a művészetről, vagy azt csinálni kell? Van-e haszna a művészetnek? Kell-e a művészetnek erkölcsileg megfelelőnek lennie? Bizonyára ezek a kérdések a legtöbb emberben valamilyen formában már megfogalmazódtak. Az előadó tehát megpróbálta a közönséget ilyen módon közelebb vinni a témához, azonban ezt nem minden esetben az egyértelmű válaszok megadásával tette, viszont mindenképp hozzásegített a kérdés megfelelőbb módon való megközelítéséhez.

A továbbiakban a művész státuszát, szerepét vizsgálta Gyenge Zoltán a történelem különböző meghatározó szakaszaiban. Az antikvitásban mint szakmunkás jelenik meg, aki a poliszoknak vagy magánvállalkozóknak dolgozik. A kora újkorban a művész tudós státuszba kerül, aki a sokszor diplomáciai feladatokat is ellát. A felvilágosodás időszakában a művészet szerepe is átalakul. Az arisztokrácia elveszíti a szerepét, és a szabadság mint érték az élet elé lép. A romantika korszakában az ész helyett az érzelmek kerülnek előtérbe. Az egyén fontossága megnő. Gustave Courbet meghirdeti a társadalmon kívül élést, hiszen úgy gondolja, hogy a művészet így tudja megőrizni a szabadságát. A 20. századra a művészek popsztári státuszt töltenek be.

Ezen áttekintés után az előadó rátért a kérdések kifejtésére. Mit nevezünk művészetnek? Hegel szerint a művészetnek van egy általános szükséglete, minden embernek van igénye a művészetre. Aki ezekről lemond, az ember mivoltáról mond le. A művészet szemben áll a rossz, mulandó világgal, helyette egy szellemi magasságba emeli az embert.

A következő felvetés a szép eredetére és annak természetére vonatkozott. Platón úgy gondolta, hogy az ideák világában látjuk a szép ideáját, azonban ezt születésünkkor elfelejtjük. A földi életünkben Erósz indítja el az anamnézist, tehát a visszaemlékezést. Ez a folyamat akkor lehet megfelelő, ha az adott látvány az állatias érzések helyett égi gyönyört okoz. A művész ezt az isteni megszállottságot reprezentálja.

Mi lehet a célja művészetnek, merült fel a kérdés, amelyet ismét Hegel gondolatai alapján, de negatív módon közelítettünk meg. Mi nem lehet a célja a művészetnek? Nem lehet az cél az érzelmek felkeltése, hiszen azok minden esetben vonatkoznak valamire. Nem lehet továbbá a természet utánzása, hiszen az túl hamar kielégítené az igényeket, és unalmassá válna. El lehet-e várni, hogy tanítson a művészet? A művészet az egyénhez szól, és nem ad általános bizonyosságokat, melyek a tanításhoz elengedhetetlenek. Továbbá lehet-e célja a művészetnek a morális nevelés. Ez a felfogás a szélsőséges politikai pártok propagandájának volt a része a 20. században. Ebből is látszik, hogy ebben az esetben a művészet eszközzé redukálódik, valamint szintén általánosított mondanivalót akasztanak a nyakába. Hegel szerint ezekkel szemben a művészetnek a célja az igazság felfedése, saját sorsunk feltárása és ábrázolása kell legyen.

A következő kérdés a művészetről való beszédre vonatkozott. Analitikus értelmezésben, mint például a verselemzés, nem érdemes foglalkozni a művészettel, hiszen ilyen módon nem kezeljük egészként az adott műalkotást. Ezzel szemben a szintetikus értelmezés szerint a műalkotás élményként értelmezhető, tehát a művészetről való beszéd is művészet. A legutolsó és legaktuálisabb kérdés, hogy él-e a művészet, vagy meghalt. Hans Belting szerint a művészeteknek a művészettörténet és a múzeum a vége. Schelling úgy vélekedik, hogy a művészet akkor hal meg, ha a hasznosságot várjuk el tőle. Gyenge Zoltán véleménye, hogy a művészet természetesen él és élni is fog. Ezt egy Karl Philipp Moritz-idézettel támasztotta alá: „A legnagyobb feladat, a legnemesebb gondolat számunkra az, hogy önmagunk legyünk, ezért halandó ajkáról nem hangozhat el fenségesebb szó a szépről, mint az, hogy van!”

Az előadás befejezéséül egy rendkívül megindító darabot hallhattunk, Franz Schubert Winterresise című dalciklusából a Der Leiermannt, melyet Thomas Quasthoff, egy rendkívül tehetséges, világhírű basszusbariton adott elő.

Czakó Balázs