– Az Ajándékkoncert milyen élményt ígér?
– Idén tematikus műsorral készültünk. A program alapgondolata az az élmény, ami engem a Dóm téren a Szabadtéri Játékok előadásain mindig elfog, akár dolgozom a produkcióban, akár dirigálok, akár a zenekari árokban vagyok, akár a színpadon állok, akár a nézőtéren ülök és hallgatok egy előadást. Vagyis az az élmény, hogy milyen gyönyörű ez a tér, és milyen gyönyörű a nyári este Szegeden, a Dóm téren, ezen a hatalmas nézőtéren! Milyen nagyszerű, hogy ezek az élmények – a látvány, a hangulat és a művészet – összekapcsolódik. Csodálom ilyenkor a Dóm tér fölötti csillagos égboltot. Ebből származott az ötlet: Csillagok, csillagok …

– … cím, ami a „Csillagok, csillagok, szépen ragyogjatok…” kezdetű népdalt is eszünkbe juttatja.
– De mivel mi egy klasszikus zenét játszó együttes vagyunk, nem pedig népzenei, a műsorunk címe most nem a népdalt jelenti, hiszen itt a „csillagok” kifejezés sem szorosan csillagászati értelemben használatos. Ez most mindenfajta égitestre utal, ami az esti égbolton látható, illetve általában a nyári estének hangulatát idézi. Tehát a műsorra tűzött zeneművekben lesznek igazi csillagok, lesznek bolygók, ott lesz a Hold és megidéződik a nyári este hangulata…
– … Sztárok, vagyis a zene csillagainak szerzeményeivel és előadásában?
– Az Ajándékkoncert hagyományaihoz hozzátartozik, hogy a műsorszámokhoz egy kis kommentárt fűzök. Nem zenei ismeretterjesztés ez, hanem egyfajta hangulatfestés. Ebben a kommentárban megemlítem, hogy a „sztár” csillagot jelent. Ez a bevezető összekapcsolja a közreműködő énekművészeket a zenével és a nyári esték hangulatával. Ezúttal minden énekszám magyarul szólal meg, ami mostanában az operajátszásban nem szokványos. Most fontosnak tartottam, hogy a szöveg a hallgatóság számára érthető legyen, fontos, hogy a közönség számára kiderüljön, az adott darab miként kapcsolódik a nyári este hangulatához.
– Már több mint két évtizede „teltházas” produkció az Ajándékkoncert. A négyezer fős közönségben nem mindenki ismeri és kedveli az operákat, ezért is fontos, hogy érthető legyen a szöveg és a produkció koncepciója. Kik lépnek színpadra, a Szegedi Szimfonikus Zenekar elé?
– A négy énekes többszörösen is szegedi. A Szegedi Nemzeti Színház társulatának tagja Kónya Krisztina szoprán; Bita Boglárka mezzoszoprán, Tötös Roland tenor és Szélpál Szilveszter bariton énekművész. Közülük a Szegedi Tudományegyetemhez is kötődik Kónya Krisztina és Bita Boglárka, mert itt szerezte operaénekes diplomáját. Szélpál Szilveszter útja annyiban különbözik, hogy itt szerezte operaénekes és fizika tanár szakos diplomáját is. Ez utóbbi végzettségét és tudását a Szegedi Tudományegyetem gyakorló iskolájában évtizedeken át kamatoztatta is.
– A kapcsolatháló vázlatához hozzátehetjük, hogy Gyüdi Sándor, az Ajándékkoncert-sorozat ötletgazdája és a 2025. július 12-i (az úgynevezett esőnapi) előadáson a Szegedi Szimfonikus Zenekar karmestere – bár zenész diplomáját Budapesten szerezte, de – az akkor még szegedi József Attila Tudományegyetemnek nevezett intézmény Természettudományi Kar matek-fizika szakos hallgatójaként kapott oklevelet. Így aztán jól ismeri a Dóm téri egyetemi épületek jelentette környezet, a vizsgaidőszak utáni nyár és a „szabadtéri” hangulatát, de annak a színvonalas képzésnek a jelentőségét is, amelyre ezentúl a Nobel-díjas Karikó Katalin által alapított JATE-díj emlékeztet. A Szegedi Szimfonikus Zenekar igazgatójának becslése szerint a Dél-Alföld legjelentősebb zeneművészeti együttesének tagjai közül hány személyt lehetne jelölni a 2025. szeptember 8-i határidőig a JATE-díjra? Vagyis hányan kötődnek a Szegedi Tudományegyetemhez, az SZTE Bartók Béla Művészeti Karhoz például oktatóként is?
– Nem végeztem pontos számítást, de becslésem szerint a Szegedi Szimfonikus Zenekar tagjainak legalább 80 százaléka a szegedi egyetemen szerezte diplomáját. Körülbelül tíz zenekari tag, hozzám hasonlóan, oktatója az SZTE Bartók Béla Művészeti Karnak. Így például az SZTE BBMK dékánhelyettese, Kecskés György és Kosztándi István, az SZTE BBMK Vonós Tanszék vezetője.
– A Dóm téri nyári éj hangulatához milyen zeneművek illeszkednek a Csillagok, csillagok produkció szerkesztője szerint?
– Az operarészletek szerzői: Verdi, Dvořák, Bizet, Puccini, Wagner, Offenbach. Minden énekes énekel egy saját áriát és egy duettet, tehát hat énekes szám lesz összesen hat különböző operaszerzőtől. Zenekari számok választanak el minden énekes számot. Az első részben az összes zenekari szám Mendelssohn: Szentivánéji álom című szvitjének egy-egy tétele. A műsor második felének a közjátékai – Puccini, Leoncavallo, Bizet, Falla operájából – olyan részletek, amelyek az éjszakához kapcsolódnak.
– Miért nem tisztán szimfonikus művekből építkezik az Ajándékkoncert?
– Komolyzenei jellegű produkcióval, A cigánybáró című operettel nyitott a Szegedi Szabadtéri Játékok 2025-ben. Nagy operai produkció idén nincs műsoron, holott a Dóm téri hagyományokhoz ez hozzátartozik. Ezért az Ajándékkoncerten éltetjük az operajátszás hagyományát. Évről évre nagyon sokan várják a Szegedi Szabadtéri Játékok Ajándékkoncertjét, ami az országban a legnagyobb olyan komolyzenei koncert, amit helyre szóló jeggyel, vagyis ültetett nézők hallgatnak. Szép hagyomány, hogy Szeged a két nagy művészeti intézményén, a színházon és a zenekaron keresztül megajándékozza az érdeklődő közönséget egy ingyenes koncerttel.
Újszászi Ilona
Fotó forrás: SzSzJ honlap; Archív fotó: Sahin.Tóth István
Korábban írtuk a Szegedi Szabadtéri Játékok 2025. évi produkcióiról:
Jókai történetével, A cigánybáróval indult a 94. Szegedi Szabadtéri Játékok programsorozata
Seherezádé újra mesélt - az Ezeregy éjszaka ismét elvarázsolta a Szegedi Szabadtéri Játékok közönségét
*
A Szegedi Szabadtéri Játékok 2025. évi nyári évadjában az alábbi produkciók örvendeztetik a közönséget:
2025.
07.12. (az ún. esőnapon): Dóm tér – Csillagok, Csillagok – Ajándékkoncert
07.18., 07. 19., 07. 20.,
07.25., 07. 26., 07. 27.: Dóm tér – Rebecca, musical
08.08., 08.09., 08.10.,
08.15., 08.16. : Dóm tér – A 3 testőr, musical
*
07.19. : Újszeged – Brooklyni mese, komédia
07.25., 07.26.: Újszeged – Sissi, a magyar királyné, operett
08.01., 08.02.: Újszeged – Rém rendes vendég, komédia
08.08., 08.09.: Újszeged – Hippolyt, a lakáj, vígjáték zenével
08.15., 08.16.: Újszeged – Tombol az erény, bohózat
07.23.: Újszeged – Fenyő Miklós extra, koncert
07.30.: Újszeged – Popmúzeum, A magyarul szeretjük zenekar koncertje
08.06 . : Újszeged – Dés László: Így öten!, koncert
08.13. : Újszeged – Stanley Jordan Quartet-koncert