QS_2022__EECA1920x1080

A brit toplistán az SZTE továbbra is az egyik legjobb hazai egyetem

Felállította legújabb nemzetközi rangsorát a brit Quacquarelli Symonds (QS), amely a feltörekvő európai és közép-ázsiai országok felsőoktatási intézményeit értékeli. A Szegedi Tudományegyetem idén a 29. helyen végzett, így továbbra is az ország egyik legjobb egyetemének számít ezen a listán.

A brit QS 2021. december 15-én jelentette meg legújabb EECA (East Europe & Central Asia) rangsorát, amelyben az SZTE a 29. helyet szerezte meg. Ezzel hazánkban ismét az egyik legjobb egyetem lett a 16 vizsgált magyar felsőoktatási intézmény között, amelyekből – akárcsak 2020-ban – négy került be a top 50-be.

A feltörekvő kelet-európai és közép-ázsiai régióból tavalyhoz képest ötvennel több, azaz 450 felsőoktatási intézmény szerepel a QS-listán. Az SZTE a rangsorolt intézmények top 6.4 százalékába tartozik az idei helyezésével. Több részterületen is javult a mezőnyben elfoglalt pozíciója, ilyenek például az akadémiai elismertség vagy a kutatási együttműködések nemzetközi kiterjedtsége. Legerősebb indikátora az internetes láthatóságát mérő mutató lett: itt a vizsgált régióban a legjobb húszban szerepel, ugyanis a 16. helyezést érte el.

A rangsor készítői a listát továbbra is tíz szempont alapján állítják össze: 30 százalékos súllyal az intézmény akadémiai elismertségét, 20 százalékos súllyal a munkaadók visszajelzéseit vették figyelembe. Mérték az oktató-hallgató arányt (10 százalék), a doktori fokozattal rendelkező oktatók-kutatók számát (5 százalék), az idézettséget (5 százalék), a publikációs tevékenységet (10 százalék) és az intézmény nemzetközi kutatói kapcsolatrendszerét (10 százalék). A nemzetközi hallgatók és oktatók arányát 2,5-2,5 százalékos súlyozással számolták, az intézmény internetes láthatóságát 5 százalékkal.

A teljes lista itt érhető el.

SZTEinfo


esza_felso

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták


Mango_MagdolnaMangó Magdolna - ÁJTK jogász

A képzéssel kapcsolatban eddig csak pozitív tapasztalataim vannak. A tanárok korrektek, bár vannak nehéz tantárgyak, de végig lehet vinni. Szeged nagyon jó hely, a közelsége miatt is ide akartam jönni, valamint azért, mert sok ismerősöm járt ide, ők is ajánlották. Mindig is jogász akartam lenni, és úgy érzem, hogy a szegedi ÁJTK megfelelő hely erre.



Tikvicki_Dora_kicsiTikvicki Dóra – BTK, elméleti nyelvészet

Nagyon vonzott Szegednek az a kettőssége, hogy nyugodt és családias a város, viszont nagyon pörgős az itteni egyetemi élet. Ezért kezdtem a Szegedi Tudományegyetemen az alapszakomat, illetve a mesterképzést is azért itt végzem el, mert az oktatás nagyon magasszintű és kiemelkedő színvonalú. A tanárok támogatóak, odafigyelnek a diákokra, tanulmányaikra. Az egyetemen kívül és belül is nagyon jók a lehetőségek, akár már hallgatóként fel lehet fedezni a munka világát.

További hallgatói vélemények >>>


Események

Rendezvénynaptár *