SZTE Info

Csak átjárás van

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés
Egyetemi előadás nem tudja olyan hatékonyan megtölteni a szegedi bölcsészkar auditórium maximumát, ahogy Esterházy Péter új könyvének bemutatója tette május 7-én. A Semmi művészet kapcsán Sárközy Bence beszélgetett a Szegedre az Összehasonlító Irodalomtudományi Tanszék meghívására látogató íróval, aki mindezek előtt a Szegedi Egyetem kérdéseire is válaszolt.
 
– Rengeteg interjút ad: nem unja néha?
– De. De segíthet a tudat, hogy mindjárt véget ér e kín, és visszamegyek megint a szobámba. Ám komolyra fordítva a szót – zárójel nevet zárójel bezárva –, ez hozzátartozik a munkámhoz. És az még a jobbik eset, ha hívják az embert. Szóval nem akarok ez ügyben nagyképűsködni, hogy unom – de facto éppenséggel unom –, de fegyelmezetten csinálom.
 
Esterházy Péter május 7-én volt a szegedi bölcsészkar vendége. Fotó: Segesvári Csaba
 
– Több helyen írta, nyilatkozta, hogy leginkább papírközelben önmaga. Nemrég New Yorkban igen nagy közönség előtt beszélt és olvasott fel, remélhetőleg itt is várható lesz egy kisebb tömeg; hogyan érzi magát ilyenkor?
– Bár nem volna munkaköri kötelességem ezekben a helyzetekben jól működni, de azért azt látom, hogy tudok viselkedni ilyenkor. New Yorkban tudtam, hogy mi az a három angol mondat, amit mondani kell. Ennek volt egy kis rizikója, mert elvileg nem tudtam, hogy hol vagyok, hogy mit jelent New Yorkban, Amerikában lenni. Amúgy pedig tudok felolvasni, mint a Magilla Gorilla: „ír, olvas, beszél, kész főnyeremény”.
– A New York-i fesztiválon magyarul olvasott fel, miközben a háta mögött angolul vetítették a fordítást. Az efféle találkozók így azt a kérdést is felvetik, hogy hogyan lehet nemzetközi a nyelvhez kötött irodalom?
– Tulajdonképpen persze nem lehet, mert minden az eredeti nyelven az igazi, de mégiscsak sok könyvet ismerünk fordításból, és tudhatjuk, hogy miről van bennük valóban szó. Én nem tudok egy szót se franciául – a je t’aime-en kívül, amely szót régen használtam, mármint franciául –, mégis tudom, kicsoda Rabelais vagy Proust. És amire a Harmonia Caelestis rövid részletekor felkapták a fejüket a New York-iak, annak köze volt a valóságos Harmonia Caelestishez. Persze lehet radikálisan azt mondani, hogy minden fordítás semmi, de ez nem egészen igaz.
– A fordításokat is meg lehet írni „még pontosabban is”?
– Nehéz dolog az, hogy mit kell tudni egy fordításnak, a pontosság is lehet zavaró. Az én szövegeim esetében például az lenne a legrosszabb, ha az összes allúziót megpróbálnák újrateremteni. Hiszen ha én jól csinálom a dolgom, akkor mindezek magától értődően adódnak.  Nagyképűen azt szoktam mondani, hogy barátságos viszonyban vagyok a magyar nyelvvel, tehát a magyar nyelv nekem sok mindent megcsinál. De ha egy konstrukciót kell ahhoz felépíteni, hogy működjön egy vacak kis szójáték, akkor az már nem jó, akkor az olvasó megkérdi, hogy mire is volt az a sok erőfeszítés.
– Új könyvében, a Semmi művészetben is van egy meglepő rész, amikor Erdély és az Oszmán Birodalom kapcsolatát egy zárójelben még külön kifejti.
– Ez ennek a helyzetnek a paródiája. Egyébként úgy van az, ahogy írva van a regényben. Persze van annak valami perverzitása, hogy némi örömet okoz nekem, ha látom: na, ezzel úgyse tudnak mit kezdeni a fordítók; pedig nem áll érdekemben.
– Ha már öröm: új könyvét nagyon jó, felszabadító érzés olvasni. Próbálhatnék még cifrább okosságokat mondani, de a könyvei olvasásakor az alapélmény számomra mindig az öröm. Írás közben is ez az érzés a meghatározó, vagy a munka, annak az eredeti, kínnal teli értelmében?
– Az írás munkajellegéről nagyon meghatódottan tudok beszélni. Ez munka, és a munka olyan, ahogy az Írásban írva van, hogy „arcod verítékével”.
– Munkából van a könnyedség vagy a munka ellenére?
– Munkából. Minden csak a munkából. Munka nélkül nincsen semmi. Nem bír az ember olyan tehetséges lenni, hogy munka nélkül megoldjon valamit. Nyilván, mert tehetséges, bizonyos dolgok meg vannak oldva, de nekem nem azzal kell foglalkoznom, amit tud a kezem, abból még nincsen semmi. Amiből van valami, amiből a mondatnak környezete lesz, az mindig munka. A munkának pedig mindig van egy olyan fázisa, amiben nincsen öröm, amiben csak az az öröm, hogy egyszer ez véget ér, és akkor az lesz, amit a legelején egyszer már láttam, de amiről most nagyon nem tudom, mi is volt az. Az az öröm, hogy egyszer ez meg lesz oldva. Hosszan és önsajnálóan tudnék arról beszélni, milyen vacakságok között mozog ilyenkor az ember élete. Mennyire nincsen sikerélmény, milyen sivatagokon kell átmenni. Néha eltűnődök azon, vajon szükségszerű-e, hogy így legyen. Nekem fontos, hogy a szövegnek dimenziója, teste legyen, de azt nem lehet tudni, hogy a szövegnek mitől lesz teste.
– A Semmi művészetet olvasva az is foglalkoztatott, hogy mit mondana ez a könyv, ha nem olvastam volna már más Esterházy-könyveket; vagy épp, ha mindet olvastam volna. Nem látja ennek a veszélyét?
– De, ez egy valóságos kérdés. Úgy gondolom, hogy ez minden könyvemnél felvethető, és azt remélem, hogy minden könyvem olvasható e nélkül is. Nagyon sok átjárás van a könyvek között, amely viszony nálam erősebb a szokásosnál. Itt meg különösen, hiszen hivatkozva van egy autobiográfia, amit a Termelési-regény, a Hrabal könyve meg a Harmonia Caelestis is meghatároz, és amiről e könyvben más van állítva. Nem tudom… Ezen nem szoktam tűnődni, miközben az egyes könyveket önálló egységeknek gondolom.
– Új könyvének címe azt is sejteti, mintha lenne egyfajta vágy az elefántcsonttoronyból való kilépésre.
– A művészet és az elefántcsonttorony, azok nem szinonimák. De milyen elefántcsonttornya is van az embernek? Olyan, mint valami műanyag bódé, amelybe folyton betéved a fél város. Meg egy japán turistacsoport.
– De mégis, mintha azt kérdezné a könyv: van-e átjárás az úgynevezett művészet és az úgynevezett valóság között?
– Persze. Csak átjárás van.
Turi Tímea
Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

esza_felso

SZTEmagazin

2020. január 27.

Kiemelt_Zolnay_Kriszta

Szeged és London között ingázik: a Richter igazgatósági tagja, multinacionális gyógyszercégeket képviselt a nemzetközi porondon, most a pénz és az egészségügy metszéspontján végez szakértői munkát a Tisza-parti város Kígyó Patikája tulajdonosaként is ismert dr. Zolnay Kriszta. Az SZTE Gyógyszerésztudományi Karán végzett szakemberrel életútjáról beszélgetve megtudtuk, időnként miért kérdezi önmagától: „Ez tényleg velem történt meg?”

SZTEtelevízió

2019. augusztus 07.

kiemelt_Berenyi_Antal

Berényi Antal, az SZTE Általános Orvostudományi Kar Élettani Intézet adjunktusa és kutatócsoportja azonosította azt az agyterületet, amely azoknak a ritmusoknak a keletkezéséért felelős, amelyek alvás közben a rövidtávú memóriából áttöltik az emléknyomokat a hosszú távú memóriába. A felfedezés segít annak a megértésében, miként tudunk emlékezni. Azt is felderítették, hogy a különböző epilepszia-típusok hogyan alakulnak ki az agyban. A kutatócsoport munkájáról dokumentumfilmben mesél az SZTE agykutatója.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *