A semmi táján… a Magyar Festészet Napján – Fehéren-feketén Kukár István képeiről

„A tájfestészet – ha létezik még ilyen fogalom a mai kortárs művészetben – a mögöttes gondolati síkok, az utalások és a tér és forma dimenzionális különbségének hangsúlyaiban keresi a kifejezési lehetőséget. Könnyű az ábrázolás atmoszférikus csapdájába esni! Az impresszionizmus könnyed spontaneitásától a formális ortodoxiák számtalan lehetőségén át a színvilág invenciózus átírásáig csábíthatnak a lehetőségek” – kezdte tárlatnyitóját a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Rajz és Művészettörténeti Tanszék öregdiákja, Novák Attila képzőművész-tanár.

Az „alföldi lelkületű” alkotó állomásai

„A táj és az ember viszonya személyes. A megélt élmények és vágyak, a kivonulás vágyának térbeli megtestesítésének helyszíne. A teremtett világ és a vizuális élmény kettősége keveredik a megfestett táj esztétikai értékeiben.

Kukár István igazi „alföldi lelkületű” kötődésekkel rendelkező alkotó. A gyerekkora a dobozi táj befogadó környezetében telt. Lakhelye a Gyula melletti Gyulavári is tipikus körösmenti közeg. Végtelen horizontok és az azokat megtörő facsoportok számtalan variációi adják a békési táj látványának változatosságát. Tornyai szavaival a „shömmi” az, amit megragadhat a festői szándék.

Kukár is megkapta tanulmányai során a tájképfestészetre való inspirációkat. Többek között középiskolás éveiben Gyulán, Székelyhidi Attilától, aki nagyvonalú és invenciózus stílusával remekül gyúrta egybe sajátos festői hangsúlyait a képein jelen lévő hétköznapiság esztétikájával” – sorolta Novák Attila.

„Szegeden, a tanárképző főiskolán a nyolcvanas évek derekán a hódmezővásárhelyi alföldi festészet meghatározó szerepet kapott a rajz tanszék festői elvárásaiban. Főiskolai tanára, Aranyi Sándor ettől kissé eltérő módon korrigálta. Erős, kontrasztos színvilág és zárt, tömör kompozíciók jelennek meg Kukár munkáiban is.

A harmadik jelentős állomás Kukár István vizuális tanulmányaiban az Iparművészeti Egyetem. Ennek hatására a kortárs művészet számtalan műfaji sajátossága – mint kifejezési lehetőség – még szorosabban kapcsolódik az addigi munkásságához. Nem megnyittatja, hanem bezáratja kiállítását. Nagyméretű képeinek részleteit elárverezi s a jelen lévők igényei szerint akár darabokra vágja” – összegzett az egykori diáktárs.

A „3T Csoport NSZK”-tól a PART-ig

„Még egyetemi évei alatt két csoporttársával megalakítják a 3T Csoport NSZK néven a kortárs képzőművészet műfajaiba kísérletező jelleggel belevágó alkotói közösséget. Performanszok, installációk és rendhagyó bemutatkozások jellemzik a csoport tevékenységeit.

Emellett, sőt ezt megelőzően a Gyulai Alkotókör (GYAK) alapító tagja, egyben vezetője is. Elöljáró szerepet vállal a kortárs művészet iránti érdeklődés és befogadás kialakításában Gyulán és a környező térségben. PART néven alkalmi művészeti találkozókat szervez a Fekete-Körös hídja mellé Városerdőn, ahol rendhagyó módon installációkkal, land artokkal, performanszokkal kísérleteznek a jelen lévő alkotók” – tudhatta meg a tárlatnyitó közönsége.

„Tipizál és redukál”

„Kukár István alkotói felfogása a „tájképfestészetében” közel áll a jó értelemben vett provincializmushoz. Tipizál és redukál.

Marosi Kata, az SZTE JGYPK Rajz és Művészettörténeti Tanszék vezetője köszöntötte Kukár Istvánt, az alkotásait kiállító művésztanárt és a tárlatot megnyitó Novák Attilát.

A formákat nem sűríti, hanem – mint egykori akciójában konkrétan meg is tette – kivágja a nagy egészből. Fókuszában a föld, fa, ég hármasából a lehető legkevesebbet, de önmagukat teljességében hordozó képi elemeket szintetizálja. Az alföldi táj, mint motívum konceptuális szekvenciákká alakul sorozatában. A személyes és konceptuális kettősége jellemzi képeit.

Gyulán, a Kohán Képtárban nagy, letisztult teret töltött meg sorozatával „K in K 43” címmel. Munkái hármas egységben futottak körbe a falakon. A képek a fal síkjai szerint transzformálódtak egy újabb koncepció irányába. A három falon három nagyobb méretű kép határozta meg az ikonikus képek tematikáját. Három kép, három stádium. A méteres négyzet alakú vásznak felületén vastag festék struktúrák koncentrikus örvénye az egyedüli látvány. Először a fehér majd a színes valőrök és végül a fekete festékbordák bontják meg a felületet. Kétség kívül pólusokat, meghatározó pontokat jelöltek a térben. A hatalmas tér kubusában az organikus egység és a folyamatos változás kettőssége tette egyedivé, forrasztotta egy alkotássá a műveit.

Békéscsabai kiállításán a téri adottság újabb koncepció létrehozására adott lehetőséget, ahol a részletek kaptak erősebb hangsúlyokat.

A sorozat darabjai látszólag kisebb méretű tájkép variációkból állnak. Kukár ezeknél a képeinél stiláris kifejezésekkel keresi az összefüggéseket, amit tovább formálhat konceptuális viszonyokká” – avatott be a Kukár-féle képi világba Novák Attila.

„A tájkép mint önmaga ikonja”

„A koncepció lényege a tájkép, mint önmaga ikonja. A lehető legkevesebb formát, az alföldi táj redukált motívumait, jelképeit, a minimális képiséget magában hordozó állandót és változót formálja tájképi ikonná. A horizont és a növényi formák foltszerű síkjainak viszonyából formálódnak a sorozat darabjai. Az ikonikus forma „változásait” szemléli, s egyben tapasztalja a struktúrákon, anyagokon, felületeken, szín és színtelenségen, anyag és anyagszerűtlenségen, a mesterséges és gesztusszerű átlényegülésükön keresztül.

Képeinek sorrendisége, kommunikációja egymással és az összhatása az adott téri lehetőségek és koncepciók függvénye. Az utak mások, de a végpontok ugyanazok maradnak.

Kukár sorozatával végigjárja a festői felfogások repertoárját úgy, hogy egyben tudja tartani műveit. A látottak és tapasztaltak mögé koncentrál, minket a befogadókat is oda invitál. A valóság, és a képi valóság paralel és paradoxon helyzeteit a magunk kódrendszerével járhatjuk be.

A konceptuális gondolat, a látottak befogadása által térben és időben újra rendeződik. A látszólag banális fragmentuma a tájnak másodlagossá válik, eszköz lesz, de abból az egyik legszemélyesebb. A táj, mint a valóság része a képi valóság részévé válik. Kukár „elhagyást” hirdet, aposztrofál, mégis ragaszkodik. Feloldhatatlan viszony marad, ami bárhol, bárhogyan folytatódhat. Ennek személyessége csak az alkotói magatartásának kérdése.

Kukár István képeiről elmondható, hogy a saját festői evolúciójának alktotói DNS-ét kapjuk meg tanulmányozásra, képi lenyomatainak egymásba fűződő vizuális élmény-spiráljának a kódolásával.

A spirál, mely önmaga egyre magasabb szintű íveiből formálódik, valaha – ha nem is ebben a térben, de – ebben a szellemi műhelyben is formálódott, kapta meg ívei sugarát, rész-egész láncolatát. Most, hogy önmagát formálja, keresi viszonyrendszerét az eredmény a komplex vizuális nyomhagyás. A fehértől a feketéig oda-vissza. A többi meg csak az illúziók játéka.

Az alkotás folyamat. Talán ennyi, nem több, nem kevesebb. Bennünk, mellettünk, utánunk…

A tartalom állandó. Mint a talpunk alatt a föld, előttünk a fa és fölöttünk a végtelen égbolt…” – zárta gondolatai sorát Novák Attila.

*

Kukár István kiállítása az SZTE JGYPK Rajz és Művészettörténeti Tanszék együttműködési megállapodás keretében a SZÖG-ART szervezésében, az MMA támogatásával valósult meg. Az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar alumnusának a tárlata 2020. november 14-ig Rajz és Művészettörténeti Tanszék nyitva tartása alatt tekinthető meg Szegeden az SZTE JGYPK Brüsszeli körút és Csongrádi sugárút kereszteződésében található épületének Fischer termében.

SZTEinfo

Fotók: Aranyi Sándor, Ocsko Ferenc