Bezár

Hírarchívum

Oda a tavaszi veretlenség

Oda a tavaszi veretlenség

2008. április 02.
2 perc
Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés
Véget ért az Universitas Szeged páratlan sorozata a futsal NB II-ben. Horváth Levente és Albert Miklós együttese az eddigi hat tavaszi játéknapon százszázalékos maradt, valamennyi riválisát két vállra fektette.
A március 31-én megtartott 21. fordulóban az egyik bajnokesélyes, a tabella harmadik helyét elfoglaló, korábban az első osztályban is megfordult fővárosi Dupont FC látogatott az újszegedi sportcsarnokba. A kilencedik helyen álló hazaiak már az első félidőben kétgólos hátrányba kerültek, s bár null három után még szépíteni tudtak, a helyzeteit jobban kihasználó vendéggárda végül magabiztosan gyűjtötte be a három bajnoki pontot.
Az Universitas Szeged 25 pontjával továbbra is kilencedik a tizenhárom csapatos NB II-ben. Vasuthék legközelebb április 7-én a sereghajtó DTE-Royal FC-hez látogatnak – adott tehát a lehetőség a javításra.
A futsal NB II 21. fordulójában:
Universitas Szeged - Dupont FC 1-5 (0-2). Újszegedi sportcsarnok, vezette: ifj. Kormányos, Kucsora.
Universitas: Vasuth E. - Kalános J., Tóth P., Szabó Z., Herczeg G. Csere: Szűcs S., Fülöp A., Laudisz P. Edző: Horváth Levente, Albert Miklós. A szegedi gól szerzője: Fülöp A.
Horváth Levente: „Akadt olyan mérkőzésünk ebben a félévben a hatmeccses győzelmi sorozatunk alatt, amikor gyengébben játszottunk, mégis nyertünk. Most néhány bosszantó hibától eltekintve jól küzdött a csapat, de ezért nem járt pont".
Pintér M. Lajos
Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek