Start_osztondijak_boritok

Átadták a Start, Start Plusz és Zirzen Janka ösztöndíjakat

Mintegy 80 millió forinttal támogatja a Szegedi Tudományegyetem a felsőoktatási tanulmányaikat kezdő fiatalokat különböző ösztöndíjak révén a 2023/24-es tanévben. Idén először a Start és Start Plusz ösztöndíjak mellett a pedagógushallgatóknak kiírt Zirzen Janka ösztöndíjat is átadták, de az OKTV versenyen elért eredményeket is jutalmazták.

A kiemelkedő tanulmányi eredményt és a Szegedi Tudományegyetem iránti elkötelezettséget jutalmazza a 2018 óta minden tanévben meghirdetett Start és Start plusz ösztöndíj. Az egyszeri 50 és 150 ezer forint közötti tanévkezdő támogatást idén az a 840 hallgató nyerte el, akik első helyen jelölték meg az SZTE valamely alap, osztatlan vagy mesterképzését a felvételi eljárás során. A díjátadó ünnepségen az ösztöndíjasokat képviselő hallgatókat dr. Fendler Judit kancellár, prof. dr. Gellén Klára oktatási rektorhelyettes és prof. dr. Badó Attila, az ösztöndíjakat koordináló SZTE Junior Akadémia elnöke köszöntötte.

Kiemelt, tehát 150 ezer forintos Start ösztöndíjat és ingyenes kollégiumi elhelyezést érdemeltek ki az SZTE OKTV Tehetséggondozó Program részeként az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen díjazott hallgatók.


osztondijatado

GALÉRIA nyílik az ösztöndíjátadó ünnepségről és a díjazottakról a képre kattintva. Fotók: Zentai Péter

– Az OKTV ösztöndíj célja, hogy az SZTE a szárnyaikat bontakoztató fiatalokat is támogassa már a tudományos életútjuk elején, az egyetemi pálya kezdetekor – mondta dr. prof. Gellén Klára az ünnepségen, aki arra is biztatta a díjazottakat, hogy a Tudományos Diákkörben folytassák a középiskolában megkezdett kutatásaikat, és használják ki az egyetem által kínált ösztöndíjakat tanulmányaik során.

Speciális pedagógus életpályamodellt kínál az először meghirdetett Zirzen Janka ösztöndíjprogram, melyet a Gál Ferenc Egyetemmel közösen alapított a Szegedi Tudományegyetem. A Magyar Királyi Tanítónő Képezde első igazgatónőjéről elnevezett program célja, hogy növeljék a pedagógusképzésben résztvevő hallgatók számát, illetve segítsék elindulásukat és pályán maradásukat. Dr. Fendler Judit elmondta, hogy az egyetem nagy hangsúlyt fektet a pedagógusképzésre, hiszen ezek a leendő pedagógusok jelentik az oktatás jövőjét.

Az 5 hónapon keresztül folyósított havi 100 ezer forintos ösztöndíjban 50 hallgató részesül az őszi szemeszterben, majd ismét pályázható lesz félévenként, felmenő rendszerben.

Borbola Lilla

Borítókép: Átadták a Start, Start Plusz és Zirzen Janka ösztöndíjakat az SZTE-n. Fotó: Zentai Péter


esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták


Tolnai_SaraTolnai Sára - JGYPK, gyógypedagógia

A gyerekek mindig is meghatározták az életem. Édesanyám óvónő, mindig csodálattal figyeltem az ő munkáját, viszont nem akartam ugyanazt az utat bejárni. Úgy gondoltam, hogy olyan pályát szeretnék választani, amiben több kihívás van, ezért választottam a gyógypedagógiát. Tanultam Budapesten is, de nem lehet összehasonlítani a kettőt. Szerintem Szeged jóval diákközpontúbb. Véleményem szerint a Szegedi Tudományegyetem megkönnyíti diákjai életét a sokféle ösztöndíj-lehetőséggel, az ingyenes tömegközlekedéssel, és ráadásul a sikeres nyelvvizsgának az árát visszatéríti. Azt hiszem, az egyetemen eltöltött esztendők lesznek életem legszebb évei.



Jagri_Adam_kicsiJagri Ádám – ÁOK, általános orvos

Azért választottam az SZTE Orvostudományi karát és azért ajánlom mindenkinek, mert kiváló infrastrukturális keretek között tanulhatunk, emellett szakmailag elismert és hiteles oktatók adják át a tudásukat nekünk nap mint nap. A Hallgatói Önkormányzat által szervezett szabadidős programok, mint például a színház, a mozi, illetve egyéb kulturális események a tanulás melletti kikapcsolódásban segítenek. Számos sportlehetőség is van, amit igénybe vehetünk, mint az esti úszási lehetőség, ami kiváló levezetés lehet a tanulás után.

További hallgatói vélemények >>>


Események

Rendezvénynaptár *

Készítő