Bezár

Hírarchívum

GTK_mentorprogram

Mentorprogramot indított az SZTE Gazdaságtudományi Kar a nemzetközi képzésben részt vevő hallgatóinak

Mentorprogramot indított az SZTE Gazdaságtudományi Kar a nemzetközi képzésben részt vevő hallgatóinak

2020. szeptember 11.
2 perc

Közösségépítés és segítségnyújtás céljából indította el augusztusban mentorprogramját a Gazdaságtudományi Kar. A programban felsőbb éves magyar és külföldi hallgatók egyengetik az elsőéves nemzetközi képzésben résztvevők útját.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A GTK mentorprogram indulását a 2019-es tanév őszi szemesztere alapozta meg. A Nemzetközi gazdaság és gazdálkodás mesterképzés hallgatói az International Human Resource Management kurzus során egy vendégeladó közreműködésével megismerkedtek az Employee journey feltérképezésének technikájával, mely egy adott vállalat munkaerő-fluktuációjának csökkentésére szolgál. Ezt alapul véve született meg a mentorprogram alapkövét jelentő Student journey módszer, amely a Kar esetében 5 szakaszra bontható, az első érdeklődő email megérkezésétől egészen a hallgató alumnivá válásáig. A meghatározott fázisokat a hallgatók 4 fős csapatokban dolgozták fel, melyből egyet a gyakorlatban is útjára indított a GTK a nyár folyamán. Ennek érdekében a kiválasztott csapat több hónapon keresztül, rendszeres egyeztetéseket tartva elkészítette a szükséges eszközöket, többek között a Student Onboarding Kit-et és a Mentor Tracking Sheet-et. A Student Kit egy részletes összefoglaló mindazon teendőkről, amelyeket el kell végeznie egy elsőévesnek a sikeres felvételi után, míg a Tracking Sheet a nyomon követhetőséget szolgálja, így a mentorok és a programfelelősök is látják, hogy a mentoráltak mely lépéseket teljesítették már és milyen feladat vár még rájuk.

 

A GTK mentorcsapatát 21 fő magyar és nemzetközi felsőbb éves hallgató alkotja, akiket interjú és motivációs levél alapján választottak ki. A felelősségi körök megoszlanak: a főmentorok koordinálják az önkéntes mentorokat, valamint folyamatos kapcsolatban állnak a Nemzetközi Iroda munkatársaival. A mentorokat leginkább a személyes motiváció vezérelte a jelentkezéskor, hiszen a mai napig emlékeznek arra, hogy milyen volt gólyaként az első félévet teljesíteni. A programban való részvétel büszkeséggel tölti el őket, munkájuk során támogatást és állandó buzdítást kapnak, a közösségépítést pedig erősíti az egyenpóló és a szorosabb kapcsolatok kialakulása a külföldi és magyar hallgatók között. A magyar mentorok mindemellett nemzetközi közegben is előnyt jelentő tapasztalatokkal gazdagodhatnak. A csapat vezetéséért Kéri Anita, Pusztai-Varga Ildikó, Kovács Melinda és Maczkó Gabriella felel.

 

A mentorprogram a járvány okozta nehéz helyzetben különösen nagy jelentőséggel bír, hiszen a külföldi hallgatóknak sokkal nehezebb átjutni a határon, a tesztek eredményeinek érkezéséig a karanténkollégiumban kell várakozniuk, mely időszak alatt is támaszkodhatnak és számíthatnak a mentorukra. A Kar tervei között szerepel további Student journey szakaszok (például útmutató az első vizsgaidőszakhoz) kidolgozása és a mentorprogram folyamatos koordinálása és fenntartása.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek