Bezár

Hírarchívum

Szines__programkinalatot_magas_szintu_nyelvoktatast_iger_az_SZTE_Konfuciusz_Intezet_uj_igazgatoja_Zoltai_Alexandra

Színes programkínálatot, magas szintű nyelvoktatást ígér az SZTE Konfuciusz Intézet új igazgatója, Zoltai Alexandra

Színes programkínálatot, magas szintű nyelvoktatást ígér az SZTE Konfuciusz Intézet új igazgatója, Zoltai Alexandra

2023. március 10.
6 perc

2023. február elsején új kínai és magyar igazgatót neveztek ki a Szegedi Tudományegyetem Konfuciusz Intézetének élére. A magyar igazgató, Zoltai Alexandra geopolitikai szakértő, aki Kínában szerzett tapasztalatait és kiterjedt kapcsolatrendszerét is kamatoztathatja új pozíciójában. Célja, hogy a fiatalokhoz, így az SZTE hallgatóihoz is közelebb hozza a kínai kultúrát, nyelvet. Az intézményvezető lapunknak nyilatkozott hosszabban céljairól, feladatairól és arról is, hogy miért lesz fontos az Északi-sarkvidék hamarosan világpolitikai szinten is.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Január végén kezdődött a kínai naptár szerint a víz Nyúl éve. A hagyományok szerint a harcos Tigrist váltó, nyugodtabbnak ígérkező esztendő, változást hozott a Szegedi Tudományegyetem Konfuciusz Intézet vezetésében is. Wang Rui lett a kínai igazgató, a szervezet magyar vezetője pedig Zoltai Alexandra, aki lapunknak nyilatkozott.

KOMOLY TUDOMÁNYOS MÚLT, NEMZETKÖZI TAPASZTALATOK

Zoltai Alexandra felsőoktatási tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi karán kezdte mongol nyelv és kultúra szakon, kínai nyelv és kultúra minorral. A képzés alatt elnyerte a Balassi Intézet ösztöndíját, melynek keretei között egy szemesztert töltött az Ulánbátori Egyetemen. Diplomáját 2013-ban szerezte. 2014-ben felvételt nyert a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Budapest Corvinus Egyetem által közösen indított Kelet-Ázsia tanulmányok mesterszakára. Az első egyetemi év után a Magyar-Kínai Baráti Társaság által kínai ösztöndíjban részesült, amellyel egy tanévet töltött a Fujian tartománybeli Xiamen városában. Szakmai gyakorlatát a Külügyi és Külgazdaság Intézetben végezte, mesterszakos tanulmányait 2017-ben fejezte be kitüntetéses diplomával. 2017 vége óta a Magyar-Kínai Baráti Társaság megválasztott alelnöke. 2018-ban felvételt nyert a Pécsi Tudományegyetem geopolitikai PhD-programjára. Hazai és külföldi konferenciák rendszeres látogatója és előadója. Fő kutatási területei: Kína kül-, biztonság- és geopolitikája.

2017-től három éven keresztül a PAGEO Geopolitikai Kutatóintézet Kína-elemzője és kreatív koordinátora volt, majd 2021. február közepe óta a Neumann János Egyetem Eurázsia Központ Kína-elemzője. 2022 szeptemberétől a Magyar-Kínai Fiatalok Baráti Egyesületének alapító tagja és alelnöke

- Geopolitikai területre szakosodott Kína-szakértőként mi a fő kutatási területe?

- Kína az Északi-sarkon. Az „Övezet és Út” kezdeményezést éppen 10 éve indította el Kína. 2018-ban kiegészítették a projektet egy „Északi-sarki Selyemúttal”, amelynek lényege, hogy az éghajlatváltozással és a jégtakarók visszahúzódásával hamarosan létrejöhet egy új vízi útvonal az Északi-sarkvidéken, amely jelentősen lerövidítené az utat Kína és kereskedelmi partnerei, például Európa között. Ezen a területen ráadásul sok, még fel nem tárt nyersanyag is lehet, ezért ez a kérdés nagyon rövid időn belül válhat világpolitikai szinten is kulcsfontosságúvá. Hivatalos kínai állásfoglalásokat dolgozok fel, illetve kiadtak egy úgynevezett Fehér Könyvet, amely magáról a kérdéses területről szól, és arról, hogy ott milyen stratégiát folytasson a világ legnépesebb országa. Ezen felül doktori munkámban vizsgálom az Északi-sarkvidéken található többi ország hozzáállását is a kínai jelenléthez.

ZA

Több jelenléti óra és rendezvény várható a jövőben, Fotó: Kovács-Jerney Ádám

- Honnan ered a kínai kultúra iránti érdeklődése?

- Középiskolás koromban egyfajta sugallatra fordultam a keleti kultúrák felé, amit azóta sem bántam meg. Igazi szerelem volt ez első látásra a kínai nyelvvel és a kínai kultúrával. A hazai felsőoktatás lehetőségeit igyekeztem kiaknázni és mindent megtanulni, amit csak lehet itthon. Ettől függetlenül, amikor személyesen, Kínában tapasztaltam meg, amit addig csak a tankönyvekben olvastam, akkor azért engem is sokként ért ennek az ősi civilizációnak a kulturális ereje és sokszínűsége.

 - Mi volt az első reakciója, amikor felmerült a lehetőség az SZTE Konfuciusz Intézet igazgatói pozícióját illetően?

- Mohr Richárddal, az SZTE Konfuciusz Intézet korábbi magyar igazgatójával kiváló kapcsolatot ápolunk évek óta, mindketten alelnökök vagyunk a Magyar-Kínai Baráti Társaságban és örömmel láttam, hogy milyen aktív az intézet, mennyire színes programjaik vannak. Amikor felmerült, hogy nyitottá válik ez a pozíció, akkor elgondolkodtam azon, hogy ez milyen szép kihívás. Mindig is fontosnak tartottam a Konfuciusz Intézetek alapvető célkitűzéseit, a kínai nyelv és a kultúra népszerűsítését, az oktatást és az oktatás megszervezését. Úgy éreztem, hogy ezt a hivatást szívvel-lélekkel tudnám végezni és talán az eddigi tapasztalataimat és kapcsolataimat is tudnám kamatoztatni. Ceglédi vagyok, a kecskeméti Neumann János Egyetem Eurázsia Központ Kína-elemzőjeként is dolgozom, így nem tűnt áthidalhatatlan távolságnak, hogy Szegeden folytassam a pályafutásom.

SZTE Konficiusz Intézet

Az SZTE Konfuciusz Intézet célja a magas szintű nyelvoktatás és a Kínáról kialakított kép pontosítása, Fotó: Kovács-Jerney Ádám

- Mely a tapasztalatok, kapcsolatok segíthetik igazgatói munkáját?

- Úgy érzem, most jött el az ideje, hogy vezetői pozícióban is kipróbáljam magam, ezen a területen teljesedhetne ki az eddigi munkám. Legfőbb célom, hogy kapcsolatokat teremtsünk és megtaláljuk a legrövidebb és leghatékonyabb utat a kínai partnerekkel. Ez a Szegedi Tudományegyetem számára azért fontos, mert önmagában az, hogy itt működik egy Konfuciusz Intézet, nagyon sokat jelent azoknak a kínai egyetemistáknak, oktatóknak, akik azon gondolkodnak, hogy Európába jöjjenek. Ez számukra olyan biztosíték, ami miatt sokkal szívesebben jönnek ide, mint egy olyan egyetemre, ahol nincs ilyen intézmény. A másik oldalról pedig igyekszünk minél több lehetőséget biztosítani a magyar hallgatóknak, hogy eljussanak Kínába hosszabb-rövidebb időre, például a nyári egyetem program segítségével.

- Az egyetemen jelenleg milyen feladatokat lát el a Konfuciusz Intézet?

- Kínai nyelvoktatáshoz biztosítunk tantermet, oktatási anyagot, kurzusokat és oktatókat is. Segítünk a hallgatóknak a nyelvvizsgákra való felkészülésben. Ebben a félévben 10 kínai oktatóval dolgozunk együtt az SZTE-n, egy kihelyezett oktatónk pedig a Budapesti Gazdasági Egyetemen (BGE) tanít kínai nyelvet. Ezen felül kínai kultúrát népszerűsítő programokat szervezünk, és biztosítjuk a kapcsolatot a Sanghaji Nemzetközi Tanulmányok Egyetem (SISU) és az SZTE között, valamint ha kínai partnerrel, intézménnyel kooperál az egyetem, kínai delegáció érkezik, akkor is szívesen közvetítünk, illetve segítünk a kapcsolatfejlesztésben.

Jelenleg azon dolgozunk a kollégáimmal, hogy pontos képet kapjunk arról, hogy milyen helyzetben van jelenleg az intézet. Eddig azt tapasztaltam, hogy általános- és középiskolai szinten is kiemelkedő szerepe van az intézetnek a kínai nyelvoktatásban és a Szegedi Tudományegyetemen belül is nagyon sok potenciál van ezen a területen, amelyet a Covid és a kínai korlátozások miatt most egy kicsit újra kell éleszteni, és ismét erősíteni kell a személyes jelenlétet. Éppen ennek tükrében érkezik majd, a tervek szerint áprilisban a Konfuciusz Intézet új, kínai igazgatónője, Wang Rui is.

Konfuciusz óra

Kínai nyelvoktatás az SZTE Konfuciusz Intézetben, Fotó: Kovács-Jerney Ádám

- Melyek a legfontosabb céljai igazgatóként?

-A kéttanítási nyelvű iskolák működésének előkészítését még az előző igazgató kezdte el. Ezt a folyamatot szeretném végig vinni, mert ez komoly előrelépés lehet a kínai nyelv és kultúra megismertetésében. Általános iskolai szinten indulna, és felmenő rendszerben jutnánk el a középiskolai szintig. A megbeszélések biztatóan haladnak, online már az intézet kínai igazgatója is bekapcsolódott és minden oldalról erős az elhatározás, így reményeim szerint viszonylag rövid időn belül elkezdődhet az operatív munka, majd az oktatás is. A másik fontos és aktuális feladatunk, hogy visszatérjünk a személyes jelenléttel zajló oktatáshoz és rendezvényekhez. A Panda Nap, a kalligrafia oktatás és festészet oktatásunk, a Füvészkertben a Lótusz Napokhoz kapcsolódó programjaink is nagyon népszerűek, ezeket szeretnénk ismét kihozni a virtuális térből ide az intézetbe, személyes jelenléttel. Hosszú távon minél színesebb programokban gondolkodunk és szeretnénk egy országosan is jelentős kínai nyelvoktatói bázist kiépíteni, amely sok, kínaiul jól beszélő, akár tolmácsolásra is képes szakembert képez. Célunk az is, hogy minél több érdeklődőnek segítsünk abban, hogy eljussanak Kínába tanulni, tapasztalatokat szerezni és átélhessék ennek a csodálatos országnak az intenzitását, különlegességét.

Konfuciusz Intézet

Az SZTE Konfuciusz Intézet ajtaja nyitva áll a Kína iránt érdeklődő hallgatók előtt is, Fotó: Kovács-Jerney Ádám

 

Lévai Ferenc

Nyitókép: Zoltai Alexandra, kezében a reményt szimbolizáló "víz Nyúllal", Fotó: Kovács-Jerney Ádám

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek