A Magyar Televízió M1 hírcsatornáján a Kék Bolygó magazin 2015. április 6-án és az azt követő napokban többször is bemutatja a Szegedi Tudományegyetem „zöld” épületeiről, fejlesztéseiről, szemléletéről szóló riportját.
„Miért az SZTE a legzöldebb magyar egyetem?” Ezt az óvodásoktól kezdve az egyetemi hallgatókon és oktatókon át a rektorig a Szegedi Tudományegyetem számos polgárától kérdezte a Magyar Televízió Kék Bolygó című műsorának szerkesztő-riportere, Lóth Kati.
Kukatündért játszanak az SZTE óvodában
„Festékes tál lehet a macskaeledeles fém dobozkából” – mondja Laura. „A joghurtos pohár jó virágváza” – emeli ki a szeméthalomból a színes műanyagot Bálint. A Szegedi Tudományegyetem óvodájában a szelektív hulladékgyűjtésről és a hulladék újrahasznosításáról rendszeresen tartanak foglalkozást. „Nem lehet elég korán kezdeni a környezettudatos szemllet kialakítását. Amilyen jó példát az ovis itt hall és lát, azt otthon a szülőtől is „számon kéri” – véli a Szegedi Tudományegyetem óvodájának a vezetője. Tímár Marietta elmondta: nem csupán a nagycsoportosok foglalkozásaiba építik be a környezetvédelem fontos témaköreit. Például a Kukatündér társasjátékot a kisebbek is szeretik. Az SZTE egységei között az ovi azzal is kitűnik, hogy az épület tetején elhelyezett napelemek megtermelik az intézmény összes villamos energia szükségletét, így itt nincs áramszámla fizetési kötelezettség.
Esővíz a központi épületben
„A környezetvédelem jó példáinak a bemutatása, a szemléletformálás is feladata a jövő szakembereit képző, előre pillantó egyetemnek” – indokolta a Szegedi Tudományegyetem rektora, Szabó Gábor, hogy mi a „zöld egyetem” törekvéseinek a lényege. Az energiahatékonyság fontosságára pedig több példát is hozott a Kék Bolygó riporterének, Lóth Katinak a kérdéseire válaszolva. Az SZTE úgynevezett központi épületében például az esővizet is összegyűjtik a WC tartályokban öblítésre, ezzel 10 százalékkal csökkentették a vízfogyasztást. De zöld hivatalként a papírhasználat csökkentésével is élen járnak.
Biciklizz a környezet megóvásáért!
Tele a biciklitároló az SZTE gazdaságtudományi fakultása előtt. Kovács Péter a kar tanszékvezető egyetemi docense jó időben minden nap kerékpárral közlekedik otthona és a munkahely között. „A kar oktatóinak több mint fele biciklivel jár a munkába, a kollégák között olyan is akad, aki igazán elhivatott a kerékpározás iránt és részt vesz szegedi biciklis események szervezésében is. A hallgatókat is motiválja, hogy a tanárok kerékpárral közlekednek, ugyanakkor az SZTE zöld egyetem címéhez is hozzájárulunk az egészséges és sportos életmóddal” – mondta a GTK-s oktató. A jó idő közeledtével egyre többen pattannak bringára, amihez hozzájárul az is, hogy Szegeden jól kiépített biztonságos kerékpárutak szelik át a várost.
Mintaépületben az SZTE Mérnöki Kara
„Csak az előadás kezdete előtt egy órával indul télen a fűtés” – jelentette ki Keszthelyi-Szabó Gábor. Az SZTE Mérnöki Kar dékánja vezette végig az MTV stábját új épületükben a pincétől a padlásig megmutatva a hőszivattyús rendszertől kezdve az árnyékoló berendezéseken át a vízmelegítésre használt napkollektorokig minden olyan eszközt és módszert, amelyet az energiatudatosság jegyében alkalmaznak. Az SZTE MK új épületéről az is kiderült, hogy működésével oktat is, ugyanis a mérnök hallhatók a berendezéseket „munka közben” is megfigyelhetik, majd a hőhasznosító központ adatait elemzik.
Napelemek és jó példák a TIK-ben
A szegedi egyetem József Attila Tanulmányi és Információs Központja az SZTE egyik legaktívabb intézménye a társadalmi felelősségvállalás terén. „A központ környezettudatos szemléletmódja, zöld törekvései és akciói nagyban hozzájárulnak, ahhoz hogy a Szegedi Tudományegyetem a 19. legzöldebb egyetem Európában, Magyarországon pedig az első” – fogalmazott Gyarmati László. Az intézmény igazgatójától az is megtudtuk, hogy az SZTE energiabarát infrastrukturális fejlesztéseibe tartozik, hogy egy környezetkímélő beruházás keretében 24 egyetemi épületre összesen 2754 db napelemet helyeztek el, ezzel is csökkentve az energia költségeket. Az európai uniós forrásból megvalósuló beruházás során a TIK tetejére összesen 206 db napelemet telepítettek, ezek ideális kiegészítői a már több éve üzemelő napkollektoroknak, amelyek a meleg víz előállításában nyújtanak segítséget. Ugyanakkor a TIK nagy hangsúlyt fektet az egyetemi hallgatók környezettudatos nevelésére is, a mosdókban található mozgásra kapcsolódó villanyok és automatikusan elzáródó csapok, a megannyi felhívó plakát és kihelyezett szelektív hulladékgyűjtő is a környezet megóvására figyelmezteti a központba látogatókat.
Geotermikus energiával fűtik az egyetemi épületeket
Az SZTE geotermikus projektjeként két termál fűtési kört alakított ki, egyet a belvárosi klinikakertben, egyet pedig Újszegeden. A Szeged klinikai negyedében kiépített termálkör része 1 termelő- és 2 visszasajtoló termálkút, 25 intézményi hőközpont és az ezeket összekötő 3500 méter hosszú, föld alá telepített, szigetelt távvezeték – tudtuk meg Lajkó Csabától, a szegedi egyetem munkatársától. A belvárosi geotermikus kaszkádrendszer a fűtési szezonban 25 belvárosi épületben, köztük több klinikai és oktatási épületben váltja ki a földgáz alapú fűtést megújuló geotermikus energiával. Az uniós beruházás az SZTE által termelt hő és az átvett geotermikus hő árát összehasonlítva, a külső hőmérséklettől függően körülbelül 60-80 millió forint megtakarítást jelent évente. Ezzel a beruházással a szegedi egyetem egyszerre csökkenti költségeit és óvja a környezetet.
Az M1 műsorában az SZTE
A zöld SZTE teljesítményéről, eredményeiről és terveiről képet kaphatnak a Magyar Televízió nézői is. A folyamatosan híreket közlő M1 Kék Bolygó című magazinjában főszerepet kap a legzöldebb magyar egyetem, az SZTE 2015. április 6. napjával kezdődő héten többször is. Például 2015. április 6-án (hétfőn) az M1 műsorfolyamában többször is jelentkezik a Kék Bolygó, benne az „SZTE a legzöldebb magyar egyetem” blokk: délelőtt 10 óra 15 perckor, majd 10:20, 10:25, és 10 óra 30 perckor; délután (ismétlésként) 16 óra 15 perckor, majd 16:20, 16:25, és 16 óra 30 perckor.
Az SZTE-ről készült 4. adás itt megtekinthető
SZTEinfo – képek és szöveg: Gajzer Erzsébet, Újszászi Ilona
Korábban írtuk:
Az SZTE zöld egyetem: újabb 2040 napelem 18 épületen
Miért az SZTE a „legzöldebb magyar egyetem” a világranglistán?
„Zöld egyetemek” világrangsora: 19. a Szegedi Tudományegyetem
Az SZTE a „legzöldebb” magyar és 35. a Zöld egyetemek toplistáján