Ligeti Lajos keletkutató professzorra emlékezik az SZTE Klebelsberg Könyvtár kiállítása

A Ligeti-gyűjtemény, további könyvhagyatékokkal kiegészülve, Európában is párját ritkító minőségű keleti gyűjteményt alkot, amely több, mint 30 éve szolgál az altajisztikai kutatás és képzés alapjául. A Ligeti Lajos-hagyaték jelentőségéről a kiállítás kurátora, Katona-Kiss Attila történész, régész, az SZTE Klebelsberg Könyvtár orientalisztikai szakreferense tájékoztatott.

Prof. Dr. Zimonyi István, az SZTE Középkori Egyetemes Történeti Tanszék egyetemi tanára (középen) a kiállításon. Fotó: Nemes Réka

Az orientalista tanulmányokat hagyományosan az a figyelem kíséri, hogy hozzájárulnak-e a magyar őstörténet kutatásához. Ligeti Lajos hogyan látta ezt a kérdést?

- Az idős Ligeti Lajos az 1980-as években egy vele készült portréfilmben úgy fogalmazott, azért kutatta a magyar nyelv honfoglalás előtti török jövevényszavait, hogy a nyelvészeti módszerekkel valamelyest fényt tudjon vetni arra az időszakra, amikor a korai magyarság időben és térben török nyelvű keleti nomád népekkel élt együtt. A korai magyar történelem ugyanis írott forrásokban meglehetősen szegény. Így aztán, ha nincsenek direkt forrásaink, akkor azt a környezetet, kultúrát kutatjuk, amelyben a magyarság élhetett. Az orientalisztikában Ligeti Lajos a magyar őstörténet egyfajta hátterét, kulisszáját látta.

Ez a mongolisztikában vagy a sinológiában is reális szempont?

- Nemrég nagy visszhangja volt egy kínai nyelvű mongol forrásnak, amely Szübeetej mongol hadvezér életrajzát tartalmazta; ő volt a magyarországi tatárjárás haditervének kidolgozója. Ez a forrás konkrétan megmondja, hogy hol zajlott le a muhi csata. Többezer kilométerre az ütközet helyszínétől a mongolok leírták a csata színterét, és meg is neveztek egy folyót. Ráadásul ez nem a Sajó folyó, amit a magyar hagyomány őriz, hanem egy Kuoning névvel illetett vízfolyás, amit a kutatók egy része a Kerengő vagy Karingó-ér nevével azonosít. A tatárjárás történetét jó ideje kutatjuk már, és egy ilyen fontos adat mégis újonnan került elő. Emellett az is megtörténhet, hogy egy kínai forrás olyan népekről szól, amelyek velünk álltak kapcsolatban.

Mi motiválta Ligeti Lajost, hogy 1928-ban, 26 évesen három évre Mongóliába utazzon egyedül?

- Párizsi tanulmányai alatt 1925-28 között behatóan tanulmányozta a kínai, tibeti, mongol és török nyelvészetet. Mongóliában az volt a célja, hogy minél több régi kéziratot és könyvet kutasson fel a lámakolostorok könyvtáraiból, emellett pedig a mongolok nyelvét és hétköznapi életét vizsgálta. Úgy fogalmazott, hogy kutatásainak vannak és lehetnek bizonyos közvetett magyar vonatkozásai, amelyek mellett – még ha kicsinyek és távoliak is, de – magyar orientalista nem mehet el közömbösen. Ligeti Lajos tehát nem magyarokat keresett keleten, hanem olyan népeket, akiknek elődei kapcsolatban lehettek a magyarsággal vagy pedig hasonló módon, hasonló területen éltek, mint a korai magyarság egykor.

Ligeti Lajos ázsiai expedícióin talált-e olyan kéziratot, ami a korai magyarságot is érinti?

- Közvetett módon igen. Második útján, 1936-ban Perzsián keresztül ment Afganisztánba, ahol egy évet töltött, és egyebek mellett az volt a célja, hogy archaikus mongol és török nyelveket kutasson, nyelvjárásokat gyűjtsön. Ekkor találkozott Perzsiában Ibn Fadlán arab földrajztudós nem sokkal korábban, 1923-ban a perzsa Meshedben előkerült eredeti kéziratával, amit le is fotózott. Ibn Fadlán 921-ben a bagdadi kalifa követeként a volgai bolgár uralkodóhoz utazott és számos török nép szállásterületén haladt végig, mire elért a volgai Bulgáriába. Jelentés (Riszála) című munkájában szó szerint első kézből származó információt tudott adni a bagdadi kalifának az oguzokról, kazárokról, baskírokról, ruszokról, szlávokról, besenyőkről és volgai bolgárokról. Ez a korai magyarság története szempontjából fontos kútfő mind a térség, mind az említett népek miatt.

Mit köszönhet neki a magyar felsőoktatási-akadémiai világ?

- Ligeti iskolateremtő tudós volt, a magyar mongolisztika, sinológia, tibetisztika alapjait ő rakta le. Azért lehetséges ma ilyen oktatás Budapesten, mert azt Ligeti Lajos megteremtette. E tanszékek élére az ő tanítványai kerültek, s aztán mostanra az újabb nemzedék, a tanítványok tanítványai.

A Szegedi Tudományegyetem altajisztikai képzésének indulása bizonyára nem volt független Ligeti Lajostól és gyűjteményétől.

- Természetesen. A Szegedi Tudományegyetem jogelődjén, a kolozsvári egyetemen jelentős hagyománya volt az altaji nyelvek oktatásának és kutatásának, de Szegeden csak az 1930-as évektől indult meg néhány turkológiai tárgy oktatása, amelyek az 1940-es évek végére elhaltak. Az altajisztikai tanulmányok újjászervezése Ligeti Lajos ösztönzésére és támogatásával az 1968-69-es tanévben indult meg, amikor tanítványa, Róna-Tas András a Finnugor Nyelvtudományi Tanszék oktatójaként csuvas, majd a következő tanévekben turkológiai tárgyú kurzusokat hirdetett meg. 1971 nyarán Ligeti elnökletével ülésezett Szegeden (először Magyarországon!) az altajisztika nagy nemzetközi seregszemléje, az Állandó Nemzetközi Altajisztikai Konferencia – azaz a PIAC (Permanent International Altaistic Conference), amely nagyban hozzájárult, hogy újra ismertté váltak Szegeden az altajisztikai stúdiumok. Róna-Tas András egyetemi tanári kinevezésével 1974-ben a Finnugor Nyelvtudományi Tanszék keretein belül létrejött az Altajisztikai Csoport (később Altajisztikai Tanszéki Csoport), 1984-ben pedig önálló Altajisztikai Tanszék alakult. Róna Tas professzor úr érdeme, hogy Ligeti Lajos a szegedi egyetemre hagyta könyvtárát. A könyvek egy részét már 1974-ben megkapta a JATE könyvtára.

Ligeti Lajos professzor látogatása 1984-ben az egyetemi könyvtárban; szemközt Keveházi Katalin, Monok István és Róna-Tas András látható.

- Milyen kutatást segített ez a gyűjtemény?

- A Délmagyarország 2006-ban Szent-Györgyi-díja kapcsán megkérdezte Berta Árpád professzort, az Altajisztikai Tanszék akkori vezetőjét, aki éppen Svédországban kutatott, hogy milyen ott. Nagyon jók a munkakörülmények, szólt a válasz, de a szegedi könyvtárat nem cserélném el az uppsalai lehetőségekkel. Ez nagy szó. Olyan tudásmennyiség összepontosul itt a keletkutatáshoz, ami párját ritkítja. Ligeti Lajos hagyatékának és a rá épülő gyűjteménynek része volt a teljes munkásságban, amit az altajisztika és a hozzákapcsolódó steppetörténeti kutatás a Szegedi Tudományegyetemen le tudott tenni az asztalra. És itt olyan művek születtek, mint Berta Árpád „Szavaimat jól halljátok…” című munkája, a türk és ujgur rovásírásos emlékek kritikai kiadása, vagy Róna Tas András és Berta Árpád „West old Turkic. Turkic loanwords in Hungarian” című kétkötetes munkája, ami a magyar nyelv honfoglalás előtti török jövevényszavainak monumentális tárgyalása, vagy a Magyar Őstörténeti Könyvtár immár 35 kötetes sorozata Zimonyi István professzor úr szerkesztésében.

A kiállítást Dr. Nagy Gyula, főigazgató (SZTE Klebelsberg Könyvtár) és Prof. Dr. Zimonyi István, egyetemi tanár (SZTE BTK) nyitotta meg a József Attila Tanulmányi és Információs Központ földszinti BiblioTÉKA kiállítóterében. Látogatható: 2022. október 19. – 2023. január 30.

SZTEinfo/Panek Sándor

Fotó: SZTE Klebelsberg Könyvtár/Nemes Réka