Bezár

Hírarchívum

Megkezdődött a jubileumi Szent-Györgyi Napok

Megkezdődött a jubileumi Szent-Györgyi Napok

2013. november 15.
4 perc

Infrastrukturális fejlesztésekről, kiemelkedő kutatási eredményekről, a képzési paletta folyamatos bővítéséről beszéltek az egészségügyi karok és a klinikai központ vezetői.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

megjkezd_szent_gyorgyi

Az idei évben november 14–17. között rendezik meg a Szegedi Tudományegyetem egészségügyi karainak immár hagyományossá vált ünnepi programsorozatát, a XX. Szent-Györgyi Napokat. Ennek keretében a népszerű Richter Tudós Klub mellett központi ünnepséggel, posztgraduális továbbképző fórummal, szakmai továbbképző tanfolyamokkal, kurzusokkal, tudományos konferenciával, a Szent-Györgyi Albert Baráti Kör tudományos előadásaival és közgyűlésével várják az érdeklődőket. A programról, valamint az érintett intézmények aktuális híreiről az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Elnöki Hivatalának tanácstermében november 14-én számoltak be a szervezők.

 

Palkó András professzor, a Szent-Györgyi Napok szervezőbizottságának elnök bejelentette, a Szegedi Tudományegyetem egészségügyi karai a jubileumi huszadik alkalommal rendezik meg a 2013-as esztendőben az ünnepséget, melyhez szakmai támogatóként tizedszer csatlakozik a Richer Gedeon Nyrt.

 

A Szent-Györgyi Albert Klinikai Központot képviselő Pávics László professzor úgy fogalmazott, míg korábban sok esetben a panaszáradat volt rájuk jellemző, manapság igencsak jó dolog a klinikai központban dolgozni. Nagyszabású beruházásokkal gazdagodik a központ, jövőre már működik a magkórház a 265 ágyas új klinikával, a modern sürgősségi betegellátó osztállyal, a betegeket a legkorszerűbb technika várja a komplexumban, melynek környezete is megújult. A klinikai központ további projektre is készül, a 2014 és 2020 közötti uniós finanszírozási ciklusban is számít forrásokra.

 

Vécsei László professzor, az Általános Orvostudományi Kar dékánja a fakultás legfontosabb infrastrukturális fejlesztéseiről szólt. Ezek közé sorolta a nemrégiben átadott skill központot, a hamarosan megvalósuló immunológiai-genetikai központot, a 265 ágyas új klinikai tömböt, valamint bejelentette, terveik és reményeik szerint a nem is oly távoli jövőben egy nagy oktatási-kutatási központot is felhúzhatnak a Tisza-parton. Az akadémikus megemlékezett a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albertről is, akinek legnagyobb érdeme a C-vitamin felfedezése, ám – folytatta – további munkássága is legalább még egy Nobelt ért volna, elég, ha csak az izomkutatásban elért eredményekre gondolunk.

 

A Fogorvostudományi Kar dékánja, Nagy Katalin professzor azt mondta, karukra mindig is jellemző volt a magas színvonalú oktatás és betegellátás, ám az utóbbi évek során a tudományos teljesítményben, a kutatások terén is rengeteget léptek előre, büszkék sikereikre. 2012 végén életre hívták az Orálbiológiai és Kísérletes Fogorvostudományi Tanszéket, neves kutatók bevonásával, akik máris nagyszerű eredményeket mutathatnak fel. Kiemelte, az idei évben nem kevesebb mint húsz előadással csatlakoztak a Magyar Tudomány Ünnepéhez. Külön szólt a hagyományos, rangos tavaszi konferenciájukról, mely felhelyezte a fakultást a nemzetközi tudományos térképre. Egyúttal bejelentette, 2015 augusztusában az SZTE FOK adhat otthont az európai fogorvosdékáni konferenciának, a nagy elismerés hátterében egyebek mellett az húzódik meg, hogy európai curriculum szerint folyik itt az oktatás.

 

Héderné Berta Edina, az Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar általános dékánhelyettese a Temesvári Egyetemmel közösen sikerrel lebonyolított HURO-projektről beszélt. Az utóbbi esztendő sikerei közül külön említette a védőnői munkacsoport által szervezett nemzetközi konferenciát. Megtudtuk tőle, a kar elkötelezett képzési kínálatának bővítése mellett. A FOK-kal közösen akkreditálták a dentálhigiénikus képzést, mely 2014 szeptemberében indul. Az egészségtudomány mesterszakot pedig magyarul és angolul is elérhetővé kívánják tenni.

 

A Gyógyszerésztudományi Kar aktualitásait Dombi György professzor foglalta össze. Örömmel vázolta, a fakultás roppant népszerű: felvételi kapacitásukat maximálisan kitöltötték, egyre többen tanulnak angol nyelvű képzésükön, a PhD-képzésre háromszoros volt a túljelentkezés. Ipari kapcsolataik rendkívül szélesek, s egyre aktívabbak. A GYTK tudományos életének komoly súlyt ad – fogalmazott –, hogy Fülöp Ferenc korábbi dékán a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja lett, és Széchenyi-díjjal tüntették ki.

 

Az eseménysorozatot támogató Richter Gedeon Nyrt. kutatási főtanácsadója, Vas Ádám innovatív szellemű cégként mutatta be a 122 éves, jelenleg mintegy 10 ezer munkatársat, köztük ezer kutatás-fejlesztőt foglalkoztató vállalkozást. Széles palettájukról a szakember a nőgyógyászati és a kardiovaszkuláris készítményeket ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. Azt is elárulta, biztató kutatásokat folytatnak a központi idegrendszerrel kapcsolatban.

 

Az eseménysorozat első napján megtartott Richter Tudós Klub idei témájául az étkezési zavarok, az elhízás szolgáltak. A négy kar és a klinikai központ központi ünnepsége november 15-én, pénteken délelőtt 10 órakor kezdődik a TIK kongresszusi termében. Itt díjakat nyújtanak át, majd ugyancsak a TIK-ben átadják az Általános Orvostudományi és Gyógyszerésztudományi Kar jubileumi diplomáit is.


SZTEinfo


 




uszt_logo_rgb Infoblokk3_ESZA_egyes

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

    Kapcsolódó hírek