Bezár

Hírarchívum

Nyito_La_Traviataban_Vajda_Julia_-_Foto_Nemeth_Gyorgy_DSCF3384

Flora szerepében Vajda Júlia: „Mai mű a La Traviata, mert emberi érzelmekről szól”

Flora szerepében Vajda Júlia: „Mai mű a La Traviata, mert emberi érzelmekről szól”

2022. július 28.
4 perc

A Szegedi Szabadtéri Játékok kivételes produkciója Giuseppe Verdi: La Traviata című operája. Nemzetközi hírű és szegedi kötődésű művészek előadásában mindössze két alkalommal, 2022. július 29-én és 30-án kerül színre az exkluzív előadás, modernizált köntösben, innovatív látványvilággal, Juronics Tamás rendezésében. A Flora szerepét alakító Vajda Júlia operaénekesnőt, az SZTE alumnáját szabadtéris emlékeiről és szerepeiről, mesterekről és a La Traviata időszerűségéről is kérdeztük az első próbán.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Első szabadtéris emlékeként a gyermekkórust említette Vajda Júlia, aki négy évtizede a Szegedi Nemzeti Színház művésze.

La_Traviataban_vajda_Julia_Foto_Fran_Yvette_FY_3820_j

A KÓRUS ÉS A SPORT BŰVÖLETÉBEN

– 1969-ban léptem föl először a szabadtérin: a Carmenben és a Háry Jánosban. A Dóm téren akkor még a fából felépített, hatezer fős nézőtér előtt szerepeltünk – nézett vissza az időben Vajda Júlia. – Az akkori Háry Jánosban Dajka Margit a császárnő, Melis György a címszerepet alakította. A Carment Roberto Benzi vezényelte.

Hary_Janos_Melis_Gyorgy_Szegedi_Szabadteri_proba_1966

Az operabemutatókon a gyermekkórust a szegedi egyetem „I-es számú gyakorlógimnáziuma” adta.

– Akkoriban alakult ki az éneklés iránti szenvedélyem. Hangszereken is tanultunk, kórusban énekeltünk. Én szólókat is énekeltem – sorolta. – A zene szeretete belém ivódott, s később meghatározta a jövőmet is.

A kőszínházban tartott matinékon egy-egy opera keresztmetszetét ismerhette meg zenetagozatos osztálytársaival együtt.

– Mindennap volt énekóránk, egy héten többször énekkar, jártam hegedűórákra, atletizáltam, úsztam, kosaraztam. Mindig volt mit csinálni. Nem jártam diszkóba, de nem azért, mert nem szeretek táncolni – tette hozzá mosolyogva a művésznő.

Diákkori emlék a sport- és a versenysiker is.

Rövidtávfutó, sprinter voltam. Nagyon szerettem kosárlabdázni. A bedobó poszton jól jött, hogy nagyon gyorsan tudtam futni, és ügyesen dobtam – mesélte büszkén. – Mindemellett szerettem a távolugrást is.

 Eljen_Hary_Janos_1966_30_0821_a

ÉNEK SZAKOSBÓL OPERAÉNEKES

Vajda Júlia ének-magyar szakos tanárként végzett az SZTE jogelődjének számító Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán. Jelenleg is tanít: a színházban, énekmesterként a kollegáival foglalkozik.

Interju_PR_es_Vajda_Julia_Foto_UI__IMG_9028_j

Erőteljes hatást gyakoroltak a karrieremre a tanáraim. Először az általános iskolai tanítónőm, Sinkó Györgyné Éva néni, akinek a férje nagy basszista volt. Aztán Erdős János tanár úr, a fantasztikus muzsikus lélek, a csodálatos karnagy. A főiskoláról jó szívvel emlékszem Mihálka Györgyre. Akkoriban visszajártam Gyimesi Kálmánhoz a konzis énekórákra: nagyon hálás vagyok neki, mert megalapozta a technikai tudásomat – jelentette ki a művésznő.

A mentorai érzékenysége és a pedagógiai munka iránti elkötelezettsége is hozzájárult ahhoz, hogy a diák Vajda Júlia időnként, egyidőben 4-5 kórusban is énekelt Szegeden.

kisoperavargam2002b-800x445

– A főiskolás éveimben elindult a „tanszéki művészeti diákkör”, amit elkezdtük „Kisoperának” hívni. A produkciókkal tanyaszínházban, a tévés „Ki mit tud?”-ban szerepeltünk. Ezt a projektet Bárdi Sándor találta ki, ő fordította le az általunk előadott operákat magyarra, ő lett a rendezőnk, tőle tanultam a színpadi munkát. Nagyon szerencsésnek érzem magam, mert fantasztikus emberek vettek körül – összegzett. – S akkor még a rendezőkről, és a karmesterekről nem is beszéltem. Tanították, fegyelmezték az embert, hogy valami legyen belőle, és szerencsére fogott is rajtam.

VIOLETTA LÁTTATÁSA A FELADAT

A szegedi színházi „ősgárdát” maximalista, jól felkészült csapatként jellemezte Vajda Júlia, aki sohasem érkezett készületlenül a próbákra.

La_Traviata_elso_proba_IMG_9016

– Verdi Traviatájában Violetta megszemélyesítése nagyon nehéz hangi vonatkozásában és alakításában is – emlékezett egyik korábbi főszerepére a Szegedi Szabadtéri Játékok 2022-es La Traviátájában Florát alakító operaénekes. – Juronics Tamás, a szabadtéris produkció rendezője elmondta: nekünk, többieknek az a dolgunk a színpadon, hogy megmutassuk Violetta esendőségét, s láttassuk őt, fölerősítsük ezt az esendőséget minden megszólalásunkkal, s minden játékunkkal. Élvezem az epizódszerepeket és ezt az operát is. Jó a csapat, úgyhogy biztos vagyok benne, hogy a produkció nagy siker lesz.

La_Traviata-29_Dom_teri_proban_-_Foto_SzL

A La Traviata szituációi – a csalódások és a vakvágányra tévedések – előfordulnak napjaink valóságában is. Ismerős kérdések: „Hogyan éli meg egy ember a betegséget?” „Hogyan gondol vissza a tévelygő a múltjára?” Ismerős érzés az aggodalom: „Mi történik, ha már nem tudok megváltozni?” Ezek a kérdések a vissza-visszatérő koronavírus járvány árnyékában még aktuálisabbak az egyes ember és a családok számára.

La_Traviata_Foto_Frank_Yvette__3812_j

Mai mű a La Traviata, mert emberi érzelmekről szól – hangsúlyozta Vajda Júlia. – Mindegy milyen jelmezt öltünk magunkra a színpadon, a lényeg az, hogy ezeket az emberi érzelmeket őszintén közvetítsük.

SZTEinfo – Petrity Rebeka

Fotó: Szegedi Szabadtéri Játékok / Szabó Luca, Frank Yvette, Németh György, Ú.I.;

Archív fotó: mtva, képeslap, V.J.

További információ:

Violetta, a lázadó – a Kossuth-díjas Kolonits Klára először a Dóm téren, utoljára kedves szerepében

Opera a levegőben – a Dóm téren próbál a La Traviata csapata

Elkezdődött a próbafolyamat – La Traviata a Szegedi Szabadtérin



Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek