Dr. Medgyesi Konstantin történész: Grósz Károly, mint Kádár János Brutusa

- Grósz Károly 1956 őszén 26 évesen, kommunista funkcionáriusként, a Borsod megyei agitprop osztály vezetőjeként a forradalom mellett állt ki. Aztán november 5-én mégis Kádár Jánost választotta. Miért váltott ilyen rövid idő alatt?

- Azért támogatta a forradalmat, mert elege lett a Rákosi-rendszerből. Fiatal apparatcsik volt, érezte, hogy a rákosizmus zsákutca lesz. Már október 6-án Miskolcról felment Budapestre Rajk temetésére. Ezután október végén a szintén kommunista múltú forradalmár Földvári Rudolf mellett mint ideiglenes megyei első titkár részt vett a pártvagyon szétosztásában. Azt gondolta, hogy a koalíciós évekhez hasonló idők jönnek, többpártrendszer lesz, és szétosztotta a kommunista pártvagyont az újraalakuló koalíciós pártok között. November 5-én azonban megérezte, hogy a forradalom nem nyerhet, és Kádárék rendszere hosszú időre fog berendezkedni. Hiába volt tapasztalatlan, hiába kötődött érzelmileg a forradalomhoz, egy immorális döntéssel szembefordult a Nagy Imréhez hű maradó Földvárival, és Kádárt választotta. Hatással lehetett rá még valami; Miskolcon nemcsak sortűz, hanem lincselések is voltak. Grósz Károlynak mind a lincselők, mind a lincseltek között voltak fiatalkori ismerősei. Az egyik ávós sorkatona meglincselésekor Grósz maga is ott volt a közelben. Ungváry Rudolf írónak, aki forradalmárként részt vett a miskolci eseményekben, van egy hátborzongató leírása a lincselésről. Valószínűleg ez az erőszak ijesztette meg Grószt, és úgy érezte, ha politikai vezetőként nem lassítja a felkelést, akkor az egész erőszakba torkollik.

- Mégis eljárást indítottak ellene a megalakult MSZMP-ben.

- 1956 októberében a régi borsodi sztálinista vezetők is megijedtek a lincselésektől, és elmenekültek a Miskolc környéki erdőkbe. Grósz, aki sosem volt a rákosisták kegyeltje, amíg egyik oldalon osztotta a pártvagyont, a másikon a bujkáló őssztálinistáknak vitetett élelmiszert, hogy ne haljanak éhen. Sőt, volt eset, hogy maga vitte ki hátizsákban az ennivalót. Ekkoriban persze nem volt olyan ellenőrzés, hogy kockáztatnia kellett volna. Az indítékaiba nem látunk bele, de azt tudjuk, hogy az 1956 decemberétől a hatalomba visszatérő korábbi rákosista vezetők indították el az eljárást vele szemben a forradalom támogatása miatt.

- Ha nem kettős játszmát játszott, akkor hogyan tisztázta magát? Ebben az időszakban egy-két újságcikkért is rendőrségi eljárás indult, nemhogy a vagyon osztogatásáért.

- Komoly párteljárás volt, és Grósz Károly is belekerülhetett volna a Földvári-perbe. Azon az áron kerülte el, hogy elárulta Földvári Rudolfot, akit 1956. november 5-én a szovjetek Ungvárra, az akkori Szovjetunióba deportáltak. Ekkor azonban Grósz maga ment fel Pestre Münnich Ferenc miniszterelnök-helyetteshez, hogy egykori mentorát hozzák haza, mert Miskolcot nem lehetett nélküle lecsendesíteni, annyira népszerű volt. Ezután Kádár személyesen járt el, és a hazahozatali engedélyt Szerov, a KGB vezetője írta alá. A visszatérő Földvárit 1957-ben mégis életfogytiglanra ítélték, 1961-ben szabadult, de csak 1990-ben rehabilitálták; 101 évesen ma is él még. Grósz tehát elárulta Földvárit, ám politikai célból mégis segített kiszabadítani őt. Egészen biztosan érezhette, hogy ez morálisan mennyire problémás volt.

Grósz Károly a Parlamentben 1988-ban. Nagy László fotója (A Móra Ferenc Múzeum helytörténeti gyűjteményéből)

- Egy kicsit Kádár János Nagy Imrével szembeni árulástörténetére hasonlít. Van arra adat, hogy Kádár János és Grósz Károly között bizalmasan valaha is szóba kerültek ezek a tettek?

- Grósznak sok oral history visszaemlékezése van, és ezekben az idős Kádár Jánossal folytatott beszélgetéseire is emlékezett. Ilyen nyíltan azonban nem beszélt a témáról. Egyikőjük sem nézett szembe a múltjával: sem a halálra készülő Kádár, sem a pártvezetői székben ülő Grósz. Beszélgetéseik akkor váltak intenzívebbé, amikor 1988 májusa után Kádár már csak pártelnök, Grósz pedig főtitkár volt, és rendszeresen találkoztak. A visszaemlékezés hitelességét tanúsítja, hogy Kádár János asztali naptárjai fennmaradtak, és azokban tényleg benne vannak e találkozások. Kádár nem adott ilyen típusú őszinte életút-visszaemlékezést. A Grósz által elmeséltekből azonban visszaköszön, hogy mindketten, Grósz is, Kádár is nagyon indulatosan viszonyultak Nagy Imréhez. E szövegekből tudjuk, hogy Kádár János még 1988-89-ben is haragudott arra a Nagy Imrére, akit ő végeztetett ki. Nem túlzás: indulat, düh volt benne.

- Milyen oka volt rá?

- 1951-ben Kádárt meghurcolták, és Nagy Imre akkor a politikai bizottság tagja volt. Kádár e Grósz által elmesélt emlékezésekben úgy értelmezte, hogy Nagy Imre felelős volt az ő bebörtönzéséért. Tény, hogy politikai bizottsági tagként Nagy Imre szerepe igen kétséges volt, de Kádár vádjai biztos, hogy nem igazak. A kivetített gyűlölet beszélhetett belőle, mivel alighanem üldözte a tudat, hogy ő a felelős a haláláért. Hiteles az a történet is, hogy Kádár haldoklott már, amikor a kórházban egyszer letépte magát az infúzióról, és elindult, azt magyarázva, hogy Nagy Imre temetésére megy. Ez a rendszerváltozás egyik jelképes drámája.

Dr. Medgyesi Konstantin: Apagyilkosság. Kádár János és Grósz Károly küzdelme

- Térjünk vissza az 1970-es évekbe. Grósz az MSZMP központi agitpropos vezetőségében volt 1968 és 1979 között, éppen abban az időszakban, amikor Kádár János krumplilevesevő apaszerepe, vagyis új arculata kialakult Magyarországon. Ezt Grósz Károly dolgozta ki?

- Tény, hogy benne volt a Kádár-stábban, vagyis a kádárizmus imázsformáló műhelyében. Az első számú imázsformáló karakter mégis inkább Aczél György, a kultúrpolitika irányítója volt. Grósz Kádár János propagandafőnöke lett, de nem mondhatjuk, hogy alakította volna Kádár arculatát.

- Akkor milyen szerepe volt? Mindössze az, hogy korlátozza a tömegtájékoztatást?

- Igen, Grósz Károly valóban korlátozó szerepet játszott. Ő határozta meg, hogy a sajtó miről ne írjon, vagy ha igen, hogyan írja meg. Egy példa: Kádár fontosnak tartotta, hogy egy repülőszerencsétlenség után a családtagok ne a sajtóból értesüljenek először a tragédiáról; és ilyenkor Grósz volt az, aki visszafogta a sajtót. Már mindenki tudta, mert a Szabad Európa Rádió bemondta, de a magyar hivatalos tömegkommunikáció nem közölhette, amíg a magyar rendőri szervek ki nem mentek a családokhoz, és nem értesítették őket a balesetről. Érdekes, hogy Kádár, aki nem félt halálba küldeni többszáz magyar forradalmárt, az 1960-70-es években ilyesmire vigyázott. Ugyancsak Grósznak kellett visszatartania a sajtót, amikor a Központi Bizottság késlekedett egy közlemény kiadásával. Kádár számára ugyanis fontos volt, hogy a KB üléseiről közleményt adjanak ki. Ezek fűrészpor szárazságú szövegek voltak, de előfordult, hogy 2 napon át gyúrta egymást a párt és állami vezetés, hogy mi szerepeljen bennük.

- Grósz Károlyról az 1980-as évek közepétől Kádár János lehetséges utódjaként beszéltek a Szabad Európa Rádióban. Volt egyáltalán ilyen utód-kijelölés?

- Kádár 1972-ben az új gazdasági reformok miatt felajánlotta lemondását Brezsnyevnek. Ez taktikai elem lehetett, valószínűleg nem gondolta egészen komolyan. Brezsnyev úgy döntött, hogy nem cseréli le Kádárt, aki ezáltal stabilizálni tudta a helyzetét. 60 éves volt ekkor. Neki az eset miatt legalábbis gondolkodnia kellett azon, hogy ki lesz az utódja. De Brezsnyev ellenzett minden váltást; a finn elnök, mondta a szovjet főtitkár, megteheti, hogy nyugdíjba megy, de a kommunista vezetők nem. Kádár ezért nem is gondolkodott tovább a váltáson. Az 1970-es évek elején biztosra vették, hogy Maróthy László lesz Kádár utódja, de ez nem volt komoly. Jelöltként Komócsin Zoltán is felmerülhetett volna, de ő beteg lett és meghalt. Telt az idő, és Kádár nem foglalkozott ezzel. Személyes meglátásom, hogy ha 1982-ben átadta volna a hatalmat egy Grósz Károly-szerű figurának, akkor a népszerűsége csúcsán búcsúzott volna. Szokták mondani, hogy az 1980-as évek elején Kádár akár egy szabad választást is megnyert volna, annyira népszerű volt. Ezután viszont már egyre többet volt beteg, és egyre szűkült a mozgástere.

- Gondolja, hogy Kádár Jánosban egyáltalán felvetődött, hogy 1982 környékén kiálljon és elmondja a társadalomnak, hogy nehezebb időszak következik, és rosszabbul fognak élni?

- Végül is 5 évvel később meg is kellett, hogy tegye. Grósz az 1980-as évektől komoly gazdasági reformokat szeretett volna bevezetni. Őt 1979-ben az agitprop osztály vezetői székéből Kádár „leküldte” Miskolcra első titkárnak. Részben büntetésből, de az is lehet, hogy ki akarta próbálni a terepen. Ő lett Borsod ura. Nehéz beazonosítani, hogy ez tényleg büntetés volt-e; én hajlok arra, hogy nem. A fordulat akkor történt, amikor Kádár 1981-ben leutazott 3 napra Miskolcra. Kádár ekkor már nem szeretett úgy utazni a vidéki Magyarországon, hogy ott is alszik – úgy szervezték a programjait, hogy estére hazaérjen. Itt azonban alaposan meg akarta nézni ezt a Grósz-birtokot. Egyik este komoly négyszemközti beszélgetés is volt köztük; a protokoll után Kádár felvetette, hogy elmehet-e Grószék otthonába. Grósz üzent haza, hogy a felesége hozasson krumplis pogácsát, mert jön Kádár. Ott voltak az unokák is. A ház előtt sétálgatva bizalmas összefüggéseket vázolt Grósznak, pedig korábban soha nem tett ilyet. Nem tudunk arról, hogy Aczél Györgyön kívül megnyílt volna más politikusnak. 1984-ben aztán Grósz Károlyt felrendelte Budapestre, városi első titkárnak, majd 1987-ben kinevezte miniszterelnöknek. Ez Kádár egyszemélyes döntése volt. Aczél György nem akarta Grószt, még Moszkvába is elment megakadályozni, de sikertelenül. Ekkor, 1987 júniusában lett Grósz Károly Kádár János „fogadott fia” a politikában.

- Kádár megjegyzése volt 1988-ban, főtitkári leváltása után, hogy „a Brutusok megjelentek”. Grószra is gondolt?

- Szerintem a Brutusok közé beleértette Grószt is. Kádárban nem az okozott csalódást, hogy leváltották a főtitkári posztról, mivel erről megállapodtak. Az érintette érzékenyen, hogy lecserélték a politikai bizottságot. Kádár az elején azt akarta, hogy legfeljebb 3 tagot cseréljenek ki, de az egész politikai bizottságot, az összes kádáristát kisöpörték. Ezt vette úgy, hogy őt megpuccsolták. Grósz Károly nem Kádár Jánost buktatta meg 1988 májusában, hanem a kádárizmust. Grósz nem akarta bántani Kádárt, de abban hitt, hogy szükség van egy fiatalosabb PB-re.

Grósz Károly a Szegedi Körzeti Stúdióban 1988. augusztus 29-én, aradi tárgyalása után. Nagy László fotója (A Móra Ferenc Múzeum helytörténeti gyűjteményéből)

- A közvélemény szemében a Ceausescuval folytatott kudarcos aradi tárgyalás, majd a fehérterroros beszéd után Grósz Károly elvesztette hitelét. Végül is melyiken bukott nagyobbat?

- Grósz 1988 májusában, amikor főtitkár lett, úgy gondolta, hogy neki 10-12 éve van a hatalomban, és ezalatt össze kell raknia a „grószi modellt”. Ez valahogy úgy nézett volna ki, mint a mai kínai kommunizmus: államkapitalista modell, amelyben vannak magáncégek, külföldi tőke, de a közösségi tulajdon többségben van, a közműszolgáltatók pedig állami kézben maradnak. A nyugati minták megérkezése ezt a tervet elsöpörte. Arad és a fehérterror emlegetése tönkretette ugyan Grósz politikai arculatát, de ő nem ezeken veszített legtöbbet. Hanem azon, hogy nem érezte meg: a magyar társadalom teljes mértékben át akarja venni a nyugati mintákat, a fél-szocializmus-fél kapitalizmus modell pedig nem kell senkinek.

- Az aradi tárgyalás híreit az erdélyi magyarok elképedve hallgatták.

- Amikor 1988. augusztus 28-án reggel Grósz konvoja Nagylaknál átlépte a határt, akkor ő a világ előtt még bátor, erős, dinamikus vezetőnek látszott. Amikor visszatért Aradról, és a Szegedi Körzeti Stúdióban elmondta azt a szégyenletes beszédet, amelyben relativizálta a falurombolási terveket, egyszerre megtört a Grósz-varázs. Nem is az volt a probléma, hogy Ceausescuval szemben nem ért el eredményt, hanem az, ahogyan Szegeden beszélt. Vannak politikusok, akik győzelmet tudnak hirdetni, miután zárt ajtók mögött elvesztettek egy csatát. Grósz ehelyett arról beszélt, hogy a román elvtársakat is meg kell érteni.

- A fehérterroros beszéd is hasonló volt, hiszen nem kényszerítette ki semmi. Vagy komolyan gondolta volna Grósz Károly, hogy Magyarországon a kapitalizmus vérontással fog járni?

- Grósz Károly fáradtan, felkészületlenül, nem megírt beszéddel ment el 1988-ban ama bizonyos budapesti aktívaülésére. Büszke volt arra, hogy jó előadó, úgy érezte, elég lesz neki egy vázlat. Képzeljük el: vele szemben ott vannak a lelkes apparatcsikok és egy csomó munkás. Amikor elkezd beszélni, retorikai értelemben megittasodik: látja a munkásőrök csillogó tekintetét, és azt érzi, hogy ezek arra vágynak, nekik beszéljen. Grósz mennybe ment, de nem vette észre, hogy vele szemben nem a nép áll. Bedőlt annak, hogy aktuális hallgatóságának mi tetszik. Pedig a beszéd vázlatában egészen más volt. Azt akarta elmondani, hogy jön a kapitalizmus és annak szociális ára lesz. Ehhez képest kilyukadt a fehérterrornál. A magyar közvélemény pedig 1988-ban a fehérterrorról a Horthy-időszak első éveire gondolt. De 1988-ban 1920-ról beszélni legalábbis avítt volt. Az emberek csak annyit dekódoltak az egészből, hogy Grósz a kapitalizmussal rémisztget. Tíz nappal később Szegeden egy helyi pártaktívaülésen a korábbi mondatait megpróbálta visszavonni, de a beszédét már akkor sem hallották meg, és ma sem emlékezik rá senki.

Panek Sándor

Borítókép: Dr. Medgyesi Konstantin történész