Bezár

Hírarchívum

Szent-Gyorgyi_Tanulmanyi_Verseny_megnyito

Prof. Dr. Karikó Katalin nyitotta meg a XI. Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyt az SZTE-n

Prof. Dr. Karikó Katalin nyitotta meg a XI. Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyt az SZTE-n

2022. december 08.
9 perc

2022. december 8-án a Szegedi Tudományegyetem Rektori Hivatala adott otthont a XI. alkalommal megrendezett Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny megnyitójának, ahol 50 hazai és határon túli középiskolás csapat, azaz mintegy 200 diák és felkészítő pedagógus vett részt. Az eseményt Prof. Dr. Karikó Katalin, a Szegedi Tudományegyetem alumnája, világhírű tudós, Dr. Fendler Judit, a Szegedi Tudományegyetem kancellárja és Prof. Dr. Dux László, a verseny zsűrijének elnöke nyitotta meg.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

– Egyszer én is voltam általános és középiskolás, és én is ugyanúgy versenyeztem, és izgultam, mint ti. Sőt én most is izgulok, értetek is és úgy általában is, mert amikor beszédet kell mondanom, annyira sok minden jut hirtelen egyszerre eszembe, hogy nem tudom, melyikkel kezdjem. Általános iskolásként, hetedikes-nyolcadikos koromban élővilág és kémia versenyeken vettem részt, és középiskolás koromban is versenyeztem. Volt, amikor elöl végeztem, és volt, amikor nem. Mindenesetre azt tudom nektek mondani, hogy mindegy, hogy hol végeztek, keményen kell tanulni és dolgozni. Aki elöl van, annak azért, hogy még többet tudjon, aki hátul végzett, annak meg azért, hogy be tudja hozni a lemaradásokat. Mára hosszú utat tettem meg. Középiskolás koromban azt senki sem gondolta, hogy egy kisújszállási tízezres kisvárosból, ahol nádfedeles tető borította a házunkat és ahol nem volt víz, kútra kellett járni érte, nem volt televízió, tíz éves koromban láttam először tévét, nem volt hűtőszekrény és egyéb, mint ahogyan másnak sem volt, de volt helyette szerető családi közeg, és nagyszerű tanárok, akiknek ma köszönetet mondhatok, hogy ma itt vagyok – kezdte bátorító beszédét Prof. Dr. Karikó Katalin, a Szegedi Tudományegyetem alumnája.

 

Majd elmesélte, a Szegedi Tudományegyetemre való felvétel számára álmai netovábbja volt, úgy, ahogy a Szegedi Biológiai Kutatóközpontban való munka is, ami tanulmányai elvégzése után valóra is vált.


Dr._Kariko_Katalin_megnyito_beszede_a_Szent-Gyorgyi_Albert_Tanulmanyi_versenyen

Prof. Dr. Karikó Katalin


– Többször is elbocsátottak az élteben, de nem értem volna el azt, amit, ha ez nem történik meg. Úgyhogy azt tanácsolom: ne keseredjetek el, ha valami nem úgy történik, ahogy azt elképzeltétek, szeretnétek, mert egy elbocsátás az mások döntése, de az, hogy ti mit csináltok azután, hogy az a valami nem úgy sikerült, ahogyan azt ti terveztétek, az már a ti döntésetek lesz. Legutoljára kilenc évvel ezelőtt bocsátottak el, de ha akkor nem bocsátottak volna el, akkor ma nem lenne BioNTech/Pfizer vakcina. A sorsotokat a saját kezetekbe kell vennetek, ne hagyjátok, hogy mások definiáljanak benneteket. A legfontosabb, hogy higgyetek magatokban, és szeressétek azt, amit csináltok. Ha a reflektorfényben szeretnétek lenni, akkor színésznek kell mennetek, ha problémát szerettek megoldani, akkor azt javaslom, legyetek kutatók. A kutatói pálya lehet, hogy anyagilag nem, de más módon képes elégedetté tenni. Bár az elején naívak vagyunk és lelkesek, hiszen ki akarunk valamit találni, amivel problémákat akarunk megoldani, és embereken akarunk segíteni. Van tehát egy folyamat, amely során a pálya halad előre, ahol végül a cél pozíciót szerezni, előre lépni… Közben meg kell maradni olyan lelkes, tudományszerető embernek, amilyenek most vagytok. Jómagam a legbüszkébb arra vagyok, hogy ugyanolyan kíváncsi maradtam, mint amilyen negyven évvel ezelőtt voltam. Ahhoz, hogy a dolgok között megtudjátok találni az összefüggéseket, a tudásnak bennetek kell, hogy legyen, nem elég az internet. Minél idősebbek lesztek, annál többet tudtok, annál több ismeretetek lesz, ami majd, amikor felfedeztek valamit, ehhez vagy ahhoz hasonlítani fog – emelte ki az SZTE egykori hallgatója.

Az egyetem díszdoktora után Dr. Fendler Judit, a Szegedi Tudományegyetem kancellárja köszöntötte a résztvevőket.

 

– Talán sokan emlékeznek: tavaly a járványügyi korlátozások miatt mindannyian csupán a monitorokon keresztül láthattuk egymást. És bár a gondos szervezésnek köszönhetően az esemény szakmai szempontból teljes értékűre sikeredett, nagy öröm számunkra, hogy végre ismét személyesen találkozhatunk. Ahogyan annak is örülünk, hogy ezúttal is nagy számban neveztek be a megmérettetésre. Szerénytelenség nélkül kijelenthetjük tehát, hogy a Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny nemcsak komoly hagyományokkal, hanem egyre növekvő népszerűségnek is örvend, amely átível a jelenlegi államhatárokon. Ezért megkülönböztetett figyelemmel köszöntöm a határon túlról érkezett résztvevőket – kezdte köszöntőjét a kancellár.


Dr._Fendler_Judit_a_Szegedi_Tudomanyegyetem_kancellarja

 

Dr. Fendler Judit


Kiemelte: az intézmény nemrég emlékezett meg kolozsvári alapításának 440., valamint Szegedre költözésének 100. évfordulójáról. Az egy teljes évig tartó, nagyszabású programsorozat legfőbb gerincét éppen Szent-Györgyi Albert jelentette, akinek életútjáról kiállítást is berendeztek a Rektori Hivatal aulájában, és akinek nevét ünnepélyes keretek között felvette az SZTE Orvostudományi Kara is.

 

– Bár jubileumi rendezvényeink hivatalosan véget értek, a jövőben is mindent megteszünk azért, hogy ápoljuk a neves professzor emlékét, illetve, hogy példáját tovább örökítsük a fiatalabb nemzedékek számára. Már csak azért is, mert Szent-Györgyi a kutatómunka mellett ugyanolyan fontosnak tartotta a fiatalok oktatását, nevelését és felkarolását. Világhírű tudományos eredményei, valamint vezetői kiválósága elismerése mellett, nem hiába emlékszünk rá Szegeden főként úgy, mint zseniális tanárra, akit hallgatói rajongásig tiszteltek és szerettek. Nem csoda, hiszen a professzor egyenrangú partnerként kezelte őket, és minden lehetőséget igyekezett biztosítani képességeik kibontakoztatására. A mostani verseny pedig elsősorban erről szól: a tehetséges ifjúság előtti főhajtásról. Ebben a szellemben kívánok tartalmas szakmai eszmecserét, a versenyfeladatok megoldásához pedig sok sikert valamennyi résztvevőnek – fogalmazott Dr. Fendler Judit.

 

Zárásképp Prof. Dr. Dux László, a Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny zsűrijének elnöke megemlékezett a nemrégiben elhunyt Prof. Dr. Hannus Istvánról.


– Szomorú, de egyben megtisztelő kötelezettség megemlékezni Dr. Hannus István professzor úrról, aki a Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny megálmodása és útjára indulása után aktívan bekapcsolódott a szervezésbe, a kérdések összeállításába, és a verseny lebonyolításába. Nem utolsó sorban óriási szerepe volt Szegeden a Szent-Györgyi-kultusz újraépítésében is. Egy amerikai tanulmányút során maradt annak idején annyi ideje, hogy visszakeresse a tudós aktív idejében a New York Times hasábjain íródott összes cikket. Hazatérése után az Egyetemtörténeti Bizottság mindezt egy kötetben meg is jelentette – nagyon sok érdekes leírás szerepel benne Szent-Györgyi Albert életútjáról, külföldön töltött éveiről, amelyek nem voltak zökkenőmentesek. Hannus professzornak tehát jelentős szerepe volt az örökség ápolásában, úgy, ahogy a Szent-Györgyi-turizmus felélesztésében is. Ezt bizonyítja az is, hogy hosszú időn át szervezett emléksétákat, amely során a kutatót meghatározó helyszínekre kalauzolta az érdeklődőket. Emlékét tisztelettel és kegyelettel megőrizzük. Az élet azonban nem áll meg, kérem engedjék meg, hogy bemutassam Szenci-Kaszás Balázs kollégámat, akit néhány évvel ezelőtt, mint az akkori verseny győztes csapatának tagját ismerhettünk meg, ma pedig mint végzős orvostanhallgatót, és a Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny kérdéssorainak összeállításában is aktív szerepet vállalat személyt mutathatunk be. Idén ötven csapat indul a megmérettetésen, közülük többen visszatérők. A feladatok most is Szent-Györgyi Albert munkásságára, a magyar Nobel-díjasokra és az elmúlt öt évben Nobel-díjban részesültekre koncentrálnak – ismertette Prof. Dr. Dux László.

Prof._Dr._Dux_Laszlo_a_Szent-Gyorgyi_Albert_Tanulmanyi_verseny_zsuri_elnoke

Prof. Dr. Dux László


A legkitartóbb pedagógusok

 

A Szegedi Tudományegyetem oklevéllel, ajándékcsomaggal és fejenként 50 ezer forintos ösztöndíjjal ismerte el azon pedagógusoknak a tehetséggondozás területén végzett munkáját, akik legalább már öt alkalommal részt vettek csapataikkal a versenyen. Az ajándékokat Prof. Dr. Karikó Katalin, Dr. Fendler Judit és Prof. Dr. Dux László adta át: Bodorné Misley Tündének, a mátészalkai Esze Tamás Gimnázium tanárának; Dergez-Mohari Katalinnak, a Kaposvári Szakképzési Centrum Nagyatádi Ady Endre Technikum és Gimnázium tanárának; Dr. Láng Gabriellának, a Budapest XVII. Kerületi Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium tanárának; Tulipánné Takács Zitának, a balatonalmádi Magyar-Angol Tannyelvű Gimnázium és Kollégium tanárának.



SZGYTV_megnyito_galeria
Az esemény készült fotók a galériára kattintva tekinthetők meg.

 

Az elismerések kiosztása után a résztvevők megtekintették Prof. Dr. Karikó Katalin egy nemrégiben az ELTE-n megtartott előadását, amelyet Prof. Dr. Dux László vezetett fel.


Kariko_Katalin_eloadas

 

Prof. Dr. Karikó Katalin előadása.

A verseny

 

Az idei évben a verseny egyik központi eleme Szent-Györgyi Albert Nobel-díjának 85. évfordulója, valamint a magyar Nobel-díjasok munkájának utóélete. Szent-Györgyi Albert munkássága mellett nem maradnak ki a 2017-2021 között orvosi-élettani, fizikai és kémiai Nobel-díjban részesültek sem. A XI. Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny tehát több tudományterületet érintve merít az egyetem egykori rektora, a Nobel-díjas tudós gazdag életművéből, emellett érinti Szent-Györgyi Albert korának tudománytörténeti vonatkozásaival kapcsolatos kérdéseit is. Ez azt jelenti, hogy a tanulmányi verseny feladatai az elődöntőben is és a döntőben is fizikai, kémiai és biológiai kérdéseket tartalmaznak, különös tekintettel az idei év fő témájára.

 

Az elődöntő és a döntő

 

A számítógépes elődöntőből, amelyre 2022. december 8-án kerül sor az SZTE SZAOK Orvosi Fizikai Intézetében, a legjobb hat csapat jutott tovább a pénteki, 2022. december 9-én tartandó döntőbe. A csapatok értékes jutalomban részesülnek.



PETI_SZGYTV
Az elődöntőn és a welcome party-n készült fotók a galériára kattintva tekinthetők meg.

 

Zsűri

 

A verseny 2022-es zsűrijének elnöke Prof. Dr. Dux László, az SZTE SZAOK Biokémiai Intézetének egyetemi tanára. A zsűri tagjai: Prof. Dr. Wölfling János, az SZTE TTIK Kémiai Intézet Szerves Kémiai Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára; Dr. Csupor Dezső, az SZTE GYTK Klinikai Gyógyszerészeti Intézet Mikrobilógiai Tanszékének tanszékvezető egyetemi docense. A kérdéssorok összeállítói továbbá: Dr. Siposné Musza Katalin, az SZTE TTIK Kémiai Intézet Szerves Kémiai Tanszékének tudományos munkatársa; Dr. Nagy Lászlóné dr. Antal Erzsébet, az SZTE TTIK Biológia Intézet Élettani, Szervezettani és Idegtudományi Tanszék egyetemi adjunktusa; Dr. Makra Péter, az SZTE SZAOK-TTIK Orvosi Fizikai és Orvosi Informatikai Intézet egyetemi adjunktusa; Boruzsné Bodnár Tünde, az SZTE SZAOK Biokémiai Intézetének tanügyigazgatási munkatársa; Szenci-Kaszás Balázs, az SZTE SZAOK PhD-hallgatója, aki annak idején maga is részt vett az SZGYTV-n, és csapatával meg is nyete a versenyt.

Prof._Dr._Dux_Laszlo_a_Szent-Gyorgyi_Albert_Tanulmanyi_verseny_zsuri_elnoke_1

A zsűri elnöke.


A legkreatívabbak


A Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyen részt vevő csapatok versenyezhettek kreatív kategóriában is. A pályamunkákat a szaktárgyi versenytől függetlenül bírálják el és jutalmazzák a döntőt követően.

Nyeremények

 

A döntőbe jutott csapatokat, majd a legjobb három helyezést elért csapatot, illetve a kreatív kategóriában legjobb pályázó csapatot a Szegedi Tudományegyetem szponzorainak támogatásával díjazza és részesíti jutalomban.

 

Az egyetem arany fokozatú együttműködő partnerei:

  • Akadémiai Kiadó Zrt.
  • Diákhitel Központ Zrt.
  • Goodwill Pharma Zrt.
  • Richter Gedeon Nyrt.
  • UniCorp Biotech Kft.

 

Ezüst fokozatú együttműködő partnerei:

  • Givaudan Hungary Kft.

Bronz fokozatú együttműködő partnerei:

  • Egis Gyógyszergyár Zrt.
  • Szegedi Egyetemi Kiadó

 

További támogatók:

  • Maxim Könyvkiadó Kft.
  • Pick Szeged Zrt.

 

A verseny a Szegedi Tudományegyetem Nemzetközi és Közkapcsolati Igazgatóságának szervezésében jön létre, az egyetem oktatóinak, kutatóinak és hallgatóinak bevonásával. A versenyt a Szegedi Tudományegyetem által felállított szakmai bizottság irányítja.

 

A versenyzőket az elődöntő után „welcome party” várja a József Attila Tanulmányi és Információs Központban, ahol Prof. Dr. Széll Márta, a Szegedi Tudományegyetem stratégiai rektorhelyettese köszönti majd a diákokat és a kísérő pedagógusokat.


Pósa Tamara

Borítókép: A XI. Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny megnyitója. Fotó: Kovács-Jerney Ádám/Zentai Péter

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

    Kapcsolódó hírek