Bezár

Hírarchívum

Thealter

„A THEALTER márkanév lett az elmúlt 31 évben” – Interjú Jászay Tamással

„A THEALTER márkanév lett az elmúlt 31 évben” – Interjú Jászay Tamással

2021. július 29.
5 perc

Az idén 31 éves szegedi THEALTER színházi fesztivál rekordszámú előadással és bemutatóval várja a közönségét július 29-től. Jászay Tamást, az SZTE BTK Összehasonlító Irodalomtudományi Tanszék oktatóját és kutatóját, a Revizor kritikai portál főszerkesztőjét, a THEALTER művészeti tanácsadóját kérdeztük a fesztivál népszerűségéről, és jelentőségéről az egyetemisták körében.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

- Az idei év különleges lesz, hiszen nagyszabású színháztudományi konferenciával nyitják meg a fesztivált, amit eredetileg a 30. THEALTER-re terveztek. Milyen koncepció mentén zajlik majd a program, és kik vesznek részt rajta?


- Egy kicsit távolabbról kell kezdenem. 2015-ben, amikor a THEALTER 25 éves volt, a Tiszatáj című lapban egy több, mint száz oldalas blokkot szerkesztettem, ahol a fesztivál első huszonöt évének fontos alkotói, előadásai, műhelyei, témái jelentek meg. Ezek után kézenfekvő volt, hogy a harmincadik fesztiválról is meg kell emlékezni valamilyen formában, színháztörténeti, színháztudományos szempontból. Amikor tavaly felvetettem, hogy szervezzünk egy konferenciát, mindenki nagyon lelkesen állt az ötlethez, azonban a járvány okozta bizonytalanság ezt elsodorta. Így lett a konferencia rendhagyó címe most THEALTER 30(+1). Nem szerveztem tematikus szekciókat, mert arra gondoltam, hogy – a fesztivál krédójával összhangban – a teljes szabadság és függetlenség jegyében keresek meg előadókat, akikről tudom, hogy eleve kötődnek a THEALTER-hez vagy van olyan témájuk, ami kapcsolódhat hozzá. A konferencián lesznek tapasztalt kutatók, de nem csak a színháztudomány területéről: például szociológus is érkezik hozzánk, de színházi alkotók is beszélnek munkamódszerükről. Nagyon fontosnak tartom, hogy fiatalok, egyetemi és doktori hallgatók is beszámolnak egy-egy területről. Ez azért lényeges, mert a THEALTER mindig odafigyelt arra, hogy a következő generációk képviseltessék magukat a fesztiválon. A konferencián most egy önálló napot is kaptak, csütörtök délután a fiatalokkal kezdünk, pénteken a tapasztalt kutatókkal folytatjuk, és végül egy nagyon különleges beszélgetéssel, a Független maratonnal zárunk.


- Az elmúlt években a blog jr. által fiatalok vehettek részt színházi kritikák írásában. Lesz-e idén is ilyen lehetőség?


- Igen, ez már a nyolcadik kiadás lesz. A blog jr. hagyománnyá érett, mára beépült a fesztivál mindennapjaiba, és azt érzékelem az előadókon és a fellépőkön, hogy ők már kifejezetten várják a blogbejegyzéseket. A dolog lényege, hogy a thealter.hu-n az előadásokat követő másnap minden egyes előadásról rövid reflexiók jelennek meg. Mivel az utóbbi években javarészt szegedi tanítványaim írják a blog juniort, ezért mondhatjuk, hogy színháztudományos megalapozottsággal íródnak ezek a szövegek, ugyanakkor a színház iránti rajongás és szeretet is áthatja őket. Idén öt nagyon különböző fiatal lány vesz részt benne, akik szerintem izgalmasan fognak hozzájárulni a fesztiválhoz a maguk munkájával.


- Tehát a blog jr. és konferencia is elsősorban SZTE-s hallgatókból tevődik össze. Sikeres akció bevonni a fiatalokat a színházkultúrába?


- Nagyon sokat dolgozunk azon, hogy bevonódjanak. A bölcsészkaron a kilencvenes évek óta létezik színháztörténet specializáció, illetve 2018 óta dráma- és színházismeret osztatlan tanárszak, ami töretlen népszerűségnek örvend a hallgatóink körében. Mondhatjuk, hogy van egy erős színházas érdeklődés a szegedi BTK-n. Az Összehasonlító Irodalomtudományi Tanszéken is többen színházas témából védtük meg a disszertációnkat. Ezek mind olyan jellemzők, amik a színház iránt picit is érdeklődő hallgatókat bátorítják arra, hogy az ilyesfajta affinitásukat elmélyítsék. Nagyon büszke vagyok azokra a hallgatóimra is, akik idén az Országos Tudományos Diákköri Konferencián helyezést, illetve különdíjat értek el: előttük megnyílik a kutatói pálya lehetősége is.


- Mi az, amitől ennyire, illetve egyre népszerűbb a THEALTER?


- A THEALTER márkanév lett az elmúlt 31 évben. Van egy szolid közönségbázis, ami követi a fesztivált, bármerre kanyarodik, márpedig ez minden fesztivál életében alapvető jelentőségű dolog. Különösen érdekes szembesülni azzal - miután 20 éve én magam is jelen vagyok szinte minden alkalommal -, ahogy évről évre újabb arcok tűnnek föl. Tehát szó sincs arról, hogy ez néhány ember kis játszótere lenne, akik megnézik egymást és örülnek egymás sikereinek. Igaz, van olyan néző, aki 31 éve minden egyes fesztiválon ott volt, de csodálatos látni, ahogy új nézőgenerációk nőnek fel a fesztivál kultikus helyszínein. Azt hiszem, a sokszínűség mellett azért ilyen népszerű, mert a legtöbb előadás nagyon szorosan kapcsolódik ahhoz a valósághoz, amiben élünk. Ez a THEALTER egyik fő jellegzetessége.


- Hogyan jellemezné az idei év programját?


-Az idei fesztivál hihetetlenül gazdag, és zavarba ejtően sokrétű: harmincnál több előadással várjuk az érdeklődőket. Lesznek régi kedvencek, akiket a közönség jól ismer, és vadonatúj csapatok is, illetve pályakezdők, egyetemisták. Az a tény, hogy a szabadkai Kosztolányi Dezső Színháznak három kiváló előadása itt lesz, szerintem önmagában imponáló. Ördög Tamás három rendezését is láthatjuk három csapattal, ami megint csak érdekesség. Lesz két egészen különleges táncelőadás, amik egyszerre viccesek és megrendítőek, mert közvetlenül kapcsolódnak a világunkhoz. Épp úgy, mint a Péterfy Bori és Pataki Ferenc előadásában létrejött Apád előtt ne vetkőzz, ami rendkívül kemény témával foglalkozik. De hogyha valaki könnyedebb, másképp fajsúlyos előadásra vágyik, lesz egy színházi társajáték „Út a forradalomhoz” címmel, ahol a nézők maguk dönthetnek arról, hogy egy képzeletbeli diktatórikus országban, ahol a fiatalok fellázadnak a rendszer ellen, milyen módszerekkel lehetne megdönteni az uralkodó osztály hatalmát. Ha valami, akkor ez mindannyiunk számára izgalmas játék lehet. A konferenciával és a fesztivállal igazán kivételes kilenc plusz egy nap elé nézünk, mert rengeteg olyan előadás lesz, amit itt és most, a THEALTER-en lehet először látni.


SZTEinfo - Császár Dorina

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek