Jakucs-plakett

Külföldi tanulmányút a fődíj az SZTE középiskolai földrajzversenyén

A Szegedi Tudományegyetem 11. alkalommal hirdeti meg a Jakucs László Nemzetközi Középiskolai Földrajzversenyt, amelyre 2022. január 14-ig jelentkezhetnek a kétfős csapatok, iskolánként öt.

A Szegedi Tudományegyetemen több mint egy évtizedes hagyománya van annak a tanulmányi versenynek, amely a földrajz érdekes aspektusait helyezi a középpontba, rávilágítva, mennyire átszövi életünket ez a tudományág. A Jakucs Lászlóról elnevezett megmérettetésre a jövő tudósait várják, célja, hogy a középiskolások is bepillantást nyerjenek abba a tanulási és megismerési folyamatba, amely az SZTE azon tanszékein zajlik, amelyeken földrajzzal foglalkoznak. A versenyen a részvétel ingyenes. Iskolánként 5, kétfős csapat indítására van lehetőség. A 2021. február 14-i, iskolai online forduló után, Szegeden mérhetik össze tudásukat a résztvevők.

A középdöntőbe jutott, első 40 csapatot vendégül látják szállással, ellátással 2022. április 1-én. A verseny értékes nyereményei mellett, a győztesekre külföldi tanulmányút vár.

A tanulmányi verseny az általános és középiskolai természetföldrajzi tananyagra épít, idei kiemelt témája a földrajz digitális világa. A felkészülést a verseny honlapján közzétett anyagok segítik: korábbi évek megoldókulcsai és a témához kapcsolódó felkészülési anyag, feladatokkal.

Jelentkezés és segédlet a regisztrációhoz a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Geoinformatikai, Természet- és Környezetföldrajzi Tanszék honlapján.

Az online kitölthető űrlap elérhető itt.

A verseny három fordulóból áll.

Az első, iskolai fordulójára 2022. február 14-én (hétfő) 14:00-16:30- között kerül sor. A forduló online formában történik, feladatait minden csapat saját iskolájában tanári felügyelettel, az SZTE egyetemi CooSpace rendszerében oldja meg. A versenyhez a résztvevők középiskoláinak kell a szükséges internetes elérhetőséget és a számítógépet biztosítania. A lebonyolítás részletes menete a versenyszabályzatban található, ill. a verseny előtt e-mailben tájékoztatjuk az iskolákat, a felkészítő tanárokat és versenyzőket.

A középdöntőbe a versenyre jelentkezett összes csapatból a legjobb 40 csapat (a végleges csapatszám pontszámoktól függően változhat) kerül be.

A középdöntő és döntő fordulói 2022. április 1-2-én (péntek, szombat) a Szegedi Tudományegyetemen kerülnek megrendezésre. A középdöntőbe jutott csapatokat és kísérőtanáraikat vendégül látják, szállást és étkezést biztosítanak számukra. A középdöntőben a versenyző csapatok írásban mérik össze tudásukat, a legjobb 8 csapat kerül a döntőbe. A döntő szóbeli, labor és kvíz feladatokból áll. Részletes leírás a versenyszabályzatban található.

A résztvevőket színes szakmai kísérőprogramok is várják az SZTE-n. Vis major esetén a középdöntő és a döntő is online formában kerül megrendezésre.

Díjazás

A középdöntőbe jutott csapatok a helyszínen fogadócsomagot (póló, tájékoztató füzet, emléktárgy) kapnak. Szállásuk és étkezésük ingyenes.

A döntőbe jutott csapatok és felkészítő tanáraik összesen több százezer forint értékű nyereményt kapnak (digitális eszközökre Pl. mobiltelefon, tablet beváltható vásárlási utalványok, könyvek, emléktárgyak) díjazásul. A legjobb határainkon túli középiskola csapata különdíjban részesül!

Az első helyezést elért csapat Jakucs László emlékplakettet kap.

A Jakucs László Középiskolai Földrajzversenyen 2022-ben 1-5. helyezést elért csapatai és kísérőtanáraik fődíjként ingyenesen részt vehetnek egy négynapos külföldi szakmai tanulmányiúton teljes ellátással.

SZTEinfo


esza_felso

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták


Juhasz_Zsolt_kiemeltJuhász Zsolt - GTK, gazdálkodási és menedzsment

Azért választottam Szegedet, mert hiába nagy egyetemvárosról van szó, mégis nagyon otthonosnak éreztem a hangulatát minden korábbi látogatásom során. Nagyon jó, hogy minden közel van a városban, és egy-egy jó buli után egyszerűen hazajuthatok. Nagyon jó a közösség is itt, mindenki nagyon barátságos.



Marx_Eva_felveteliMarx Éva - BTK, magyar

Elsőéves hallgatóként nincs még sok tapasztalatom, de azt már ennyi idő után is elmondhatom, hogy nagyon elégedett vagyok az egyetemmel. A közvetlen tanárok, szakmai felkészültségük, a gazdag könyvtári állomány, a színes kulturális programok mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a végzéskor ne csak elismert diplomát kapjak, hanem az egyetemi éveket hasznosan is töltsem.


További hallgatói vélemények >>>


Események

Rendezvénynaptár *