Bezár

Hírarchívum

Fejlesztések az egyetemi klinikákon

Fejlesztések az egyetemi klinikákon

2008. április 15.
2 perc
Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés
A tavaly tavasszal a régióban megszüntetett kórházi osztályok miatt a szegedi klinikákra háruló többletfeladatok színvonalas ellátását segítik azok a fejlesztések, melyek a napokban fejeződtek be az egyetemen.
2007 áprilisában Hódmezővásárhelyen, Makón és Szentesen öt szakmában számos kórházi osztály szűnt meg, ennek következtében a szegedi szemészeti, a fül-orr-gégészeti, a traumatológiai és a bőrgyógyászati klinikákra többletfeladat hárul. Az Egészségügyi Minisztérium a feladatbővüléssel járó egyszeri beruházások, fejlesztések támogatására pályázatot írt ki, amelyen az SZTE 210 millió forintot – az intézmény által igényelt összeg mintegy felét – nyert.
A legnagyobb – mintegy 100 millió forintos – beruházást a traumatológiai klinikán hajtották végre, elkészült műtő és a szintén életmentő beavatkozások végrehajtására szolgáló súlyossérült-ellátó
steril klimatizálása. Ahogy azt a klinikát vezető Simonka József Aurél professzor elmondta, a fejlesztés már halaszthatatlan volt, hiszen a korábbi hűtőrendszer elromlását követően a trauma műtőben nyaranta 38-39 fok volt. A jelentősen megnövekedett betegforgalom színvonalas ellátása érdekében számos korszerű berendezést, köztük sock-kocsit, sebészeti képerősítőt, mobil EKG-monitorokat, ultrahang készüléket szereztek be.
A bőrgyógyászati klinikán korszerű betegirányító rendszert alakítottak ki, létrehozták a pikkelysömörös betegek kezelését szolgáló nappali klinikát, egy az akut allergiás betegek kezelésére és megfigyelésére szolgáló helyiséget, valamint egy sebkezelő ambulanciát.
A szemészeten tizenhat beteg ellátását biztosító nappali klinikát alakítottak ki, ahol egynapos sebészeti beavatkozásokat és bent fekvést nem igénylő kezeléseket tudnak végrehajtani. A klinika
réslámpát, műtőlámpát és műtőasztalt is vásárolt. A fejlesztések során részben beépítették a fül-orr-gégészeti klinika tetőterét, ahol orvosi és ügyeleti szobát, raktárt hoztak létre, korszerűsítették a betegvárót, valamint egy a légcsőbe került idegen tárgyak eltávolítására alkalmas berendezést vásároltak.
A Fogorvostudományi Karon pedig a szájsebészeti beavatkozások körülményei javulnak, annak köszönhetően, hogy új helyiséget alakítottak ki a műtétek elvégzéséhez.
F. J.
Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

  • *
    már
    16
    JATIK, Ady tér 10. SZTE Alma Mater Iroda, Honvéd tér 6.
    10:00
    JATIK, Ady tér 10. SZTE Alma Mater Iroda, Honvéd tér 6.
    10:00
  • *
    már
    17
    Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc terem (Szeged, Tisza L. krt. 79-81.)
    15:00 - 17:00
    Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc terem (Szeged, Tisza L. krt. 79-81.)
    15:00 - 17:00
  • *
    már
    17
    SZTE TIK, Ady tér 10.
    18:00 - 20:00
    SZTE TIK, Ady tér 10.
    18:00 - 20:00
  • *
    már
    18
    SZTE Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc Hangversenyterem (Tisza Lajos krt. 79-81.)
    18:00 - 20:00
    SZTE Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc Hangversenyterem (Tisza Lajos krt. 79-81.)
    18:00 - 20:00

Kapcsolódó hírek