Bezár

Hírarchívum

IMG_7498

A pedagógusokat köszöntötték a Szegedi Tudományegyetemen

A pedagógusokat köszöntötték a Szegedi Tudományegyetemen

2019. június 07.
6 perc

Pedagógusnap alkalmából idén is köszöntötték az SZTE pedagógusait június elején. Az ünnepélyes rendezvényen az egyetem oktatóinak munkáját ismerték el, és átadták a Pedagógus Szolgálati Emlékérmeket a nyugdíjba vonuló tanítóknak.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Minden évben megrendezik a Szegedi Tudományegyetemen a pedagógusok tiszteletére a pedagógusnapi köszöntő ünnepséget, melyen a Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakközépiskola, az SZTE Juhász Gyula Gyakorló Általános és Alapfokú Művészeti Iskolája, valamint az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola tanárainak kitartó munkáját köszönik meg. Ebben a három intézményben több mint kétszázan oktatnak és nevelnek közel 2500 gyermeket, illetve fiatalt. A létszám igazán jelentős: a három iskola dolgozói és diákjai együttesen Szeged összlakosságának majdnem két százalékát jelentik.


pedagogusnap_galeria1
Képgaléria a rendezvényről


A pedagógusok munkáját Dr. habil. Gellén Klára, az SZTE oktatási rektorhelyettese köszönte meg. – Úgy gondolom, viszonylag egyszerű egyetlen szóval kifejezni, mivel tartozik a tanároknak a társadalom, napi szinten. A magyar nyelv tárháza gazdag, tehát biztosan számos kifejezés akad rá, de véleményem szerint a legjobb mind közül: a hála – fogalmazott beszédében. Hozzátette: a pedagógus munkája az óvodától kezdve végig kíséri a gyermekek életét egészen a diploma megszerzéséig. Ez alatt az idő alatt pedig a pedagógusok nemcsak írni, olvasni, számolni tanítják meg a gyerekeket, hanem helyes viselkedésre, kritikus gondolkodásra, toleranciára, kitartásra, erkölcsös értékrendre is.


– Mindemellett a tanárok türelmesen meghallgatják a gyermekek problémáit, és önzetlenül segítenek tanulási vagy akár magánjellegű gondjaik megoldásában is. Ezen kívül pedig közösségépítő rendezvényeket szerveznek, maradandó élményt jelentő kirándulásokra viszik a diákokat, és segítenek nekik a pályaválasztásban. Vagyis iskolaidőben – és sokszor azon kívül is – betöltik a szülő, a gondviselő szerepét is, amely óriási felelősséggel jár, ezért pedig hálával tartozunk nekik – mondta el Dr. habil. Gellén Klára.


Az ünnepélyes köszöntő után a Pedagógus Szolgálati Emlékérmeket adták át a kitüntetetteknek. A Pedagógus Szolgálati Emlékérem a Nemzeti Erőforrások Minisztériuma által adományozható szakmai elismerés, melyet azoknak a nyugállományba vonuló óvodai, általános iskolai, szakiskolai, középiskolai pedagógusoknak és főiskolai, egyetemi oktatóknak adják, akik legalább 25 éven keresztül a gyermekek oktatása-nevelése érdekében tevékenykedtek és kiemelkedő munkát végeztek. A díj évente korlátlan számban adományozható.


Pedagógus Szolgálati Emlékérmet kapott Belájszki Nevenka, aki 2000. augusztus 1-től dolgozik a Juhász Gyula Gyakorló Általános Iskolában angoltanárként, angol szakos egyetemi és főiskolai hallgatók szakvezető tanáraként, 2003-tól az idegen nyelvi munkaközösség vezetőjeként is. Több évig tanított orosz nyelvet, valamint szerb nyelvű szakköröket vezetett Szeged város több általános iskolájában és nyelvi táborokban. Pályakezdő kora óta folyamatosan részt vett különböző szakmai továbbképzéseken. 2002-től pályázatok írásában, programok megvalósításában vett részt. Megszervezte a Pitman Nyelvvizsga Központ akkreditálását, vezetését, nyelvvizsgák szervezését, vizsgáztatók továbbképzését. 2008-tól került fel az Országos Szakértői listára. Többször vett részt tankönyvek bíráló bizottsági munkájában, versenyfeladatok javítási munkálataiban. Egész pályafutása legjellemzőbb vonása az állandó megújulás, szakmai továbbképzés volt.


Emlékéremben részesült Kószóné Schrancz Gertrúd, aki 1982. augusztus 1-től dolgozik a Juhász Gyula Gyakorló Általános Iskolában angoltanárként, angol szakos egyetemi és főiskolai hallgatók szakvezető tanáraként. Munkája minden területen nagyon igényes, példaértékű volt. Tanítványai rendszeresen értek el szép helyezéseket városi és megyei versenyeken. Kószóné Schrancz Gertrúd mindig nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy meglévő tudását bővítse. Színvonalas munkája elismeréseként 1992-ben és 1998-ban a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola vezetése a Pro Iuventute Kiváló dolgozó kitüntetésben részesítette.


Szintén emlékérmet vehetett át Piskoltiné Tóth Andrea, aki vezető tanár, szakvezető tanító 1979 szeptemberében kezdte a tanítói pályát, 1992-től tanít a Juhász Gyula Gyakorló Általános Iskolában. A kezdetektől nyitott volt minden újra, kereste a korszerű módszereket, technikákat, melyekkel még játékosabbá, élményközelibbé tette diákjai számára a tanulás folyamatát. 1990-ben Szorobán-továbbképzésen sajátította el az abakusz eszközön való számolás titkait. Tanítványai sok városi versenyen értek el kiemelkedő eredményeket. Tanítóként eredményesen alkalmazta munkájában a kompetenciaalapú oktatást, így városi és megyei bemutató óráit érdeklődéssel látogatták a kollégák. Tapasztalatait gyakran publikálta a helyi pedagógiai szaklapokban. Folyamatosan képezte magát, 2013-ban újabb szakvizsgát adó közoktatásvezetői diplomát szerzett. Többször is elismerték munkáját: 1994-ben Vezető pedagógus és Pro Iuventute Elismerő Oklevéllel, 2011-ben Pro Iuventute Kiváló Dolgozó címmel.


Pedagógus Szolgálati Emlékérmet kapott Matyuska Marianna, aki 1994-ben került az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskolába. 1999-ben okleveles testnevelő tanár egyetemi végzettséget szerzett. Több sportágban is csapatokat szervezett, s vezetett a diákolimpia küzdelmeiben. Kiemelkednek a leány kézilabdában elért eredményei. Szívvel-lélekkel szervezte az iskola tömeg- és szabadidős sportját, irányításával mezei futók, úszók szerepeltek sikerrel a középiskolás versenyeken. Komoly feladatokat vállalt az országosan is egyedül álló 10. évfolyamos diákok szlovákiai sítáboroztatásában. Azon kollégák közé tartozik, aki mind a tanulókkal, mind a szülőkkel és a kollégákkal mindvégig szót értett, akit emberségéért tisztelnek és kedvelnek. Több alkalommal kapott osztályfőnöki megbízást, e területen is kiemelkedő közösségformáló, nevelőmunkát végzett.


pedagogusnap_galeria2
Képgaléria a rendezvényről


Sipos Géza, aki 2003 óta a Juhász Gyula Gyakorló Általános és Alapfokú Művészetoktatási Iskola nevelőtestületének kinevezett pedagógusa mint furulyatanár szintén emlékéremben részesült. Sipos Géza szervezi a fafúvós tanszak munkáját, rendszeres szervezője, közreműködője az intézmény valamennyi kulturális rendezvényének. A város kiemelkedő kulturális helyszínein, pélául a Szegedi Nemzeti Színházban, a Dómban, a TIK Kongresszusi termében számtalan alkalommal vezényelte és irányította a furulyacsoportot, öregbítve ezzel is a művészeti iskola hírnevét. Tevékenységét a kiegyensúlyozott, megbízható, precíz és magas színvonalú szakmai munka jellemzi. A Juhász Gyula Pedagógusképző Kar 2013-ban Pro Iuventute Elismerő Oklevelet adományozott számára. A Szegedi Szimfonikus Zenekar, valamint a Szegedi Szabadtéri Játékok közreműködőjeként több mint húsz éven át vett részt nagysikerű szimfonikus hangversenyek, opera-, operett-, musical- és gálaműsorok előadásaiban. A zenekari főállása mellett mint fúvóstanár 41 éve tanít.


Pedagógus Szolgálati Emlékérmet kapott Dr. Somlai Tibor Zoltánné, aki tanítói oklevelét 1976-ban az Esztergomi Tanítóképző Intézetben kapta meg. Már tapasztalt pedagógusként, 1995-ben került az egyetem általános iskolai gyakorlójába. Elkötelezett, lelkes tanítóként számolatlanul áldozta a munkaórákat a színvonalas oktatás megvalósítására, a tanulói képességek fejlesztésére, a tanórán kívüli közösségi tevékenységekre. Tanítványai kiemelkedően teljesítettek a különböző szaktárgyi versenyeken. Magas szintű anyanyelvi oktatása eredményeként tanulói a Móra Ferenc szövegértési-hangos olvasási, valamint a Kazinczy szépkiejtési versenyen is dobogón végeztek a városi és megyei fordulókon egyaránt. Szakmai pályáját a rugalmas alkalmazkodás, a minduntalan új utak keresése, a korszerű tanulásszervezési eljárások befogadása, a hatékony, kompetenciafejlesztő, projektpedagógiai oktatási módszerek alkalmazása jellemezte.


Elismerésben részesült Tary Gábor, aki 1979-ben végzett történelem–francia nyelv és irodalom szakos középiskolai tanárként. 1983-ban került az egyetem általános iskolai gyakorlójába, ahol fiatalos lendülettel vetette bele magát a munkába. Szakvezetőként és mentorként száznál is több tanárjelölt iskolai gyakorlatát irányította. Kiválóan alkalmazkodott a pedagógiai reformokhoz, a változó kihívásokhoz. Az etika, majd az erkölcstan tantárgy bevezetésekor (a megfelelő képesítést megszerezve) azok tanítását is elvállalta, és a digitális technika naprakész alkalmazásában is jeleskedett. Az iskolai közösség építésében mindig kezdeményező szerepet vállalt. A tantestület részére kirándulásokat, farsangi, nőnapi összejöveteleket, a szülők, diákok, kollégák számára belföldi kirándulásokat, külföldi turista utakat szervezett, ahol jól kamatoztatta az időközben megszerzett idegenvezetői oklevelét is. Sportszeretete tollaslabda középfokú edzői tanfolyam elvégzésére késztette, majd gyerekek százait buzdította e játékos testmozgásra, hogy aztán a tollaslabda bajnokságok legjobbjainak járó érmekkel térhessenek haza.


SZTEinfo

Fotó: Bobkó Anna

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek