Bezár

Hírarchívum

nyito

Koszorú az egyetemalapító Báthory István szobránál

Koszorú az egyetemalapító Báthory István szobránál

2018. május 11.
3 perc

Az egyetemalapító oklevél kiadási dátuma 437. évfordulója előtti napon, 2018. május 11-én koszorúzási ünnepséget tartott az SZTE. A közkapcsolati rektorhelyettes Báthory István mellszobránál, a szegedi Dóm téri Nemzeti Emlékcsarnokban köszöntötte az egyetemistákat, a gyakorló gimnázium diákjait és az Egyetemtörténeti Bizottság tagjait.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A Szegedi Tudományegyetem Szenátusa 2007-ben döntött: az SZTE – a kolozsvári hagyomány birtokában – a Báthory István által alapított egyetem (academia, universitas) utóda, szellemi örököse, így az egyetem alapítási évét 1581-re vezeti vissza.


IMG_1374


– Intézményünk azonosságtudatának egyik legfontosabb pillére a minőség. A versenyben folyamatosan mérlegre kerülő minőség lényege, hogy jobbak legyünk, mint az előző időszakban voltunk – hangsúlyozta Martinek Tamás professzor. Az SZTE közkapcsolati rektorhelyettese mondott köszöntőt az Egyetemalapító Báthory István mellszobránál rendezett koszorúzási ünnepségen. – A minőség egyik kifejeződése az a hagyomány, amelyet a Szegedi Tudományegyetem múltja jelenít meg az 1581-től induló idővonallal és tradícióval – fordult a rektorhelyettes az egyetemi gyakorló gimnáziumból a koszorúzási ünnepségre érkező diákokhoz.


IMG_1394


Báthory István (1533-1586) erdélyi fejedelem, majd lengyel király és Litvánia nagyhercege Vilnában 1581. május 12-én kiadott alapítólevéllel hozott létre Kolozsvárott egyetemet. A kolozsvári akadémia jelentőségét jellemzi, hogy a XVI. század végén magyar földön egyetlen felsőfokú iskolaként működött.


IMG_1388


Báthory István, az Egyetemalapító mellszobrát a Dóm téri Nemzeti Emlékcsarnokban az SZTE vezetése és az SZTE Egyetemtörténeti Bizottság minden esztendőben megkoszorúzza május 12-én, illetve az e naphoz legközelebbi munkanapon. A nagy előd előtt most fejet hajtott és Báthory szegedi szobránál elhelyezte a tisztelet koszorúját Martinek Tamás, az SZTE közkapcsolati rektorhelyettese; Blazovich László professzor, az SZTE Egyetemtörténeti Bizottság elnöke, valamint Marjanucz László, a készülő egyetemtörténeti kötet főszerkesztője, az SZTE BTK Modernkori Magyar Történeti Tanszéket vezető egyetemi docens.


IMG_1401


– A XVI. század végének meghatározó és elismert történelmi személyisége, politikai szereplője volt Báthory István, mint lengyel király, litván nagyherceg és erdélyi fejedelem. Mi sem mutatja ezt jobban, mint hogy II. Miksával szemben a lengyelek Báthoryt választották királyukká. Lengyelország tekintélyét sikerült is növelnie, hiszen számos győzelmet aratott a harctereken – például az oroszok és a tatárok ellen. Koncepciója szerint közép-európai összefogással, a lengyelekkel együtt lehetett volna a törököket kiűzni Európából. Ám e terv végrehajtását megakadályozta a halála – összegezte Báthory történelmi szerepét Blazovich professzor. Arra is emlékeztetett, hogy a páduai egyetemen tanult. – Reneszánsz szemléletű személyként – a hatalmi és politikai gondolatok mellett – a kultúrával is törődött. Ezt az is mutatja, hogy a litávniai Vilniuszban és az erdélyi Kolozsvárott is egyetemet alapított, mindkét helyre a legjobb tudósokat toborozta. Például a két egyetem első rektora az a Jakub Wujek lengyel jezsuita, aki elsőként fordította le anyanyelvére a Bibliát. A magyar Szántó Istvánt a bécsi egyetemről vitték Kolozsvárra. De tanított itt Ladó István vagy Vásárhelyi Gergely is. Sőt: a szegedi piaristáktól induló Pázmány Péter a kolozsvári egyetemen kezdte felsőfokú tanulmányait – sorolta a kevéssé ismert tényeket az Egyetemtörténeti Bizottság elnöke. – Báthory világosan látta, hogy az egyetemről nyílik ki a világ.


IMG_1382


A Kolozsvárról 1919-ben száműzött egyetemet Szeged 1921-ben befogadta. Ezzel váltak valóra a Szegeden a XVIII. század óta folyamatosan fel-felbukkanó egyetemalapítási törekvések.

SZTEinfo – Ú. I.

Fotó: Bobkó Anna

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek