Ötödik alkalommal tartják kísérletes „koncertjüket” a fizikusok december 20-án, hétfőn, 17 órakor Szegeden, a Kiss Árpád tanteremben (Rerrich Béla tér, Béke épület) A hangok világa – a világ hangjai (a táncoló lángoktól a suttogó növényekig) címmel. A szokásosan egy téma köré csoportosított kötetlen, családias hangulatú bemutatón a klasszikus kísérletek mellett újdonságok, tankönyvekből nem ismert látványos kísérletek is szerepelnek. A házigazdák, az SZTE Fizikus Tanszékcsoport és az ELFT Csongrád megyei Csoportja, elsősorban közép- és általános iskolásokra számítanak, akik kíváncsiak a tapasztaláson alapuló természettudományra.
Ebben az évben a fellépő oktatók az előadást Devecseren, a Gárdonyi Géza Általános Iskolában is bemutatják, ahova magukkal viszik a szegedi rendezvény közönségétől gyűjtött adományokat is.
A szervezők kérése:
Kérjük, hozz magaddal számodra nélkülözhető játékot vagy könyvet, amelyeket Devecseren átadjuk – a kísérleti bemutatóval együtt – ottani diákoknak! Az adományokat a helyszínen 16 órától, illetve az előadás napján december 20-án 10 órától 15 óráig a Szakmódszertani Csoport számítógép szobájában (Tisza L. krt.84-86., 2. emelet) fogadjuk!
Bővebb információ a csatolt dokumentumban.
Plakát