Emlékszel a legendás mórás bulikra és kirándulásokra, a szobatársakra, akikkel egy életre szóló szövetséget kötöttél? Eszedbe jut-e még a tanulószoba, a kötelező olvasmányok tornya? Emlékszel-e, hogyan lett lányok diákszállójából koedukált kolesz, aztán pedig szakkollégium a Móra? Megvan, hogy mit jelent a Móranyúz? Ezekre a kérdésekre is választ adhatsz és kaphatsz 2026. július 18-án a „Móra 60” alumni találkozón. Itt a programterv. A regisztráció elindult. Gyere, ünnepeljük együtt a Mórát, a mórásokat, a szegedi egyetemet!
Jubilál „a” Móra: 60 éves a szegedi József Attila Tudományegyetem (JATE) egykori diákszállójából lett kollégium, vagyis a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Móra Ferenc Szakkollégium.

A JATE Móra Ferenc Diákotthonába 1966. április 17-én költöztek be az első lakók, a bölcsész lányok. Az épület avató ünnepségét 1966. április 30-án tartották. A sok-sok szegedi egyetemista második otthonává lett, diákotthonból kollégiummá, majd szakkollégiummá lett intézmény épülete is változott: például a tetőteraszt beépítették. Fotó, forrás: SZTE Móra Ferenc Szakkollégium honlapja
A 60. évforduló alkalmából a legendás kolesz mai lakói alumni találkozóra hívják az egykori mórásokat.

Miért kötelező ott lenned?
Ez a 60. évforduló nem egy száraz, formális ünnepség lesz. Ez a „Mórás Generációk Találkozójának” ígérkezik. Mi vár a mórásokra?
Időutazás és nosztalgia: Találkozhatsz újra a régi szobatársakkal és barátokkal. Felfedezheted, hogyan változott a kollégium. Például: „A tetőteraszból miért lett lakótér?” Elmesélheted, hová repített az élet a mórás évek után!
Értékes szakmai és közösségi programok: Az ünnepi pillanatok mellett izgalmas évfolyam beszélgetésekkel, visszaemlékezésekkel és interaktív programokkal készülnek a szervezők. Képet kaphatsz arról, hogy a te hallgatói időszakodhoz képest milyen ma a Szegedi Tudományegyetem.
A jövő építése: Jelenléteddel nemcsak a múltat tiszteled meg, hanem inspirációt adsz a jelenlegi mórásoknak is, megmutatva nekik, milyen messzire lehet jutni a szakkollégiumi alapokkal.
Felejthetetlen hangulat: Te tapasztalatból is tudod, ha a mórások összejönnek, ott a jókedv, a humor és a szegedi virtus garantált.
Csatlakozz a Móra jubileumát ünneplőkhöz!
Egy közösség annyira erős, amennyire a tagjai emlékeznek egymásra. Mutassuk meg, hogy a Móra-szellem évtizedek után is ugyanolyan élénk és összetartó, mint az általad megtapasztalt legelső napon!
Ne hagyd, hogy a munkás hétköznapok vagy a távolság elvegye tőled ezt az élményt. Szervezd össze a régi csapatot, hívd fel a csoport- és szobatársaidat, és jöjjetek el együtt Újszegedre! Legyünk ott minél többen, mert a Móra mi magunk vagyunk!
A mórás összetartozás hatvan év utáni demonstrálásában segítenek az ünnepség szervezői.
REGISZTRÁCIÓ & SZÁLLÁS
A jelentkezés és a regisztráció már hivatalosan is elindult! Ahhoz, hogy elkészíthessék a névkártyádat, és eljuttassák hozzád a legfontosabb információkat, mindenképpen töltsd ki az űrlapot (akkor is, ha nem kérsz szállást!)
Kérik, minden résztvevő töltse ki mindenki az alábbi formot:

A távolról érkezőket már 2026. július 17-én, péntektől kezdődően várják! Szállást péntek, szombat és vasárnap éjszakára is tudsz igényelni. A vendégek az SZTE Móra Ferenc Szakkollégiumban (Szeged, Közép fasor 33.) és az SZTE Madzsar József Kollégiumban (Szeged, Bal fasor 39.) kérhetnek szállást.
VIP EMLÉKTÁRGYAK
A rendezvény ideje alatt, 2026. július 18-án az UniServ kitelepül a Mórába, ahol exkluzív mórás és kifejezetten a 60. évfordulóra tervezett emléktárgyakat vásárolhatsz. Ha biztosra akarsz menni, ne hagyd az utolsó pillanatra: a webshopban már most is leadhatod a rendelésed!
Az SZTE Móra 60 ajándéktárgyakat itt tekintheted meg
Nosztalgiázós és meglepetés programok
Várnak téged is a 2026. július 18-án, szombaton 10 órától a megnyitó ünnepségre, amit – a remélt nagyszámú alumna és alumnus méltó fogadása érdekében – a Móra szomszédságában, az SZTE Biológia Intézet (Szeged, Közép fasor 52.) nagyelőadójában 10 óra 30 perctől tartanak.
ÍZELÍTŐ A PROGRAMBÓL
A meglepetéssorozat a Móra ovi és gyereksarok megnyitásával kezdődik, majd a „Móra 60 torta” szeletelésével 12 órakor folytatódik a kollégium nagytermében.
A régi szobatársak és barátok 12 óra 30 perctől szabadprogramon folytathatják az éppen csak elkezdett örömteli beszélgetést és a nosztalgiatúrát. A Blues Kert Étterem 15 óráig kedvezményes (10%-kal csökkentett árat is kínáló) svédasztalos ebéddel várja a „Móra 60” találkozó résztvevőit.
Kari nosztalgiasétákra is adott a lehetősége azoknak, akik újra meg szeretnék nézni egyetemi tanulmányaik jeles helyszíneit. Az SZTE BTK Bolyai Intézetében, a Jogi Karon és a GTK-n az egyetemi épületekben mórás házigazdák fogadják és kalauzolják a nosztalgiázni vágyókat.
Az Évfolyambeszélgetések 14 óra 30 perckor kezdődnek a Móra kollégium hűvös, klimatizált tanulóiban külön is találkozhatnak a régi barátok.
A Móra 60 „Ki Mit Tud?” & Kulturális program 17 órakor kezdődik. Zenei, prózai és egyéb produkciókkal lépnek fel egykori és jelenlegi kollégisták a nagyteremben. (A regisztrációs formban erre külön is jelentkezhet, aki a tehetségét meg akarja mutatni itt is.)
Folyamatos programok várják egész délután a mórásokat A Kék teremben régi mórás felvételeket, fotókat vetítenek. A büfé végig nyitva tart. Aki akarja, hozhatja a családját is: a gyereksarkban jelenlegi kollégisták vigyáznak a kicsikre és szórakoztatják őket, amíg a szülők beszélgetnek. A kollégium mögötti zárt kertben és a kosárpályán asztalokkal és székekkel berendezett beszélgetős ligetet hoznak létre.
A mórás módra tervezett esti koncert és buli 20 órától kifulladásig tart a tornateremben. A focidrukkerek 23 órától VB meccset nézhetnek a kertben, egy óriási kivetítőn, egy jó pofa sör mellett, a csillagos ég alatt.
Az SZTE Móra Ferenc Szakkollégium Móra 60 alumni találkozója programjának részleteiről itt olvashatsz.

Akinek maradt még energiája, azokat 2026. július 19-én, vasárnap könnyed, pihentető túrára várják az újszegedi Holt Maros-Rotary tanösvényen!
Olvass a Móráról és friss híreket!
A „Móra 60” rendezvény előkészületekről és a legújabb részletekről folyamatosan beszámolnak a szervezők az alábbi felületeken. Csatlakozz te is a közösséghez!
Facebook csoport: Móra alumni, volt mórások öreg mórások fóruma (már közel 1000 taggal!)
Facebook oldal: SZTE Móra Ferenc Szakkollégium
Hivatalos weboldal: mora.u-szeged.hu/mora-60
Az archív Móra kollégiumi honlap
Az SZTE Móra Ferenc Szakkollégium jubileumairól itt is olvashatsz történeteket:
Az SZTE Móra Ferenc Szakkollégium honlapjának „Móra 60” aloldala
A „Móra 50” ünnepségről
Nemzedékről nemzedékre – 40 éves a Móra Kollégium
Szemelvények a JATE Móra Ferenc Kollégiumának 30 éves történetéből
A JATE és az SZTE jubileumairól további részleteket olvashatsz az SZTE hírportálján, illetve az SZTE Centenárium aloldalon aloldalon, például:
Miről mesélnek a kövek? – A „Móra”, a JATE diákotthonából lett SZTE szakkollégium
SZTEinfo
Fotók: SZTE Klebelsberg Könyvtár és Levéltár,
Contenta repozitóriumok