A pillanat festett arca – A Honvéd Kulturális Egyesület kiállítása

A kiállításon Gerháth Görgyi, az SZTE Alma Mater alumni kapcsolati koordinátora mondott beszédet, üdvözölve mind az alkotókat, mind a résztvevőket.
A Honvéd Kulturális Egyesület 2023-ban alakult meg Szegeden, akkor még csak hat főt számlálva. Ma már kilenc alkotó dolgozik együtt különféle stílusban, mégis közösen.

Az egyesület tagjai: Deák Emma, Lisovszki Márta, Málovics Éva, Ördög Emőke, Szauter Hilda, Szécsi Valéria, Szilágy Attiláné, T. Fogaras Margit, Tessényi Judit.

Az ő alkotásaikat lehetett megtekinteni a fotófalon. Ezek nem akármilyen alkotások voltak, hiszen az E539 közösség fotográfusaival összefogva egy teljesen új koncepció keretében alkották meg festményeiket.

Dr. Tessényi Judit, az Egyetemi Életvezetési Tanácsadó Központ igazgatója

Az E539 tagjai: Kocsír Anikó, Petrus Norbert, Repisky Máté és Tokody Béla.

A fotósok készítettek egy-egy alkotást, majd a festők ezt újragondolták. A két művészcsapatot összekötötte a kiállítás megalkotásához elengedhetetlen nyitottság és kíváncsiság. Ez a tárlat nem egyszerűen egy sor fotó és egy sor festmény volt, hanem egy párbeszéd, egy beszélgetés. Nemcsak művész és művész között, hanem műfajok, látásmódok és érzékelések között is. A fényfestők rögzítették a pillanatokat, a festők aztán újraalkották ezeket a momentumokat. Nem másoltak, hanem értelmeztek. A tárlat arról szól, hogy hogyan válik a pillanat gondolattá, a gondolat képpé, majd újragondolva festménnyé. Ebbe a folyamatban a kiállítás résztvevői is bekapcsolódhattak. Az esemény keretében nemcsak a fotós és a festő beszélgetett, hanem a nézőkre is szükség volt. Mert az alkotás akkor lesz igazán élő, amikor valaki ránéz, érez, gondol valamit; akár kérdez, akár elbizonytalanodik, akár elmosolyodik. Ez egy bizonyos befogadói aktus, amikor egy mű életre kell. Egyszerre megérint és hagy nyomot. – Egy kép addig csak kép, amíg meg nem nézik igazán – nyitotta meg a kiállítást az Gerháth Görgyi.

Gerháth Györgyi, az SZTE Alma Mater alumni kapcsolati koordinátora nyitotta meg a kiállítást.

A megnyitón számos festő, alkotó is megjelent. Ebből a lehetőségből adódóan röviden feltettünk pár kérdést a festmények készítőinek.

Mi inspirálta a most bemutatott festményeket?

Már volt egy ilyen kiállítás Budapesten, amikor fotósokkal együtt dolgoztunk. Ők adták az inspirációt, és nagyon nagy sikere volt. Azt láttuk, hogy ez egy jó kombináció: ők megörökítik a pillanatot, mi pedig kőbe véssük azt. Szerintem nagyon jó alkotások születtek. Az a jellemző, hogy az ember kimegy a természetbe, vagy fog egy modellt, esetleg fotót, és az alapján fest. Azonban izgalmasabb, ha valakinek a pillanatnyi képe alapján próbál az ember egy témát feldolgozni. Nyilván előbb a fotóval ismerkedünk meg, utána a technika is megszabja, hogy milyen kép születik. Sokan csak egy részletet festenek, míg mások a teljes képet festik meg. A fotó a 20. század technikája, rendkívül sokat fejlődött az évek alatt, viszont a festészet nagyon régi. Ritka, amikor ez a két eszköz, a ma és a tegnap találkozik.

Mi alapján választottak fotót?

Emailben megkaptuk a fotókat, és azok közül választottuk ki a számunkra legszebb képeket, azt, amelyik megragadott minket, amelyik kép közelebb állt a szívünkhöz. Megbeszéltük, hogy ki melyiket választja, sőt volt egy rövid találkozó a fotósokkal is. Tavasszal indult ez a program, és most van a tetőpontja.

Az egyesületbe hogyan kapcsolódtak bele? Mik voltak az indíttatások?

A Honvéd Kulturális Egyesület 30 éves múltra tekint vissza. Ez egy országos egyesület. Több, összesen nyolc régiója van, , melyek közül a szegedi a nyolcadik. Nem régen, pontosan 2 éve alkotunk egy közösséget. T. Fogaras Margit az egyesület vezetője, már korábban is a budapesti egyesület tagjaként tevékenykedett. A festő ismerőseit maga köré gyűjtve alakította meg a szegedi Honvéd Kulturális Egyesületet. Később a tagok invitálások útján, érdeklődési körük vagy a festészet iránti szeretetük alapján csatlakoztak.

A festészet hogyan jelent meg az önök életében?

Ez csoporton belül nagyon változó. Valaki már fiatalabb korában is festegetett, mások később kezdték bontogatni a szárnyukat, megint mások egy terápia miatt kezdtek el festeni. Volt, aki egyáltalán nem szeretett kisgyermek korában festeni, aztán egy orvosi diagnózis következtében egyfajta terápiás eljárás miatt nyúlt az ecsethez. Ennek következtében ízlelte meg, milyen fantasztikus élmény a festészet. Ezáltal tanulunk, építjük a szociális kapcsolatainkat. Mindig vannak, akik szívesen segítenek, és elmondják a véleményüket, ha baj van, a segítségedre sietnek. A festészet a mai rohanó világból kicsit kiragadja az embert, és a szépség felé tereli.

A festészet inkább egyfajta kikapcsolódást jelent, hobbit vagy pedig szakmaként jelenik meg?

Abszolút amatőrök a tagjai ennek az egyesületnek. Mindenkinek van valamilyen foglalkozása. Nagyon vegyes a csoport. Legtöbbünk itt a Szegedi Tudományegyetemen tanult, emiatt sokan kötődünk ehhez a városhoz és az intézményhez. Az egyesületnek Budapesten szokott lenni évente seregszemléje, ahol az ország összes régiójából megjelennek a festők, és hoznak egy-egy képet. Ez nagyon izgalmas szokott lenni, hiszen ilyenkor a csoport kiválaszt egy technikát vagy témát, emiatt ezek az összejövetelek nagy benyomást tesznek mindenkire. Ennek köszönhetően végig lehet követni a csoport fejlődését, ez kovácsol bennünket közösséggé.

A beszámolók után T. Fogaras Margit válaszolt kérdéseinkre.

Pár szóban beszélne az egyesület megalakulásáról, programjairól?

Korábban már Budapesten részese voltam egy ilyen közösségnek, és itt Szegeden is szerettem volna létrehozni egy csoportot. Sokan nagy álmokkal csatlakoztak be, akiket vissza kellett húzni a realitás talajára. Ez egy kis csoport, akiket igyekszem inspirálni, ami nem mindig megy egy könnyen. Szoktunk nagyobb összejöveteleket tartani, vannak táboraink. Az egyik Balatongyörökön van, ami egy honvéd tábor. A táborban együtt festegetünk, mindennap vannak kisebb-nagyobb diskurzusok a festészettel, technikával kapcsolatosan. Utolsó nap van a festmények értékelése, közösen átbeszéljük őket és inspiráljuk egymást. Korábban is vezettem már ilyen csoportot, ahol festőművészek is tartottak órákat a tagoknak, ezt pedig itt is szeretném megvalósítani.

Az ön életében hogyan jelent meg a festészet?

Nekem már gyermekként, általános iskolás koromban megjelent. A festészet végigkövette az életemet, vágytam alkotni. Ennek következtében eljártam itt Szegeden Szegfű Jánoshoz festeni, ahol először gipszfigurákat festettünk, később élő modelleket is. Mikor családot alapítottam, nem sok időm volt ezzel foglalatoskodni, de igazán soha nem hagytam el a festészetet. Miután a gyerekeket lefektettem, azonnal mentem alkotni. Ha valakiben benne van az akarat és a készég, akkor nem lehet megállítani. Később jöttek a kiállítások, táborok, amelyek folyamatosan fejlesztettek és motiváltak; kialakították az elhivatottságomat olyan csoport kialakítására, ahol átadhatom mindazt, ami az egész életemet végigkísérte, hogy ezáltal inspiráljak én is másokat.

Mik ragadják meg leginkább egy festmény készítése során?

Amikor az ember elkezdi, általában természeti vagy csendéletet fest. De előfordulnak groteszk alkotások is, amelyeket nagyon szeretek, mert érdekes művek szoktak születni belőlük. Ez az egyik, ami az embert fiatalon tartja, mert így ember nem unatkozik, elfoglalja magát. Amikor szanatóriumban voltam, ott is festettem szabadidőmben, ahol egy idő után bekeretezték őket, és a szobák falait a mai napig az én képeim színesítek be.

Mi alapján választja ki a témákat a csoport számára?

Az alapján vannak általában kiválasztva, hogy ki miket szeret leginkább festeni. Én például csendéletet nem szeretek festeni, de utca képet vagy természeti képet igen. Egy esős utca képet, amelyet megtöltök alakokkal, és életképpé alakul. Természeti tájat, ahol a térben megfelelően el kell helyezni embereket, tárgyakat; engem ezek ragadnak meg leginkább. Van, hogy itt Újszegeden, ahol élek, csak úgy sétálok, fotókat készítek egy-egy őszi pillanatról, és azokat később megfestem. Különösen a mostani őszi táj, színek igazán gyönyörűek. Ezek ihletnek meg engem leginkább. Ami legjobban az embert megragadja, és szinte életre kel egy újabb alkotás a keze alatt az, ez az, ami igazán számít, hiszen mindannyian beletesszük egy részünket ezekbe a festményekbe. Minden egyes ecsetvonás egy-egy érzelem, emlék vagy pillanat, amely megragadott bennünket.

Milyen tervei vannak a jövőre nézve, amik a csoportot érintik?

Igyekszem minél több ehhez hasonló kiállítást szervezni. Legutóbb a Somogyi könyvtárban volt lehetőségünk a közönségnek bemutatni a festményeinket, ahol szeretnék megint egy újabb kiállítást szervezni, ugyanis nekem nagyon tetszett az ottani rendezvényünk. Nagyon pozitív és sikeres volt. Remélem lesz lehetőség minél több hasonló eseményt megrendezni, hiszen ez nekünk is egy visszacsatolás. Emellett mások számára is motivációt jelenthet.

A kiállítás megtekinthető november 11-ig, hétköznapokon 08.11-22.00, szombaton 09.00-20.00 óráig.

Orsulics Nada